Czvitkovics miatt jöttek, de Délczeget vinnék a németek

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 07:31
null
Délczeg Gergely a DVSC ellen nyújtott teljesítményének köszönheti, hogy felfigyeltek rá (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Czvitkovics Péterért jött, Délczeg Gergelyt viheti. A Bundesliga második osztályának egyik legtehetősebb klubja, az FC Ingolstadt – amelyik egyébként a Werder Brementől kölcsönvett Futács Márkót is foglalkoztatja – játékosmegfigyelésért felelős technikai vezetője, Horst Fuchs a debreceni középpályás játékát feltérképezendő érkezett meg a Nagyerdőbe a Loki Siófok elleni összecsapására, ám végül a vendégek csatárának, Délczeg Gergelynek a játéka nyerte el a tetszését – a német klub már kapcsolatba is lépett a csatárral.

A Bundesliga 2-ben tizenharmadik helyezett Ingolstadt játékosmegfigyelőjének annyira elnyerte a tetszését a Siófok támadójának, a bombagólt szerző Délczeg Gergelynek a produkciója, hogy a németek az eredetileg megfigyelt Czvitkovics Péter helyett inkább a 23 éves csatárra vetették ki hálójukat. Olyannyira, hogy már meg is kezdték a puhatolózást.

„Csütörtökön valóban beszéltem az Ingolstadt képviselőjével, megköszöntem, és elmondtam, megtiszteltetésnek veszem az érdeklődést" – mesélt a meglepő fordulatot vett történetről a siófoki center.

„Ugyanakkor azt is jeleztem, a menedzseremmel, Filipovics Vladannal kell egyeztetniük a továbbiakról. Természetesen előrelépést jelentene az Ingolstadtba igazolásom, ám meglehet, korai lenne a klubváltás, végtére is azért, mert az embernek van három jó meccse, nem biztos, hogy olyan nagyon illik ugrálnia. Szerintem még edződnöm kellene az NB I-ben, van miben fejlődnöm, egyébként is a Siófokra koncentrálok elsősorban, és arra, hogy első osztályú maradjon a klub" – tette hozzá az elmúlt három meccsén négy gólt szerző csatár, akinek a nyáron lejár a szerződése Siófokon.

Azt persze nem állíthatjuk, hogy Czvitkovics Péterről kihagyott tizenegyese miatt mondtak le a németek – ők egyszerűen csak más stílusban játszó labdarúgót kerestek –, de ha már ilyen szerencsésen alakult a meccs Délczeg Gergely szempontjából, a lehetőséget bizonyosan kár lenne veszni hagyni. Fortuna kegyeiért persze keményen megdolgozott a Balaton-parti gólvágó.

A SIÓFOKI CSATÁR TELJES NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

CZVITKOVICS KIHAGYOTT TIZENEGYESE ÉS DÉLCZEG GÓLJA A DVSC–SIÓFOK MECCSEN
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik