El: a Fradi nem nevezte Bognár Istvánt az első selejtezőkörre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 15:06
null
Bognár István nem került be a Ferencváros keretébe az Európa-liga első selejtezőkörére (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján már megtalálható a Ferencváros, a Videoton és a Vasas kerete az Európa-liga selejtezőjének első fordulójára. Ami szembetűnő, hogy a zöld-fehérek a lett Jelgava elleni párharcra nem nevezték Bognár Istvánt, míg az angyalföldiek keretéből kimaradt az eddigi egyetlen nyári szerzemény, a cseh Vít Benes.

 

A három magyar csapat közül a legnagyobb meglepetést az FTC keretében találjuk, amelyből Oliver Hüsing és Bognár István is kimaradt. Rajtuk kívül nem tagja a 23 fős keretnek a portugál Rui Pedro sem, akinek a megszerzését a Ferencváros hétfőn jelentette be. A szintén nyáron szerződtetett Otigba Kenneth, Bőle Lukács, Fernando Gorriarán és Priskin Tamás pályára léphet a lett Jelgava elleni párharcban.

A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning a Beitar ellen nem számít a klub eddigi egyetlen nyári szerzeményére, Vít Benesre, bekerült viszont a keretbe Berecz Zsombor, akire térdműtétje miatt több hetes kihagyás vár.

A Videoton benevezte a máltai Balzan elleni mérkőzésekre a Gyirmótról érkező Tamás Krisztiánt, kihagyta ugyanakkor az első csapat keretéhez tartozó Pölöskei Zsoltot.

A FERENCVÁROS KERETE
Kapusok:
31 Holczer Ádám, 42 Varga Ádám, 90 Dibusz Dénes
Védők: 7 Batik Bence, 16 Leandro, 21 Botka Endre, 22 Otigba Kenneth, 37 Janek Sternberg
Középpályások: 8 Lovrencsics Gergő, 15 Hajnal Tamás, 17 Csernik Kornél, 19 Julian Koch, 20 Gera Zoltán, 23 Bőle Lukács, 27 Fernando Gorriarán, 40 Amadou Moutari, 51 Csonka András
Támadók: 3 Kundrák Norbert, 10 Radó András, 13 Böde Dániel, 29 Priskin Tamás, 91 Lovrencsics Balázs, 97 Varga Roland
Vezetőedző: Thomas Doll

A VIDEOTON KERETE
Kapusok:
1 Horváth Tamás, 13 Zöldesi Illés, 74 Kovácsik Ádám
Védők: 3 Vinícius, 5 Fiola Attila, 6 Fejes András, 11 Loic Nego, 22 Stopira, 23 Juhász Roland, 25 Tamás Krisztián, 30 Szolnoki Roland
Középpályások: 8 Anel Hadzic, 10 Kovács István, 15 Sejben Viktor, 17 Pátkai Máté, 27 Bódi Ádám, 31 Barczi Dávid, 33 Varga József, 99 Asmir Suljic
Támadók: 7 Danko Lazovics, 9 Mirko Maric, 14 Bévárdi Zsombor, 44 Marko Scsepovics, 49 Géresi Krisztián
Vezetőedző: Marko Nikolics

A VASAS KERETE
Kapusok:
1 Nagy Gergely, 33 Vukasin Polekszics, 90 Póser Dániel
Védők: 3 Manjrekar James, 4 Kire Risztevszki, 5 Debreceni András, 7 Hangya Szilveszter, 19 Felix Burmeister, 28 Vaskó Tamás
Középpályások: 13 Berecz Zsombor, 20 Kleisz Márk, 23 Vida Máté
Támadók: 8 Ádám Martin, 9 Király Botond, 10 Remili Mohamed, 14 Gaál Bálint, 17 Jevhen Pavlov, 27 Murka Benedek, 40 Ferenczi István, 66 Mahir Saglik, 70 Kulcsár Tamás, 88 Gergye Dániel
Vezetőedző: Michael Oenning

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Június 29.
(csütörtök)
18.45: Ferencváros (magyar)
–Jelgava (lett)
18.45: Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar)
20.45: Videoton FC (magyar)–Balzan (máltai)

VISSZAVÁGÓK
Július 4. (kedd)
17:45:
Balzan (máltai)–Videoton FC (magyar)
Július 6. (csütörtök)
17.30: Jelgava (lett)–Ferencváros (magyar)
20.30: Vasas (magyar)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik