Gödörben a Real Madrid, de így sem a PSG vezeti erősorrendünket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.26. 12:15
null
A Real Madrid beragadt a spanyol bajnokság rajtjánál – Dortmundban sem lesz könnyű Cristiano Ronaldóéknak (Fotó: AFP)
A Real Madrid elmúlt hetekben mutatott gyengélkedése miatt még a dobogóról is lezuhant a szerkesztőségünkben megejtett szavazással összeállított Bajnokok Ligája-erősorrendünkben. Ám a két héttel ezelőtt második helyen álló PSG – részben Neymar és Cavani vitája miatt – így sem tudta átvenni a vezetést, maradt a második pozícióban.

 

16. (az előző részben: 15.) ROMA (olasz)
Az olasz csapatok közül egyedül az AS Roma szerzett pontot a csoportkör nyitányán, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a nagy európai tolongás közepette megtartsa pozícióját rangsorunkban – egyet visszacsúszott. Pedig a rómaiak megnyerték legutóbbi három bajnokijukat, csupán egy gólt kaptak, Edin Dzeko ötször is a kapuba talált – érvelhetnénk „rómaiul”, de erre alighanem az a válasz, hogy miféle riválisok ellen… Hát igen, Verona, Benevento, Udinese. Eusebio Di Francesco vezetőedzőt ez persze nem érdekli; a nyáron kinevezett EDF-nek az a fontos, hogy játékosai – a korábban nyilvánosan panaszkodó Dzeko is – immár elhiszik: ő a megfelelő falkavezér, és közösen dolgozva értékes zsákmányban reménykedhetnek. Most éppen Azerbajdzsánban.

A 2. FORDULÓ PROGRAMJA
KEDD

E-CSOPORT
20.45:
Sevilla–NK Maribor
20.45: Szpartak Moszkva–Liverpool (Tv: Sport1)
F-CSOPORT
20.45:
Napoli–Feyenoord
20.45: Manchester City–Sahtar (Tv: Sport2)
G-CSOPORT
20.45:
Besiktas–RB Leipzig
20.45: Monaco–FC Porto
H-CSOPORT
20.45:
Dortmund–Real Madrid (Tv: M4 Sport)
20.45: APOEL–Tottenham (Tv: Film Mánia)

SZERDA

A-CSOPORT
20.45:
FC Basel–Benfica
20.45: CSZKA Moszkva–Manchester United (Tv: Film Mánia)
B-CSOPORT
20.45:
PSG–Bayern München (Tv: M4 Sport)
20.45: Anderlecht–Celtic
C-CSOPORT
18.00:
Qarabag–AS Roma (Tv: Sport1)
20.45: Atlético Madrid–Chelsea (Tv: Sport2)
D-CSOPORT
20.45:
Sporting CP–FC Barcelona (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Olympiakosz Pireusz

15. (16.) SEVILLA (spanyol)
Az Atlético Madridtól a spanyol fővárosban elszenvedett 2–0-s vereség véget vetett a Sevilla hosszú veretlenségi sorozatának tétmeccseken, a Maribor azért aligha fog újabb csapást mérni a spanyol együttesre. Ha mégis meglepetés születne, akkor a sevillaiak fél éve először veszítenének el két egymást követő tétmérkőzést – legutóbb ilyen márciusban történt velük, amikor először kiestek a BL-ből a Leicester City ellen, majd a pofontól megtántorodva alulmaradtak az Atlético Madriddal szemben is.

14. (13.) AS MONACO (francia)
Listánkon egy helyet visszacsúszott az AS Monaco, amelynek ikszre futotta az RB Leipzig ellen az első fordulóban (1–1). A francia bajnokságban a Lille elleni 4–0-s siker alapján azonban úgy tűnik, a lehető legjobbkor kezd el összeszokni a gárda. És szükség is lesz az összhangra, mert a következő ellenfél a győzelemre éhes, a Besiktas ellen sima vereséggel kezdő FC Porto lesz. A két csapat történelme során egyszer találkozott: a 2004-es BL-döntőben. Arra nem szívesen emlékeznek a Monacónál…

13. (10.) LIVERPOOL (angol)
A Ligakupában elszenvedett vereséget követően a bajnokságban már 3–2-re legyőzte a Leicester Cityt Jürgen Klopp alakulata, így jelenleg az 5. helyről figyelheti a közvetlen élmezőnyt. A Manchester Unitedhez hasonlóan Moszkvába vezet a csapat útja, a liverpooliak a Szpartak ellen lépnek pályára. Az orosz szövetség részéről az MU-szimpatizánsokkal együtt a Liverpool-szurkolók figyelmét is felhívták arra: szeretnék, ha kulturált módon viselkednének a drukkerek, ellenkező esetben nem haboznak szankcionálni a tetteseket.

12. (14.) NAPOLI (olasz)
Továbbra is százszázalékos a csapat, számolatlanul ontott góljai révén vezeti az olasz tabellát, és az elmúlt héten kétszer is sikerült neki az, ami Harkivban, a Sahtar elleni szomorú BL-nyitányon nem: két meccset 0–1-ről megfordítani. A hétvégi forduló után Maurizio Sarri vezetőedző is erre hegyezte ki mondanivalóját, és ha az elrontott BL-rajtot is hozzágondoljuk, a Napoli valóban „pozitív választ adott a negatívumokra”. José Callejón az elmúlt két hét mindhárom bajnokiján szerzett gólt, ami azért sem mellékes, mert Arkadiusz Milik újra térsérülést szenvedett – szerencsére nem a tavaly műtött lábán. Vajon az ő „holland tapasztalatai” nélkül is sikerül legyűrni a Feyenoordot?

11. (12.) TOTTENHAM HOTSPUR (angol)
Majdnem leadta a hétvégén háromgólos előnyét a Tottenham: a csapat már 3–0-ra is vezetett, amikor a West Ham United magára talált, kétszer betalált, és izgalmassá tette a meccset. Mauricio Pochettino gárdája végül megőrizte előnyét, a Premier League 4. helyéről próbálja utolérni a két manchesteri csapatot, valamint a Chelsea-t. Az APOEL-hez utazik a fővárosi alakulat, de Christian Eriksen nélkül, a dán betegség miatt Angliában maradt.

10. (12.) BORUSSIA DORTMUND (német)
Továbbra is remek formában van Peter Bosz együttese, a Bundesligában 520 játékperc után kapott először gólt ebben a szezonban. A rossz BL-rajt nem befolyásolta túlságosan a csapat szereplését, azonban azt mindenki érzi a klubnál, hogy a Real Madrid elleni hazai mérkőzésen pontot, pontokat kell gyűjteni a továbbjutáshoz. Pierre-Emerick Aubameyang kiváló formában van, nyolc találattal vezeti a góllövőlistát a német élvonalban. Az U21-es Európa-bajnok Maximilian Philipp nagy fogásnak bizonyul, eddig hat meccsen négy gól mellett két asszisztja van a bajnokságban – ő lehet a csapat következő német vezéregyénisége.

9. (9.) ATLÉTICO MADRID (spanyol)
Május 2. óta nem veszített tétmeccset az Atlético Madrid, mely a spanyol bajnokságban feljött a Barcelona mögé a tabellán, és egyike a három veretlen csapatnak. Az új Wanda Metropolitano Stadionban eddig kettőből kettő az Atléti mérlege, a Málaga és a Sevilla is szerzett gól nélkül maradt alul – meglátjuk, a Chelsea beáll-e ebbe a sorba az új aréna első BL-mérkőzésén. A két klub összecsapását különösen pikánssá teszi, hogy az Atlético és a Chelsea a múlt héten megegyezett Diego Costa madridi visszatéréséről; a világ egyik legveszélyesebb (és legbalhésabb) centere most még természetesen csak nézőként figyelheti a meccset.

SZAVAZATOT KAPOTT MÉG
A 16-os listánkon szereplő csapatokon kívül további három klub kapott voksot szerkesztőségi szavazásunkon. Az előző részhez hasonlóan az RB Leipzig és a Benfica kapott voksot, és egy szavazat jutott a Sahtar Donecknek is. Az FC Porto és a Sporting CP ezúttal senkitől sem kapott bizalmat.

8. (5.) JUVENTUS (olasz)
Hiába az újabb bajnoki győzelmek, a kapott gól nélkül lehozott meccsek, a százszázalékos bajnoki mérleg: a Barca elleni viszonylag sima 0–3-at nem tudjuk figyelmen kívül hagyni – még úgy sem, hogy a torinóiak messze nem a legerősebb csapatukkal álltak fel. Szokatlanul mélyről, rangsorunk nyolcadik helyéről várják most az Olympiakosz látogatását, de Gianluigi Buffonnak erről nincs tudomása, ő tökéletesen elégedett a Torino elleni hétvégi derbisikerrel (4–0), amely szerinte a „védekezés, támadásépítés, helyzetkialakítás és -kihasználás” együttes hatékonyságának gyümölcse. Gonzalo Higuaín egyelőre keresgéli a góllövő cipőjét – szombaton például a kispad alatt –, azonban Paulo Dybala egyelőre az ő munkáját is elvégzi, Mario Mandzukic is készen áll erre. Szóval olyan nagyon nagy bajban nincs az Allegri-legénység.

7. (8.) MANCHESTER UNITED (angol)
Az MU a másik két angol élcsapattal, a Manchester Cityvel és a Chelsea-vel együtt elmondhatja magáról, hogy jó formában várja a hétközi BL-találkozót. Mourinho gárdája a hét végén a Southamptont verte meg egy góllal, míg szerdán Moszkvában van jelenése, ahol a CSZKA-val csap össze.

6. (4.) BAYERN MÜNCHEN (német)
Az utóbbi hetekben úgy tűnt, kilábalt a gödörből Carlo Ancelotti csapata. A Mainz ellen négy, a Schalke ellen három gólig jutottak Thomas Müllerék, viszont közben jött Manuel Neuer sérülése, majd a Wolsfburg ellen 2–0-s félidő után 2–2 lett a végeredmény. Robert Lewandowski állítólag továbbra is Madridba vágyik, kérdés, mennyire látszik meg a csapat játékán a híresztelés. Sven Ulreich hatalmas potya gólt kapott legutóbb – ha egy kapus bizonytalan, az a csapatnak sem tesz jót. A hangulat tehát továbbra sem túl felhőtlen Münchenben. A PSG elleni meccs igazi erőfelmérőnek ígérkezik!

5. (7.) CHELSEA (angol)
Tapad a Premier League-ben a két manchesteri csapatra a Chelsea – mindössze három pont a különbség, nagyon sok van még a bajnokságból, továbbra is bajnokesélyesként számolhatunk a címvédővel. Ami a Bajnokok Ligáját illeti, a Quarabag ellen gólfesztivált rendeztek a londoni kékek, az Atlético Madrid új stadionjában, a Wanda Metropolitanóban ugyanerre igen kevés az esély. A játéknap rangadóját láthatjuk szerdán 20.45-től, hétvégén pedig a Manchester City ellen sem vár kis feladat Antonio Conte tanítványaira.

4. (1.) REAL MADRID (spanyol)
Dani Ceballos duplájának köszönhetően a címvédő kicsikarta a Deportivo Alavés ellen a győzelmet a BL-játékhét előtt, a Borussia Dortmund viszont nem Alavés – a német bajnoki éllovas BVB életveszélyes ellenfél lesz, különösen a csoport nyitó körében, a Tottenham ellen elszenvedett zakó után. A játék még olyan, amilyen, leginkább közepes – még Zinédine Zidane is annyival intézte el az Alavés-meccset, hogy nem ez a legbriliánsabb időszaka a Real Madridnak. Kérdés, hogy lehet-e jó játék nélkül jó eredményt elérni Dortmundban?

Leroy Sané jó formájának is köszönhető, hogy a City már dobogós erősorrendünkben (Fotó: AFP)
Leroy Sané jó formájának is köszönhető, hogy a City már dobogós erősorrendünkben (Fotó: AFP)

3. (6.) MANCHESTER CITY (angol)
Előrébb ugrott a City, nem véletlenül: Pep Guardiola fiai tovább tartják remek formájukat. Az európai kupaporondon sima 4–0-val kezdtek a Feyenoord ellen, a szigetországban sem találtak azóta legyőzőre, szorosnak csupán a West Bromwich Albion elleni találkozójuk volt mondható. Vélhetően a Sahtar sem távozik győztesen Manchesterből, főleg úgy, hogy Darijo Srna nem lép pályára a vendégeknél. Sergio Agüerónak viszont nincs oka a panaszra – a támadó kiváló formában van, olyannyira, hogy Thierry Henry a minap a Premier League egyetlen világklasszis csatárának nevezte.

2. (2) PARIS SAINT-GERMAIN (francia)
A Párizsban alakuló világválogatott hamar elveszítette báját azzal, hogy megkezdődött a hatalmi harc Neymar és Cavani közt. Ettől – és a bajnokságban a Montpellier elleni döntetlentől – függetlenül a PSG továbbra is bivalyerősnek tűnik, ráadásul szinte biztosan visszatér Neymar is. Azt persze érdemes hozzátenni, a „bevásárlás” óta még nem találkozott igazán erős ellenféllel a csapat. A Bayern München elleni meccsel így végre garantáltan eldől, megérdemlik-e az előkelő helyet a listánkon Neymarék. Csak imádkozzanak Párizsban, hogy ne kapjon tizenegyest a csapat…

1. (3.) FC BARCELONA (spanyol)
Nem túlzás azt állítani, hogy az FC Barcelona a spanyol bajnokságban ajtóstól jött be a házba (6 meccs, 6 győzelem, 20–2-es gólkülönbség), a Bajnokok Ligájában kezdő lépésként 3–0-ra elpáholta a Juventust, szóval nem igazán meglepő, hogy a szavazatok alapján élre került erősorrendünkben. A Barca egymás után hét tétmérkőzést nyert meg, a Real Madrid elleni kettős spanyol Szuperkupa-zakó óta Fülig Jimmyhez méltó módon mindenkit felpofoz, aki elé kerül. A hétvégén az idényt bombaformában kezdő Lionel Messi nem talált be, a katalánok így is 3–0-ra legyőzték idegenben a Gironát. Hogy az egykor népszerű Supertramp egyik albumának címével jellemezzük a szituációt: Crisis? What Crisis? (Krízis? Milyen krízis?). Addig víg az élet, amíg Messi egészséges és ilyen formában van, kérdés, mi lesz, ha ez megváltozik.

A hetek óta kiváló formában játszó FC Barcelona visszakerült az élre (Fotó: AFP)
A hetek óta kiváló formában játszó FC Barcelona visszakerült az élre (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik