BL: Mi nem a Barcelona vagyunk – Jürgen Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 23:51
null
Jürgen Kloppnak most is volt oka a derűre – bármennyire is fájlalja az utolsó perceket (Fotó: AFP)
Kiemelkedően szórakoztató mérkőzést hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Liverpool–AS Roma összecsapás. Az Anfielden a Liverpool már 5–0-ra elhúzott, ám kiütközött egyik gyenge pontja, és a hajrában közelebb engedte magához ellenfelét – a Roma 5–2-re szépített, így minimális esélye talán még van a visszavágón. Bár a jelentős előnyből érkező, kontrázni imádó, Európa alighanem leggyorsabb csatártriójával felálló Liverpool aligha akar úgy járni, mint a Barcelona... A hajrá és Alex Oxlade-Chamberlain súlyosnak tűnő sérülése miatt nem volt felhőtlen a házigazdák öröme.

„Totálisan uraltuk a mérkőzést, úgy éreztük, biztosan a kezünkben van a találkozó, erre gyakorlatilag ajándékoztunk nekik két gólt. Ilyet nem lehet a Bajnokok Ligájában csinálni! Ugyanakkor remekül futballoztunk és háromgólos előnnyel megyünk Rómába – ez pozitív. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk ma este, és tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a visszavágón. Reméljük, ott már sikerül végképp döntenünk” – nyilatkozta a vegyes zónában a Liverpool csapatkapitánya, Jordan Henderson.

Az AS Roma a negyeddöntőben 1–4 után jutott tovább a Barcelona ellen, a Liverpool viszont a Manchester City ellen megmutatta (igaz, igencsak „meleg” első félidő után), hogy egy rendkívül erős csapattal szemben hogyan tudja megőrizni, sőt, növelni a háromgólos fórt. A drukkerek most 75 percig lélegzetelállítóan futballozó Liverpoolt láthattak, a hajrá pedig annyit azért nem rontott a képen.

„A Liverpool nagyszerűen teljesített. Az utolsó pár percben kicsit naiv és ideges volt a csapat, de ha a mérkőzés előtt azt mondják, hogy öt gólt szerez, a Roma meg kettőt, a szurkolók 99 százaléka habozás nélkül aláírja ezt. A Liverpoolnak olyan játékosai és olyan fegyverarzenálja van, amellyel bármelyik riválisra képes súlyos csapást mérni. A nyomás ráadásul a rómaikon lehet, hiszen a Barcelona ellen fordítottak, egyszer már visszajöttek ilyen hátrányból. Most még csak nem is a Barca az ellenfél, így azt hihetik, több esélyük van. De azt hiszem, a Liverpool Rómában is gólokat lő, és semmi aggodalom nincs bennem” – vélekedett a Pool-legenda Robbie Fowler a BBC Radio 5-nak.

Briliáns forma: Mohamed Szalah ezen az estén is megállíthatatlan volt (Fotó: AFP)
Briliáns forma: Mohamed Szalah ezen az estén is megállíthatatlan volt (Fotó: AFP)

A találkozó után a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp megerősítette: az első félidőben kidőlt Alex Oxlade-Chamberlain sérülése súlyosnak tűnik, ez pedig a Liverpoolnak és az angol válogatottnak is nagyon rossz hír.

„Oxlade-Chamberlain valószínűleg elég súlyos sérülést szenvedett, és ez rossz hír nekünk. Az eleve semmi jót nem jelent, ha már a vizsgálat előtt úgy véljük, súlyos a probléma. A keret létszáma nem fog nőni, így aztán kreatívnak kell lennünk a következő pár mérkőzésen” – kezdte Klopp, akinek a középpálya „vékonysága” komoly aggodalmat okozhat. Emre Can sérült, Oxlade-Chamberlain sérült, Adam Lallana pedig nem biztos, hogy visszatér – Georginio Wijnaldum csapatba állításán kívül nem sok opciója maradt a német trénernek. Aki együttese produkcióját közel tökéletesnek minősítette.

„Hosszú ideig, mintegy nyolcvan percig tökéletesen játszottunk, aztán elkövettünk egy védelmi hibát, a tizenegyes meg nem volt tizenegyes, de hát mit tehetünk? 5–2, ez van. Nyilván jobban örülnénk egy 5–0-nak vagy 5–1-nek, ám az 5–2 fantasztikus eredmény így is. Rendre mögéjük tudtunk kerülni, ez teljesen megváltoztatta a mérkőzés képét, és képtelenek voltak megállítani minket. Amilyen formában Mo Szalah futballozik, gyakorlatilag tarthatatlan az ellenfelek számára. Az első gólja zseniális volt, a második pedig pazar. Berámoltunk ötöt és még több gólt is szerezhettünk volna. Ez pozitív, de most nem felhőtlen az örömöm, mert kaptunk a végén kettőt. Holnap azért jobban látni fogom a szép oldalát a meccsnek. Azért nem tudtam volna ezt elképzelni a találkozó előtt… Ma azt tanultam a mérkőzésből, hogy a visszavágón is meg tudjuk verni őket. Mi nem Barcelona vagyunk – ők annyi mindent nyertek az előző években, mi meg nem. Ezért mindent beleadunk, hogy megfelelő eredménnyel térjünk haza” – értékelt Klopp.

Kollégája, Eusebio Di Francesco azt hangsúlyozta, bízni kell az újabb comebackben – főleg, hogy az előző körben történtek hitet adhatnak.

„Jól kezdtünk, de aztán eléggé elveszítettük a fejünket. A hajrában mutattunk azonban jó dolgokat, és hinnünk kell abban, hogy sikerül az újabb fordítás a szurkolóink támogatásával. A remény még pislákol. Szalahnak nagyon sok egy az egyezési lehetősége volt Juan Jesusszal szemben – várható volt, hogy a támadótriójuknak lesznek ilyen lehetőségeik. Sajnos elvesztettük a párharcokat és az első gól után szét is estünk. Ezen a szinten tisztában kell lennünk az erősségeinkkel, és úgy tűnt, erről teljesen elfeledkeztünk a mérkőzés közepén. Ha ennyi párharcot elvesztünk a középpályán, akkor nem is várhatunk más végkimenetelt. Ennek ellenére nincs lefutva még a párharc – ha a csapatomból valaki azt hinné, hogy igen, az nyugodtan otthon maradhat jövő héten” – fogalmazott.

A Liverpool a második csapat lett a Bajnokok Ligája történetében, amely öt gólt szerzett egy elődöntőben – az első az Ajax volt, amely 1995-ben szintén 5–2-re diadalmaskodott a Bayern München felett. A Mohamed Szalah, Roberto Firmino, Sadio Mané trió már 28 gólnál tart a BL-idényben – sosem volt még eredményesebb támadóhármas az elitligában. Az aranylabdás szinten futballozó Mohamed Szalah pedig egyre közelebb kerül Ian Rush liverpooli gólcsúcsához – a legendás walesi gólvágó 1983–1984-ben 47 találatot szerzett, míg Szalah már 43-nál jár.

Mit mondjunk, kinéz ebből egy ötvengólos idény...

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–ROMA (olasz) 5–2 (2–0)
Liverpool, Anfield. V: Brych (német).
LIVERPOOL: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Oxlade-Chamberlain (Wijnaldum, 18.), Henderson, Milner – Szalah (Ings, 75.), Firmino (Klavan, 93.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
ROMA: Alisson – Fazio, Manolasz, Juan Jesus (Perotti, 67.) – Florenzi, Strootman, De Rossi (Gonalons, 67.), Kolarov – Nainggolan – Cengiz Ünder (Schick, a szünetben), Dzeko. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
G: Szalah (35., 45.), Mané (56.), Firmino (62., 69.), ill. Dzeko (81.), Perotti (85. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik