Nemzetisport.hu 2012.08.01 20:15 Frissítve: 2015.03.31 03:20

Családi Foci a Méhecskék SE-nél

Különleges ünnepre készülődött Kalocsa, pontosabban a Kalocsai Méhecskék labdarúgó-csapata. Az E.ON Családi Foci pályázatán sikerrel szerepeltek, ezzel pedig igen díszes és szép ünnepséget rendezhettek, melynek középpontjában – mi más? – a foci állt.


A homok komolyan fejleszti a labdaérzéket (Fotó: Mirkó István)


A kalocsai Méhecskék SE 12 éve létezik, tíz éve egyesületként működik, és eme szép jubileum alkalmával különösen jól jött az E.ON támogatása, mert így méltóképpen meg tudják ünnepelni a kerek évfordulót.

„Többször is láttuk már az E.ON felhívását a korábbi évek folyamán, de valahogy mindig lekéstünk róla – mondta Faragó László elnök. – Most egy kedves szülő felvállalta, hogy az egész pályázatot menedzseli. A legnagyobb örömünkre nyertünk is."

„A programunk három fő részből áll. Volt egy méhecskés évzárónk, amely egy egész napos rendezvény volt. Délelőtt a szülők és a gyerekek egy tréfás, játékos vetélkedőn vettek részt. Délután, és ez már hagyomány, a szülők mérték össze tudásukat, a gyerekek pedig játékvezetőként szerepeltek. Este egy vacsorával zárult a nap. Az E.ON támogatásával sikerült azt elérnünk, hogy egy színvonalasabb, tartalmasabb programot tudtunk összeállítani. Elégedett lehetünk az eredménnyel, a gyerekeknek és a szülőknek is sok örömben volt részük."

Augusztus közepéig egy tábor zajlik, ezen több korosztály is részt vesz. A program harmadik része a szülőkről szól, ők heti rendszerességgel egymás ellen fociznak a Méhecskék pályáján.

Amikor ott jártunk, a csapat a Szelidi-tó mellett, csodálatos környezetben rúgta a labdát. A fenyegetően vonuló sötét felhők szerencsére nem zavarták meg a programot, a fiatalok nagy kedvvel fociztak a part mentén kialakított homokos kispályán.

Az E.ON Családi Foci nagykövete, az elmaradhatatlan Vincze Ottó ezúttal is jelen volt, és bár ezúttal nem állt be játszani, így is nagy örömet okozott a srácoknak.

„Látszik a gyerekeken, hogy nagyon jól érzik magukat itt – mondta a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi kiválósága. – A gyerekek élvezik, hogy a homokban focizhatnak, ez egyébként nem könnyű. Nagyon sok gyakorlás kell hozzá. Elsősorban technikai képességeket fejleszt, de fizikailag is erősít, kialakít egy bizonyos labdaérzéket. Jobban megtapasztalják a labda tulajdonságait, és ezután cipővel már sokkal könnyebb lesz focizni.”


2012.10.25 10:10:17

Családi Foci

Aranykeresés, avagy különleges és szép feladat megtalálni és támogatni a tehetségeket.

2012.10.18 16:39:54

Családi Foci

A WHB Ménfőcsanak ESK szervezésében rúgták a bőrt a fiatalok reggeltől egészen naplementéig.

2012.10.03 16:54:09

Családi Foci

Vincze Ottó: Csak ámultam-bámultam, milyen csodás környékre érkeztem.

2012.10.08 17:34:07

Családi Foci

A rendezvény egyik célja, hogy összetartóbb, családiasabb közösséget kovácsoljanak.

2012.10.08 16:15:27

Családi Foci

Szilágyi Albert polgármester kiemelte, a szocializációra a sport nagyon alkalmas.