- Utolsó módosítás:
- 2012-04-21 02:42:33
A tavalyi 100-120 ezer forintos díjak után idén átlagban 70 ezer forintért is lehet kötni cascót
Magas szintű biztosítás, alacsonyabb áron
Az utóbbi időszakban jelentősen estek a casco-díjak, így egyre szélesebb ügyfélkörnek éri meg megkötni a cascót vagy átkötni a jelenlegi szerződését ugyanazokkal a feltételekkel, de kedvezőbb díjon.
![]() |
| Biztonság, kedvezőbb áron. Most kössön cascót! |
Az új autó eladások drasztikus visszaesése és a biztosítók kiélezett versenye a piacon azt eredményezte, hogy a biztosítók minden egyes ügyfélért megharcolnak. Ez példátlan mértékű árcsökkenést jelent a piacon.
Ez abban nyilvánul meg, hogy a tavalyi 100-120 ezer forintos átlagdíjak helyett ma az ügyfelek átlagosan 70 ezer forintos éves casco díjak mellett tudnak szerződést kötni. A vidéki ügyfelekre hatványozottan érvényes, hiszen ők akár 50 ezer forint alatt is kaphatnak ajánlatot egy átlagos autóra teljes körű casco éves díjért.
Ezen a díjszinten egy öt-hat évnél fiatalabb autó esetében már mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy autójára teljes körű cascót kössön az ember, mert ezzel védheti autóját a törés, lopás és nem mellékesen az egyre sűrűbben elforduló elemi károkkal szemben.
További ösztönzést jelent, hogy a biztosítók jelentős része nem számol fel plusz díjat egyes extrákra, például a metálfényezésre, az audio berendezésekre, klímára, stb.
Fontos fejlemény az előző évekhez képes, hogy megfigyelhető a tarifálás egyszerűsödése. Ez abban nyilvánul meg, hogy az előző évekhez képest nem kell az eurotax alapján kiválasztanunk az autónk pontos típusát felszereltségnek megfelelően, hanem elég, ha tudjuk a márkát és a típust.
Az eurotax alapú gépjármű meghatározás a legtöbb ügyfélnek nehézséget jelentett, ez korábban nagyfokú bizonytalanságot okozott az internetes kötéseknél (vajon jól soroltam be az autómat?).
Ha autót vásárolunk, érdemes elgondolkodni, hogy a cascót annál a biztosítónál kössük meg, amelynél a kötelező biztosítást is. Így egy biztosító ajánlatát fogadjuk el, ennek pedig több előnye is lehet: kedvezményekhez juthatunk, illetve kárrendezésnél is komoly könnyebbséget jelent, ha együtt van a casco és a kötelező biztosítás.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 13:24 Euro 2012: Del Bosque behívta a BL-győztes Torrest és Matát
- 13:16 Videó: rendkívül ostoba Eb-animációt készítettek a kínaiak
- 13:08 MOB: javulhat olimpikonjaink egészségügyi ellátása
- 12:41 NOB: Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- 12:32 Női kézi: a korábbi szlovén gólkirálynő távozik Csabáról
- 12:19 Videó: a Prérifarkasok ikonja elintézte a Királyokat - NHL
- 12:13 NB I: szombat este lesz a debreceni díjátadó ünnepség
- 12:07 Úszó Eb: hétfőn mind a négy délutáni döntőben lesz magyar
- 12:03 Ciprus: Leandro lehetséges távozásáról írnak a lapok
- 12:00 Videó: a kameruni kapus nem mindennapi kidobása
- 11:59 Baseball: több mint 4.4 millió dollárért kelt el egy mez - fotó
- 11:59 Úszó Eb: férfi gyorsváltónk ott lesz a 4x100 m döntőjében
- 11:48 Úszó Eb: az ötödik idővel döntős 4x100 m-en a női gyorsváltónk
- 11:30 Úszó Eb: Gyárfás, Madarassy és Pulai is lemaradt a középdöntőről
- 11:22 Úszó Eb: női 200 m háton mindhárom magyar kiesett
- Nincs Juve-dupla, a Napoli a kupagyőztes
- Női kézi: az ETO bejelentette Ambros Martín érkezését
- Robben: Borzalmas volt a tizenegyesem!
- Szurkolói rendbontás után bajnok a Montpellier
- Több tízezres győzelmi parádé a Chelsea tiszteletére
- Bájosok és Sármosok Ligája
- Tragédia: több hegymászó meghalt a Mount Everesten
- Chelsea: Torres boldogtalan, kilátásba helyezte a távozását
- Az orosz hokisok a döntőben sem kegyelmeztek
- Neymar: Messi a világ legjobbja
- Priskin Fülöpöt ajánlja az Alanyijának
- Robbenéket a feleségek vigasztalták a banketten – képek
- Vlak: A futball bosszút állt rajtunk
- Szebbnél szebb gólok az NB I 29. fordulójában
- Megint söpört a Spurs, hengerelt a Miami
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Szavazás






