Birkózó-vb: Ligeti Dániel nagyon nehéz ágra került

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 18:09
A budapesti birkózó-világbajnokságon a versenyek szombaton kezdődnek, a nyitónapon érdekelt szabadfogásúak számára viszont már pénteken fontos eseményre került sor, mivel megtartották kategóriáik sorsolását, amely magyar szempontból felemás eredményt hozott. A szombati nap két hazai „húzóneve” közül Veréb István kedvezőnek mondható ágat kapott, a nehézsúlyú Ligeti Dániel viszont szinte a lehető legnehezebbet.

Szombaton négy kategória, a 61, a 74, a 86 és a 125 kilogrammosok küzdelmeit rendezik meg az elődöntőkkel bezárólag.

A szakág első számú hazai éremesélyese, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb (86 kg) a svájci Stefan Reichmuthtal kezd a selejtezőben, majd a nyolcaddöntőben a litván–libanoni meccs győztese következik számára.

Az első mérkőzés még Ligeti (125 kg) számára sem jelenthet nagy gondot, a papírforma ugyanis az ő sikerét ígéri az argentin Catriel Muriel ellen, a folytatásban viszont a grúzok olimpiai bronzérmese, a vb-címvédő Geno Petriasvili vár rá.

A másik két magyar közül Molnár József (61 kg) a szenegáli Adama Diatta ellen mutatkozik majd be, míg Gulyás Zsombor (74 kg) a kínai színekben versenyző Adanabaszier Adanabaszier ellen kezd.

„Veréb István ága nem rossz, jó lenne, ha ezt ki tudná használni. Ligeti Danié viszont sajnos a lehető legerősebb” – értékelt röviden Gulyás István szövetségi kapitány az MTI-nek, hozzátéve, hogy Molnárnak is nagyon nehéz dolga lesz, mert második meccsén az idei Eb-győztes grúzzal kell majd megküzdenie. Fia, Gulyás Zsombor már a kínai rivális ellen is nagy csata elé néz, de képes lehet a sikerre.

A selejtezők 10.30-kor kezdődnek, míg az elődöntőket 16.45-től rendezik a Papp László Sportarénában, a versenyzőknek viszont a reggeli programot megelőzően kell megjelenniük a mérlegelésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik