Birkózó-vb: Éremben gondolkodom – Veréb István

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 15:51
null
Veréb István bizakodik, és reméli, ha jó napot és jó sorsolást fog ki, akkor bármi lehet (Fotó: Török Attila)
Veréb István maximalista: szabadfogású klasszisunk öt éve felállhatott a dobogóra hazai közönség előtt, és ugyancsak bosszús lenne, ha az idén nem sikerülne neki Budapesten a szombaton kezdődő világbajnokságon. (x)

Veréb István azon magyar birkózók közé tartozik, akiknek emlékezetesre sikerült a 2013-as budapesti világbajnokság: szabadfogású kiválóságunk öt éve Barka Emeséhez, Kiss Balázshoz, Lőrincz Viktorhoz és Módos Péterhez hasonlóan felállhatott hazai közönség előtt a dobogó harmadik fokára.

A 31 éves szombathelyi olimpikon az azóta eltelt időben ezt még kétszer megismételte kontinensviadalon – 2014-ben Vaantában és tavaly Újvidéken –, s a hétvégén a Papp László-sportarénában elrajtoló újabb hazai vb-n ismét ez a célja – bár bevallása szerint az elmúlt hetekben egyelőre még csak kereste önmagát. Vagy...

Vagy csak én vagyok túl kritikus magammal szemben, nem is tudom – gondolkodott el a 86 kilogrammosok között versenyző Veréb, aki elmondta, maximalista az élet minden területén, így a birkózásban is, s ha nem klappol minden tökéletesen, hajlamos a bosszankodásra. – Félreértés ne essék, nem a hazai pályát élem meg teherként – annál nincs is jobb –, saját magamtól várok kiemelkedőt. Ezért nagyon sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, viszont néha úgy éreztem, hiába erőltetem, nem tudom azt birkózni, amire valójában képes vagyok – ilyenkor csak felbőszítettem magam. De lehet, hogy tényleg csak én lihegtem túl a dolgot, alapvetően minden rendben van: erőnlétileg, egészségügyileg jól érzem magam, a nyakam sem fáj, amivel azért voltak problémáim az elmúlt időben, és a súlyom is megfelelő. Szóval mindent összevetve bizakodó vagyok, ha kifogok egy jó napot, jó sorsolással tényleg bármi lehet.”

Az előjelek sem adnak okot a pesszimizmusra, hiszen a 2016-os riói olimpián a bronzmeccsért birkózó (s elbukó, így ott 13.-ként végző) szabadfogású klasszisunk tavaly az újvidéki Eb-n nagyszerű versenyzéssel tudott végül bronzérmet hazahozni, és bár a világbajnokság sikerülhetett volna jobban, ott egyéb tényezők is hátráltatták.

Úgy érzem, a párizsi vébén sem birkóztam rosszul, viszont előtte volt egy súlyosabb betegségem, ami az erőnléti állapotomat elég rendesen visszavetette, és ez sajnos meg is látszott a teljesítményemen: hiába voltam jó formában, hamar elfáradtam – magyarázta a Haladás versenyzője. – Viszont okulva ezekből, idén próbáltam minél jobb állóképességet felépíteni magamnak, hogy az olyan hajtós ki-ki-meccseket is végig bírjam, mint amilyenek az Eb-n és a vébén is voltak.”

Veréb István hozzátette, ő nem az a fajta, aki megelégszik a közhelyes „az a lényeg, hogy kihozzam magamból a maximumot” célkitűzéssel, ő egyértelműen eredményt vár magától!

Nyerhetek én pazar birkózással két meccset, ha utána kikapok és kiesek, akkor hiába mondják majd azt, hogy »Nem baj, fel a fejjel, jól birkóztál!«, azt kitehetem az ablakba. Akkor már inkább birkózzak csúnyán vagy rosszul, de legyek eredményes – más kérdés, ez nálunk pont nem így szokott működni, hiszen a mi fogásnemünkben, a mi súlycsoportunkban rendre száz százalékot kell nyújtanod ahhoz, hogy legyen esélyed odaérni a dobogóra! De nem lehet kérdés: egyértelműen éremben gondolkodom!” – szögezte le Veréb, aki a hazai kedvencek közül negyedmagával nyitja a sort a budapesti vébén: Molnár József, Gulyás Zsombor és Ligeti Dániel mellett ő is szőnyegre lép a szombati nyitó napon a Papp László Budapest Sportarénában – és remélhetőleg vasárnap délután is találkozhatunk vele az esti programban, azaz a helyosztó összecsapásokon.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik