Birkózó-vb: Barka bronzmeccses, Sastin vigaszágas, Németh nem tudta vállalni

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 17:41
Az 57 kg-ban versenyző Barka Emese az elődöntőben 6:2-re alulmaradt a kategória Európa-bajnokával, a bolgár Biljana Dudovával szemben, így csütörtökön a bronzéremért birkózhat majd. Jó hír ugyanakkor, hogy a Sastin Mariannát roppant véleményes meccsen legyőző japán Kavai Jukako bejutott a döntőbe, így világbajnokunk a vigaszágon folytathatja – eldőlt ugyanakkor az is, hogy a keddi elődöntőjében sérülést szenvedő Németh Zsanett nem tudott kiállni az esti bronzmeccsen.
Barka Emese (jobbra) nem bírt bolgár ellenfelével (Fotó: Földi Imre)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Barka Emese (jobbra) nem bírt bolgár ellenfelével (Fotó: Földi Imre) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Sajnos nem sikerült a bravúr és ezzel a döntőbe jutás Barka Emesének. Vb-bronzérmes női kiválóságunk nagyot küzdött az 57 kg-os kategória kétszeres Európa-bajnokával, Biljana Dudovával, de a rutinos bolgár végül, ha nem is egyszerűen, de behúzta a meccset.

Barka ugyanolyan lendületes volt, mint ami egész nap jellemezte, ám az első perc adok-kapokja után Dudova egyszer kikapta a lábát és levitte két pontért, majd a bírák ujjtörésért megintették a magyart, aki így 3:0-s hátrányban volt kénytelen pihenőre vonulni.

A második menetben is próbálkozott Barka, de az egyik kezdeményezésénél Dudova befogta a karját, és szép válldobással áthúzta lent, így már 5:0 volt az előnye. A hazai közönség folyamatos biztatását élvező magyar lány ezután is töretlenül ment előre, erőfeszítéseit végre siker is koronázta, szép kétpontos mögé kerüléssel szépített, ám egy újabb intés (talán fejelésért?) végleg megpecsételte a sorsát – 6:2-re kikapott, ám így is világbajnoki bronzéremért birkózhat majd csütörtökön, 2013 után újra hazai szőnyegen!

Nagyon csalódott vagyok, szerettem volna döntőt birkózni hazai közönség előtt. A fő probléma az volt, hogy ezúttal nem tudtam úgy irányítani a meccsemet, mint az eddigieket” – mondta Barka.

Némileg kellemes meglepetés viszont, hogy a Sastin Mariannát a nyolcaddöntőben véleményes összecsapáson, intésekkel legyőző japán Kavai Jukako az elődöntőben 3:0-s hátrányból legyőzte a világ- és Európa-bajnok ukrán Julija Tkacst, így egyetlen női világbajnokunk a vigaszágon folytathatja szereplését csütörtök délelőtt.

Végleg eldőlt az is, amit már sejteni lehetett: a keddi elődöntőjében térdsérülést szenvedő Németh Zsanett végül nem tudott kiállni bronzmeccsére, ami egy hazai világbajnokság esetében nyilván szívszaggató, viszont alighanem ez a helyes döntés – egy esetleges rásérüléssel ugyanis a jövő évi, olimpiai kvalifikációs évét is kockára tette volna az újpesti versenyző, az pedig még ennél is sokkal fontosabb.

Az orvosok megvizsgáltak, megállapították, hogy beszakadt az oldalszalag a térdemben, így nem engedtek szőnyegre – mondta picit pityeregve Németh. Nyilván szomorú vagyok, hogy nem birkózhatom le a bronzmeccsemet hazai közönség előtt, ugyanakkor az egészségem fontosabb, nem szeretnék egy még komolyabb sérülést megkockáztatni, ami ne adj isten az olimpiámat is veszélyeztetné. Nagyon hálás vagyok a közönségnek a támogatásáért, szeretnék nekik ezúton is köszönetet mondani, hihetetlenül sokat jelent!”


BIRKÓZÓ-VB
NŐK 65 KG

1. Petra Olli (Finnország)
2. Danielle Lappage (Kanada)
3. Gempej Ajana (Japán) és Iryna Netreba (Azerbajdzsán)
A döntőben: Olli–Lappage 6:5

NŐK 68 KG
1. Alla Cserkaszova (Ukrajna)
2. Koumba Larroque (Franciaország)
3. Feng Csu (Kína) és Tamyra Mensah (Egyesült Államok)
A döntőben: Cserkaszova–Larroque 15:10

NŐK 72 KG
1. Justina di Stasio (Kanada)
2. Nasanburmaa Ochirbat (Mongólia)
3. Matina Kuenz (Ausztria) és Buse Tosun (Törökország)
A döntőben: Di Stasio–Ochirbat 4:2

NŐK 76 KG
1. Adeline Gray (Egyesült Államok)
2. Yasemin Adar (Törökország)
3. Szuzuki Hiroe (Japán) és Erica Wiebe (Kanada)
5. NÉMETH ZSANETT
A döntőben: Gray–Adar 13:1 – technikai tus


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik