Pofonért érkezik a Luzba a Porto

191137 191137191137 191137
Vágólapra másolva!
2012.03.02. 11:03
Három nyeretlen meccs után kénytelenek vagyunk most rögtön két igazi nagybetűs derbit is megnyerni. Pofonra jelentkezik: FC Porto. Sorszámot húz:...

Benfica-PortoHárom nyeretlen meccs után kénytelenek vagyunk most rögtön két igazi nagybetűs derbit is megnyerni. Pofonra jelentkezik: FC Porto. Sorszámot húz: Zenit Szentpétervár.Benfica-PortoHárom nyeretlen meccs után kénytelenek vagyunk most rögtön két igazi nagybetűs derbit is megnyerni. Pofonra jelentkezik: FC Porto. Sorszámot húz: Zenit Szentpétervár.

Egy Porto elleni derbi hangulatát korábban már bemutattam, aki lemaradt, az egy gyorstalpalón most mégis részt vehet. Nem szeretném magamat ismételni, ezért ez inkább linkek formájában fog megtörténni. Időrendben haladva a Köpőcsészét elő, jön a Porto című szárnypróbálgatás az első klasszikus, majd nem sokkal később ezt követte a Becsületbeli ügy című terápiás önreflexió. Személyes kedvencem a Miért nincsenek magyar Porto drukkerek? című kis színes, amit másnap a Halk, visszafogott anyázás-sal tettem nyomatékosabbá.

Most ígérem, igyekszem a derbiről szólni, nincs is nagyon kedvem belemenni bármi provokatívabb témába, hiszen hiába voltunk egyszer már a bajnoki cím egyetlen várományosa, most újra egyenlő pontszámmal, ráadásul a második helyről várjuk a Portot.

Jellemzően a magyar sportsajtóban a Fradi-Újpest, vagy a Real-Barca előtt, és után megáll az élet. Néha ehhez elég egy Milan-Juve is, az azonban biztos, hogy van Magyarországon egy olyan tíz és ötven fő közé saccolt közösség, akiknek egy Benfica-Porto sokkal, de sokkal többet jelent ennél. Számunkra ez A Derbi, ami miatt akár egy pénteki nap is lehet az év legfontosabb napja, és amire hetekig töri az egyszerű szurkoló is a fejét, hogy milyen felállással lenne a legoptimálisabb próbálkozni.Kezdő tizenegy

Ennél talán jobb kezdő tizenegyet talál ki Jorge Jesus

Az biztos, hogy a szerdai válogatott meccsek után egy pénteki Szuperklasszikuson kiemelt szerep jut a fáradtságnak, és a kisebb sérüléseknek. A két csapatnak összesen 19 (tíz Benfica, kilenc Porto) játékosa volt különböző válogatott meccseken hét közben, és még nálunk csak Garay játéka lett kérdéses, addig a Porto egy kilencven percet játszott Moutinho-t kapott vissza, korábban pedig megsérült Varela is. A mi válogatottjaink inkább kevésbé fontos láncszemei a felnőtt keretnek, mint például a héten bemutatkozó Nelson Oliveira, és ez a mi malmunkra hajthatja a vizet.

Van azonban másik ütőkártyánk is: visszatér Javi Garcia! Az a Javi Garcia, aki idén már hiányzott párszor kritikus helyzetekben. Idei mindhárom vereségünket akkor szenvedtük el, amikor ő nem volt a pályán, szezonbeli egyetlen gólja pedig pont a legjobbkor jött: győztes fejes volt a Sporting ellen. Most nem gólokat várunk tőle, csak egy igazi hentest a középpályára, aki asszisztál Witselnek, hogy a belga elláthassa kreatívabb feladatait.

Abban, hogy végre nyomokban gólt is tartalmazzon a játékunk, nagy szerepe lesz a középpályásoknak. A portugoal.net szerint Rodrigo és Cardozo együtt kezdenek elöl(ezzel hajlandó lennék vitatkozni, vagy legalább ellenérveket hozni), így ha ők megfelelő mennyiségű labdát kapnak, akkor a zavar is garantálható a portói defenzív harmadban. Én mégis jobban hajlanék egy olyan kezdésre, ahol Cardozo egyedül vállalja be a darálandó szerepét, viszont a két veszélyes szélső(értsd: Gaitán és Nolito) Aimar irányítása alatt megfelelő háttérstábot alkotna, és kellő munícióval vértezné fel Cardozot.

Jorge Jesus fejébe nem látunk bele(sőt, senkiébe sem!), neki pedig olyan dolgokra kellett használható megoldásokat kidolgozni, mint Hulk őrzése, és a portói alkotó középpálya lerombolása. Kétségünk sem lehet afelől, hogy ez a Porto akár a Luzban is képes lehet veszélyesen futballozni, Hulk pedig gyakorlatilag a pálya minden pontjáról hajlandó tüzelni-jellemző, hogy ugyan már kiesett a Porto, a Bajnokok Ligájában még mindig csak Messi előzi meg őt a kapuralövések számában.

Idén mindkét csapat mentesül a kupaküzdelmek izgalmaitól, ám miközben a Porto már nemzetközi szinten is csak megfigyelőként vesz részt(a BL-ben az APOEL és a Zenit előzte meg őket, majd a Manchester City 6-1-es összesítéssel ejtette őket ki az Európa-ligából), addig ránk kedden egy mindent eldőntő Zenit elleni visszavágó is vár.

Éppen a keddi meccs miatt valamennyire még megbocsátható lenne egy esetleges döntetlen, ám ha szem előtt tartjuk azt a tényt, hogy legutóbb több, mint két évvel ezelőtt vertük meg őket hazai bajnoki meccsen, és akkor rögtön bajnokok is lettünk, akkor főleg fontos lenne a győzelem, nem is beszélve a tavalyi csúfságról, amikor a Porto a Luzban ünnepelhette bajnoki címét a felettünk aratott siker után.

Ez a meccs több, mint három pontról dönt. Szájkaraték, ideológiák, és fontos lélektani fordulópontok dőlnek el rajta. Megmutathatjuk, hogy csak pár kisebb pofon volt, amit az elmúlt három meccsen kaptunk, vagy akár a földre is kerülhetünk az utóbbi évek egyik legrangosabb meccse előtt.

Nincs más hátra, mint tizenegy Chuck Norrisszal felállni, és ízekre szedni a Portot!Chuck Norris a Benficában

Ha ez a trükk nem is jön össze, akkor esetleg egy Artur-Maxi, Luisao, Garay, Emerson-Javi, Witsel-Gaitán, Aimar, Rodrigo-Cardozo felállás is jó lehet.

A DigiSport 21:00-tól jelentkezik, kezdés 21:15-kor!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik