Kabalának jó lehet a Pacos

Vágólapra másolva!
2012.03.11. 12:03
Tavaly passzorgiával, és négy lőtt góllal győztük le hazai pályán a Pacost, így ha mást nem is várunk a meccstől, azt mindenképpen, hogy...

Pacos Ferreira-BenficaTavaly passzorgiával, és négy lőtt góllal győztük le hazai pályán a Pacost, így ha mást nem is várunk a meccstől, azt mindenképpen, hogy három ponttal távozzunk Pacos de Ferreirából. Capdevila, vagy Luís Martins?Pacos Ferreira-BenficaTavaly passzorgiával, és négy lőtt góllal győztük le hazai pályán a Pacost, így ha mást nem is várunk a meccstől, azt mindenképpen, hogy három ponttal távozzunk Pacos de Ferreirából. Capdevila, vagy Luís Martins?

Tegnap mindenki legény volt a gáton, a Braga vesztett pontok tekintetében továbbra is tartja velünk a lépést, a Porto pedig megmutatta, hogy két egymást követő fordulóban is van pofájuk a bíró által tolva eldönteni a meccset. Míg a múlt héten ellenünk egyértelmű lesről fejelték a gólt(ami számomra örökre összefonódik Bánki Dodó-saját bevallása szerint-hatalmas orrával), addig most egy megadható, ám benfiquista szemmel legalább annyira továbbengedhető büntetőből egyenlítettek(tegyük hozzá: annyi gyanús eset volt, hogy egy manipulálhatóbb játékvezető akár 2-3 büntetőt is befújhatott volna, az ominózus kezezés továbbengedése pedig talán még nagyobb hülyeség lett volna, mint megadni a tizenegyest).

Érdekes dolgok ezek, hiszen szezon közepén volt, hogy minket nyomott pár kétes szituban a bírói kar, most a Porto szerzett pár plusz pontot Proenca és Marco Ferreira révén, de legyünk nyugodtak: szezon végéig oda-vissza bőven fognak még tévedni a játékvezetők, és ha majd a Setúbal otthonában a 97. percben úgy lövi be Cardozo a bajnoki címet érő tizenegyest, hogy előtte zöld-fehér játékos a közelében sem volt a nagyot homorító Nolitonak, akkor mi ugyanolyan boldogak leszünk, mint bármilyen egyéb csillagállásnál, ami a bajnoki címünket eredményezi.

Mindenesetre a sakktáblán most van nekünk egy 53 pontos Portónk, egy 52 pontos Sporting Bragánk, és egy győzelem esetén szintén 52 pontos Benficánk. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ez az utolsó esélyünk megmenteni a bajnoki szezonunkat, elvégre lesz még itt rangadó rangadó hátán, így ha egy pontra faragjuk a hátrányunkat, akkor biztosan fog a Porto legalább még egyszer ikszelni, onnantól meg csak rajtunk múlik minden...

Luisao és WitselAhhoz, hogy ma este megszerezzük ezt a három pontot, csak két feltételnek kell teljesülni: rendnek kell lennie a fejekben, és foldozni kell a védelem lyukait. Hős brazilunk(akinek nem írjuk le a nevét) posztereit előszeretettel köpködi benfiquisták hada Kambodzsától Iregszemcséig, azt azonban látni kell, hogy egyedül Emerson(mégis leírjuk) az a játékos, aki játékban van, és bal szélső védő poszton 100%-os. Két vetélytársának felkészültségi százalékára még tippet sem mernék mondani, pedig azzal, hogy középen is pótolni kell Garayt, biztos vagyok benne, hogy nem fog Miguel Vítor kezdeni a vonal mellett. Maradt 2 1 lehetőség: Capdevila, Luís Martins, vagy egy újabb három védős felállás.

A három védős rendszer ugyan működött legutóbb(sőt, FIFA-ban, hattrickben, és egyéb focis játékokban is kiváló), most viszont Luisao mellé egyébként is egy fiatalabb, egyben tapasztalatlanabb védőt kell tenni(Jardel/Miguel Vítor), ami alapjaiban teheti labilissá az építményt. Ehhez hozzá jön, hogy Aimar sem teljesen egészséges, így klasszikus játékmesterünk sem lesz estére, tehát még ha két csatárt is akarunk egyszerre a pályán tartani(Rodrigo/Nélson Oliveira Cardozo), akkor is érdemesebb 4-4-2-t játszani, mint 3-4-1-2-t.

Egyetlen esetet látok, ami indokolttá tenne egy 3-4-1-2-t, mégpedig ha Jorge Jesus úgy ítélné meg, hogy Matics és Javi García képes ellátni a szűrést(Matics esetleg vissza is lépegethet Luisao mellé), és Witsel pedig hajlandó ma is olyan erőtől duzzadó technikás focit bemutatni, mint tette azt a hétközi BL-meccsen. Én megnézném ezt a felállást is, de talán nem most van itt az ideje mindent egy lapra feltéve támadnunk. Saját tippem így a felállásra egy 4-4-2 a következőképpen: Artur-Maxi,Luisao, Jardel, Luís Martins-Gaitán, Witsel, Javi Garcia, Bruno César-Rodrigo, Cardozo.

Most csak fel kell állnunk, össze kell szedni a csapatrészeket, és végre visszatalálni a helyes útra. Nincs más dolgunk, mint megverni a kiesés elől menekülő Pacost, aztán hatszor hozni a tutit, és két derbin elintézni a Bragát és a Sportingot. Most őszintén: lehet ennél könnyebben bajnokságot nyerni?

Kezdés 19:15, stream PlanetBenficán, és a rojadirecta.me oldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik