Ha én Braga lennék...

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 19:58
Fél szemmel már mindenki a Bayernre figyel, de előtte vár még ránk egy igencsak fontos csörte, méghozzá azzal a Bragával, amely így a szezon végére igencsak formába lendítette magát, és azzal a Bragával, amely sokak szerint (szerintem is) a hátralévő ellenfelek közül az egyetlen veszélyforrás leendő bajnoki címünkre nézve. 

Tulajdonképpen abban a szerencsés helyzetben van a Braga – ha lehet ilyet mondani egy negyedik helyezettre -, hogy a bajnokságban szinte már nyugodtan hátradőlhet, hiszen a negyedik helyüket jóformán már csak az veszélyeztetné, ha egy pályájáról letért kisbolygónak Portugáliában lenne kedve becsapódni. Az Arouca már nem fogja beérni (9 pont az előny), a Porto dobogóról való leszorítása pedig szintén a lehetetlen feladat kategóriájába esik (11 pont a hátrány), így ha én Braga lennék, akkor szépen, öregesen, kényelmesen kibontanék egy sört és világ legkényelmesebb pózát venném fel a kanapémon, hogy nyugtató természetfilmeket nézzek, miközben Enya dalai simogatják füleimet. Enya dalai simogatják füleimet.

Ez a keleti kényelem persze csak a bajnokságra lenne érvényes, hiszen a Braga egyedül talpon maradt portugál csapatként vitézkedik az Európa ligában, de nem is akárhogy. A tavaszi szakaszban elsőnek a Siont búcsúztatta, majd a jóval esélyesebb Fenerbahcét valósággal kitömte (4-2 összesítve), így készülhet a Sachtar Donyeck ellen. Ezen kívül ott van még a portugál ligakupa is, ahol épp ellenünk fognak majd pályára lépni valamikor, szóval ha én Braga lennék, akkor tényleg fütyülnék már a bajnokságra.

Én viszont nem vagyok a Braga. Ennek egyrészt örülök, hiszen ha úgy néznék ki, mint egy Braga címer, akkor nem lenne sok esélyem a nőknél, másrészt viszont aggódom, mert szinte biztos, hogy nem fognak nekünk lefeküdni. Nem abból a fából faragták őket, meghát a Portónal megbukó Fonseca bizonyítani szeretne minden egyes portugál nagy ellen.

A keretük is teljesen jó. Itt van mindjárt pl. Rafa Silva, aki a szezon egyik felfedezettje és a válogatottba is bekerült, aztán a szerb Stojiljkovic, akinek el kell kezdeni rendesen megtanulni a nevét, mert egyre több gólt lő mostanában. Az egyiptomi Koka is ott folytatta, ahol tavaly a Rio Avéban abbahagyta – ügyes cselek, sok gól, na és persze a 36 éves Alant sem lehet még leírni.

Mindent összevetve tehát tényleg csak a Braga köphet bele a levesünkbe, na meg persze saját könnyelműségünk (ha úgy alakulna), így egész izgalmas péntek este elé nézünk, ahol a tét enyhe túlzással a bajnoki cím.

Holnap tehát szépen ki lehet bolondozni magunkat, de este aztán tessék komolyságot erőltetni magunkra, mert ennek a fele sem tréfa – 21:30-tól élőben Benfica – Braga a DigiSport 2-n!

 

toszi21

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik