Győzelem az évfordulón

2471092 24710922471092 2471092
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 17:10
A dolgok nem fognak az egyik hétről a másikra helyreállni, ezt tudjuk. Kötelezően hozni kellett a három pontot tegnap és ezt véghez is vittük...

A dolgok nem fognak az egyik hétről a másikra helyreállni, ezt tudjuk. Kötelezően hozni kellett a három pontot tegnap és ezt véghez is vittük, de szép játékról nem beszélhetünk és arról sem, hogy a Nacionalt a kapujukhoz szorítottuk volna. Biztató dolgok azonban történtek, sőt gólt sem kaptunk és mivel a Sporting kikapott a Portótól, feljöttünk a tabellán a második helyre. Van okunk az optimizmusra?A dolgok nem fognak az egyik hétről a másikra helyreállni, ezt tudjuk. Kötelezően hozni kellett a három pontot tegnap és ezt véghez is vittük, de szép játékról nem beszélhetünk és arról sem, hogy a Nacionalt a kapujukhoz szorítottuk volna. Biztató dolgok azonban történtek, sőt gólt sem kaptunk és mivel a Sporting kikapott a Portótól, feljöttünk a tabellán a második helyre. Van okunk az optimizmusra?

Nem szeretnék sokat írni erről a meccsről, hiszen mostanra már megszokhattuk, hogy az élvezhető, szép támadójáték már nincs benne a csapatban. Amit idén támadójátéknak csúfolunk, az igazából nem más, mint a labda eljuttatása a szélekre, ami után Gaitánék egy-két kiszámítható csel után megpróbálják azt beadni, többnyire sikertelenül. A gyengébb csapatok ellen egy-két villanás, vagy az ellen hibái döntik el javunkra a meccset. Tegnap az előbbi miatt nyertünk.

Néhány dolog:

Évforduló

A hétvégén volt a 10 éves évfordulója annak, hogy a csapat lejátszotta első meccsét az új Estádio da Luz-ban. Egy barátságos meccsen fogadtuk akkor az uruguayi Nacionalt, akiket 2-1-re le is győztünk, az első gólt az új stadionban pedig Nuno Gomes lőtte, amiről a vezetőség tegnap meg is emlékezett. Nuno Gomes, aki miatt megszerettem a futballt, a Benficát és a portugál válogatottat, idén bejelentette, hogy abbahagyja a profi futballt. Mindig is azt reméltem, hogy nálunk fejezi be majd a pályafutását, de a vezetőség és főleg JJ nem adta meg neki a lehetőséget. Két éve, mikor kiderült, hogy a klub nem tart már igényt a játékára, továbbállt a Bragához, noha a vezetőség biztosította, hogy Rui Costához hasonlóan őt is szívesen látják majd valamilyen fontosabb pozícióban. Nuno viszont úgy érezte, hogy van még benne egy-két év. A Bragánál többé-kevésbé számítottak rá, egyszer még ellenünk is pályára küldték, ahol a szívünk szakadt meg. A szezon végén, miután lejárt a szerződése igent mondott az angol Blackburn ajánlatára, akik a következő idényt a másodosztályban kezdték meg. Nuno eleinte sok lehetőséget kapott, lőtt is 4 gólt ez idő alatt, viszont a szezon második felében már nem nagyon számítottak rá, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy folyamatosan kisebb sérülésekkel bajlódott. Egy korszak szóval véget ért, és a példaképem most ott állt a Da Luz gyepén ugyanazzal az alázatos mosollyal az arcán, amellyel nap mint nap pályára lépett. Köszönünk mindent Nuno!

Nuno Gomes

Te vagy a legnagyobb, mindig is te leszel!

Luisao és Nuno Gomes

Siqueira

Kicsit dühítő, hogy mire hosszú idő után végre megoldódik a balhátvéd-probléma, akkor a csapat játéka valami megmagyarázhatatlan okok miatt leromlik. Siqueirának örülünk, egyik megmozdulása sem idézi nagynevű elődeit: Peixotót, Emersont és Melgarejót. Majdnem minden meccsen a jobbak közé tartozott eddig, tegnap pedig Cardozo asszisztálásával összehozott egy olyan gólt, amilyet az igazi nagycsapatok szoktak lőni. Kár, hogy nemsokkal ezután megsérült és le kellett cserélni. Reméljük semmi komoly és nem dől ki hosszabb időre, mert óriási szükségünk van rá.

Siqueira

Cavaleiro

Megvan JJ új kis kedvence? Még mindig nem tudom mire vélni ezt a hirtelen bizalmat az új srác felé. Lehet valami abban, hogy a követelődző tömeg hatására halászta őt ki JJ a B-csapatból, hiszen ezidáig látványosan szart az akadémiára, amit sokan nem néztek jó szemmel. Ez idáig oké, de sokkal tehetségesebb srácokat hagytunk elkallódni idáig, olyanokat, akiknek egy kis odafigyeléssel tényleg lehetett volna jövőjük a klubnál. Nem akarom elkiabálni, de én ebben a Cavaleiro gyerekben semmi különöset sem látok. Aztán persze lehet, hogy fokozatosan nélkülözhetetlen alapemberré fejleszti majd magát és két év múlva már megy is a Real cserepadjára 20 millióért én meg majd nem győzök magyarázkodni, hogy mennyire nincs szemem az ilyenhez, de egyelőre még tényleg totál homály a csávó. Tegnap nagyon akart bizonyítani - miért ne akart volna, ha már előtte élete nagy lehetősége -, de nagyon görcsösen játszott és ha helyzetbe került, akkor rossz döntéseket hozott. Azt viszont nem tagadom, hogy cselezni tud - el is fektetett egy-két Nacional játékost -, viszont ez általában Ola Dzsoniéknak is megy.

CavaleiroCardozo

A szezon végi affér után végül JJ és Cardozo is maradt a csapatnál, de én főleg az utóbbinak örülök. Cardozo egy olyan játékos, aki akkor is képes meccseket eldönteni, ha pl. kilencven percen keresztül szarul játszik. Tegnap egyértelműen ő volt a meccs embere, hiszen mindkét gólból kivette a részét. Amikor Siqueira gólja előtt egy puha mozdulattal átemelte a védőket, nem akartam elhinni, hogy ő volt az. A lassításokig meg voltam győződve, hogy Gaitáné a gólpassz, erre tessék. Hányszor fog még meglepni ez az ember minket?

Ide kattintva meg tudod nézni a meccs összefoglalóját.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik