Eddig tartott a veretlenségi széria

191137 191137191137 191137
Vágólapra másolva!
2011.12.03. 11:12
Tudtuk, hogy egyszer eljön ennek is az ideje, a beharangozóban sejttettük is, hogy ez a kupameccs kifejezetten jó alkalom rá, mégis bosszant a tény:...

Benfica szenvedTudtuk, hogy egyszer eljön ennek is az ideje, a beharangozóban sejttettük is, hogy ez a kupameccs kifejezetten jó alkalom rá, mégis bosszant a tény: kiestünk. Fél szemünkkel végig Eduardot és Amorimot követtük, most pedig a szavak szintjén ugyanolyan kőkeményen lesújtunk, mint amilyen lesújtóan ők szerepeltek.Benfica szenvedTudtuk, hogy egyszer eljön ennek is az ideje, a beharangozóban sejttettük is, hogy ez a kupameccs kifejezetten jó alkalom rá, mégis bosszant a tény: kiestünk. Fél szemünkkel végig Eduardot és Amorimot követtük, most pedig a szavak szintjén ugyanolyan kőkeményen lesújtunk, mint amilyen lesújtóan ők szerepeltek.

Félreértés ne essék: a két jómadár nem volt sokkal rosszabb a többieknél, és a csapat igazából nem is játszott olyan gyengén, ám a mellőzésén többször értetlenkedő Ruben Amorimtól, és Eduardotól már csak azért is várunk többet, mert ők ketten azok, akik rendszeresen meg vannak hívva a portugál válogatottba. Ott sem játszanak túl sokat, és a tegnapi produktumot látva sem hiszem, hogy Bento kapitány a németekre és a hollandokra fenve már fogát sebtiben letörölte acetonnal a hetes számot a mágnestábla legféltettebb darabjáról, és rögtön Amoriméra írta át.

Régóta tervezem, hogy az U20-as összehasonlítás után meg kellene írni egy "Melyik Benfica játékos melyik NB1-es bőrébe bújhatna?" posztot, és ehhez is remek nyersanyagot szolgáltatott a tegnapi kiesés. Eduardo méltóképp kaphatná meg lomhaságára való tekintettel Vlaszák Géza mezét, Ruben Amorim pedig hosszas mérlegelés után(Bárányos vs. Polonkai) egy jó napot kifogó Polonkainak tűnt inkább. Talán ennél jobban nem is kell ragozni a témát.

Érdemesebb megnézni, hogy miért fog egyszer végleg betelni a pohár a bíróküldés intézőjénél is, hiszen egyre inkább az az érzésem, hogy a tizenhatoson belül futjuk a legnagyobb szezonunkat, elvégre ott elég jó statjaink vannak, hogy mi hány büntetőt kapunk, és hányat mernek befújni ellenünk. Persze ajándék csónak ne nézd a lapát, nyilván nagy volt az öröm, a tapasztalatlanabbak talán hátra is dőltek, és elkezdtek keresni valami olcsó gimis vígjátékot meccs utáni levezetésnek, elvégre az 1,70-es oddsszal érkező Benfica megszerezte a vezetést.Nolito

Aki azonban hétről hétre nézi a meccseinket, az csak most kezdett igazán izgulni, hiszen ilyenkor létfontosságú, hogy továbbra is uraljuk a mezőnyt, különben kapunk két nevetséges gólt, és hagyjuk a Sportingnak megnyerni a kupát. Megnyugtathatna, hogy ezzel több erőnk marad a bajnokságra, és így 50 év után végre nyerünk majd újra egy Bajnokok Ligáját, de előbb ki kell, hogy írjam magamból ezt a két kapott gólt.

Érdemes leszögezni, hogy mindkét gólhoz részünkről jópár istenbarma, meg gólonként egy-egy zseniális Maritimo helyzetfelismerés kellett. Jorge Jesus ráadásul elmondta-és nagyon egyet is tudok vele érteni-, hogy megvolt 2-3 alkalmunk, hogy lezárjuk a meccset, és megnyerjük, de nem tettük meg.

Az első gól kifejezetten fájó, mert sajnos a videó is a labdavesztéstől mutatja. Már abban a pillanatban, hogy elszerencsétlenkedtük a játékot látszott, hogy most valami olyan jön, amit nagyon nem szeretünk. Gaitán valahogy lepattan, Witsel álldogál, a svájci frank meg már csak 246.32 MNB középárfolyamon. Zúzolda a bal felsőbe:

Ilyenkor egy csapat vagy lendületbe jön, és már csak dacból is kikeni gólokkal az ellenfél kapuját, vagy az történik, amit rohadtul utálunk, és amit a Benficától nem szeretnénk idén többször látni: összezavarodik, és egy egyéni hiba eldönt mindent.

Esetünkben Eduardo dicséretére legyen mondva, hogy ennyi embert korábban ritkán láttam stream chat ablakában egyszerre merdázni, és ilyen zseniálisan tötyörögni, és ilyen szarul kijönni tényleg nagyon kevesen képesek még Portugáliában is. Meccshiány, vagy csokis naci-teljesen mindegy, ez a gól a végzetünk volt tegnap(azért a védőkön is tessen valaki elsírni magát!):

Most pedig fölös energiáinkat a Bajnokok Ligájába(szerdán Galati), és a bajnokságba(vasárnap újra Maritimo) ölhetjük, a kupát meg idén ezek szerint nem a két nagy csapat dönti el egymás közt...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik