Wenger „mágiája”, Berbatov akaratereje és más válogatott „oltások” - BL-legek

Vágólapra másolva!
2015.02.26. 13:13
null
Szerda este ismét elő lehetett venni néhány jó kis Wenger-viccet. Le a kezekkel, aki még nem nyert BL-t!<br />
Egy igazán és egy félig-meddig meglepő eredmény született a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében szerdán. Az Arsenal a Monacótól elszenvedett 3–1-es hazai vereség után nem úszhatta meg a kritikákat, amelyek természetesen a szigetországi Twitter-csatornákon voltak a legtüzesebbek, a Leverkusen–Atlético Madrid párharc német győzelemmel végződő első felvonásáról pedig sokat elárul, hogy a tavalyi döntős kevés mutatóban volt jobb ellenfelénél.

ARSENAL–MONACO 1–3

MU, Bayern, Monaco. Szóval meglepően alakult a szerda esti londoni meccs. Hogy miért is? Például, mert eddig csupán két csapat szerzett három gólt idegenben az Arsenal ellen, a Manchester Unitedhez és a Bayern Münchenhez csatlakozott a Monaco. Vagy azért, mert a Monaco négy góllal jutott tovább a csoportkörből – ez a legkevesebb a továbblépők körében –, az ugye 540 perc plusz hosszabbítások, mondhatni, ősszel nyoma sem volt még a tegnapi fényes támadójátéknak. A hercegségbeli együttes összesen tehát hét találatnál jár a BL-ben – és mind a hetet különböző játékos szerezte!

ARSENAL–MONACO 1–3
Tudósítás ITT!
Nyilatkozatok ITT!
Visszavágó: március 17.

Ez ám a formaidőzítés! 1. Leonardo Jardim fiai csupán második alkalommal szereztek kettőnél több gólt a szezonban (bajnokin, illetve BL-meccsen). Bizony, az Arsenalon kívül csak a Bastiát örvendeztették meg egy triplával, még október 25-én. 2. Tudják, hány napja nem szerzett gólt Dimitar Berbatov a BL-ben? Segítünk: 1191. 2011 novemberében még MU-játékosként talált be a Benfica ellen. Egyébként a csatár Hriszto Sztoicskov mellett a második bolgár, aki legalább két gólt ért el a BL egyenes kieséses szakaszában.

Időzítés oké, de hol a forma? Olivier Giroud hatszor próbálkozott kapura lövéssel a Monaco ellen, mint még soha ennyiszer a BL-ben. Giroud hatszor nem talált kaput a Monaco ellen – az előbbiből következően –, mint még soha ennyiszer a BL-ben.

Francia lapnál francia játékosként 2-est kapni még ellenfélként sem az igazi
Francia lapnál francia játékosként 2-est kapni még ellenfélként sem az igazi

Ki tud jobban beszólni az Arsenalnak? Szabadnapos lévén Jamie Carragher volt leginkább elemében, többször is durván „leoltotta” a londoniakat a meccs után Twitteren. Például olyanokkal, hogy „Amikor Berbatov azt mondja, jobban akart nálad, akkor tényleg problémáid vannak” vagy „Úgy érzem, hogy Wenger és az Arsenal számára az egyetlen vigasz, hogy ma este nem lesznek hülye öltözői szelfik.” Nem ő volt egyébként az egyetlen, aki beszólt a csapatnak. Gary Lineker még meccs közben példátlannak nevezte, hányszor engedi az Arsenal kontrázni az ellenfelét.
Amúgy Lineker meccs előtti megjegyzése a 90 perc után „értékelődött fel” igazán: „Wenger még sosem veszített olyan csapat ellen, amelyet korábban ő irányított”. Tudniillik Wenger 1485 meccs után pályafutása során először irányított korábbi csapata ellen.

Ha az arsenalosok nem is, a monacóiak azért nyomtak egy szelfit
Ha az arsenalosok nem is, a monacóiak azért nyomtak egy szelfit

Tedd be, mint Ibra! A PSG hivatalos Twitter-oldala a hétvégi bajnoki és a jövő heti kuparangadó előtt szimpátiájáról biztosította az Arsenallal játszó Monacót. Ráadásul olyan videóval megtámogatva, amelyen Ibrahimovic épp gólt szerez a hercegségbeliek ellen…

Ibrahimovic góljához KATT!
Ibrahimovic góljához KATT!

Kilátások. Lássuk, mely mérkőzéseket hívhatja elő a múltból az Arsenal idegenbeli reménykeltőnek. Legalább háromgólos sikerek vendégként: PSV 0–4 (2002), Internazionale 1–5 (2003), Dinamo Zagreb 0–3 (2006), Fenerbahce 2–5 (2008), Fenerbahce 0–3 (2013), Galatasaray 1–4 (2014). Mindezek ellenére 3–1-es hazai vereség után – a BEK/BL-történelem alapján – mindössze 1.5 százalék esélye van a továbbjutásra a londoniaknak: ha helyesek az Opta statisztikái, legutóbb az Ajax tudott hazai kétgólos vereség után továbbjutni – még 1969-ben (Ajax–Benfica 1–3, 3–0 – h. u.). Megjegyzés: a mai szabályok szerint az Ajaxnak sem sikerült volna.

LEVERKUSEN–ATLÉTICO 1–0

LEVERKUSEN–ATLÉTICO 1–0
Tudósítás ITT!
Nyilatkozatok ITT!
Visszavágó: március 17.

Itt a piros! Mikor volt piros? Nem akármilyen sorozatnak vetett véget Tiago Mendes a Leverkusen elleni meccsen, hiszen ő az első Atlético Madrid-játékos (igen, Diego Simeone csapata!), aki piros lapot kapott a Bajnokok Ligájában. Ez volt a „matracosok” 42. meccs a BL-ben, korábban csak a Celtic (49) tudott le több meccset az első kiállításig az elitligában. Az Atléticónak a pirosat megelőzően 105 sárga lapos figyelmeztetése volt.

„Húzz arrébb, majd én elintézem!” Amikor arrébb tessékeled a másodedződet, hogy te tedd helyre az ellenfél edzőjét... Diego Simeone, Roger Schmidt, illetve az egyáltalán nem epizódszereplő Mono Burgos dumapárbaja színesíti a német–spanyol párharcot.

Kilátások. Az Atlético csupán egyszer jutott tovább európai kupapárharcban 1–0-s hátrányból az idegenbeli gólok bevezetése óta. Ami bizakodásra ad okot, hogy akkor is német csapat ellen, 2008-ban a BL selejtezőjében a Schalkét ejtette ki. A Leverkusen ugyanakkor még sosem esett ki hazai 1–0-ról egy párharcban sem (három alkalommal fordul elő).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik