Tizennyolc évvel ezelőtt nem BL-elődöntőre készült a Man. City…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 13:10
null
Georgi Kinkladze köszöni meg szomorúan a Manchester City-szurkolóknak a biztatást a Stoke City elleni 1998-as mérkőzésük után (Fotó: Action Images)
A Manchester City szerda este története egyik legnagyobb sikerét érheti el a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján. Tizennyolc évvel azt követően, hogy letargiába estek a klub hívei.

 

LEGUTÓBB A LIVERPOOLNAK SIKERÜLT
A Real Madrid a legutóbbi kilenc, angol csapat elleni mérkőzéséből egyet sem veszített el (hat győzelem, három döntetlen). Az angol csapatok közül legutóbb a Liverpool tudta kiejteni a BL-ből a királyi gárdát, a 2008–2009-es szezonban.
A mostani idényben a Real Madrid mind az öt hazai BL-mérkőzését megnyerte, ezeken 18 gólt szerzett és egyet sem kapott.

Szinte napra pontosan 18 évvel ezelőtt, 1998. május 3-án a Manchester City hiába nyert az utolsó fordulóban 5–2-re a Stoke City vendégeként, kiesett az angol másodosztályból, amivel elérte története mélypontját. Az 1970-ben KEK-et nyerő manchesteri klub lett a második olyan egyesület a német Magdeburg után, amely európai kupagyőztesként hazája harmadik vonalába süllyedt.

A City mellett akkor a Stoke City és a Reading esett ki az angol második ligából. Ha ma győznek a manchesteri kékek, biztos nem esnek ki, de döntetlennel is csak hosszabbításban vagy tizenegyesek után bukhatnak el.

Az 1997–1998-as szezon előtt a City 6.55 millió fontot költött igazolásokra (a legtöbbet, az akkor klubrekordot jelentő 3 milliót Lee Bradburyre), a mostani idény előtt 146.9 millió fontot (a legtöbbet, a jelenleg is klubrekordot jelentő 54.5 milliót Kevin De Bruynére).

A 18 évvel ezelőtti mérkőzésen a Stoke City elleni manchesteri kezdőcsapatban egy olyan játékos kapott helyet, akinek nem az angol az anyanyelve (a holland Gerard Wiekens), a múlt heti Man. City–Real Madrid meccsen kezdő hazaiak közül csak Joe Hartnak az angol az anyanyelve.

Változik a világ, változott sok klub, így a Manchester City tulajdonosi köre is. Sokaknak nem tetszik, hogy külföldi pénzeszsákok vették át a hatalmat, de gyanítjuk, a City-szurkolók többsége nem bánja, hogy a ma esti meccsük után esetleg a BL-döntőre készülhet, és nem az angol harmadosztályra.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

20.45: Real Madrid–Manchester City (Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik