Sánchezt hegyre vitte a labda; Casillas vagy Mourinho bukik? - BL-legek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.25. 10:23
null
Megalázás (Corriere dello Sport, Róma)
Az FC Barcelona és a Bayern München lehengerlő játékkal tette biztossá továbbjutását, egyúttal csoportgyőzelmét a labdarúgó Bajnokok Ligája 5. fordulójának keddi játéknapján, az évkönyvekben ez lesz a legfontosabb bejegyzés erről a napról. De azért akad még mit összefoglalni képben, számokban, szövegben – kezdjünk is hozzá!

A NAP ZÚZÁSA

Az AS Roma az egyetlen csapat a kontinensen, amely kettőnél több mérkőzést játszott a rettegett Barcelona ellen az első számú európai kupasorozatban, és egyszer sem kapott ki tőle: egy győzelem, két döntetlen! No ugyebár, ez volt az olasz büszkeség tárgya a kedd esti mérkőzés előtt – utána pedig? Olasz klub még nem kapott ekkora verést spanyoltól az európai kupaporondon (6–1), így aztán a párharc összesített gólkülönbsége is nagyot fordult: 5–2-ből 6–8 lett…

Elüthetnénk a történteket azzal, hogy a Roma egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, a Lionel Messivel kiegészülő, kecses mozgású Barca-tank más riválist is elgázolt volna ezen az estén – még csak négyet aludtunk a Bernebéu-beli varázslat óta, értik, négyet –, de azért akadnak itt római specialitások is:

• a Roma az egyetlen csapat, amelyik három BL-meccsen kapott legalább hat gólt (korábban 1–7 a Bayern München és a Manchester United ellen);

• ez volt sorozatban a 27. európai kupameccs, amelyen a „farkasok” kapujába került a labda, azaz már csak két lépés hiányzik a Valletta FC kétes értékű rekordjának beállításához.

De ne bántsuk a rómaiakat, hiszen ez az este elsősorban nem az ő összeomlásukról, hanem a Barcelona újabb nagyvonalú építkezéséről szólt. Alaposan kijátszott akciók, mattig vitt támadások jellemezték a katalánok futballját, Lionel Messi első gólját például 27 passzal, 74 másodperces támadással alapozták meg!

A TÁMADÁS FELGYORSÍTVA


APROPÓ, LIONEL MESSI!

A térdsérüléséből felépülő argentin nem hazudtolta meg azokat, akik a múltbeli adatokból arra következtettek, hogy ezúttal is betalál.
Ez volt sorozatban a 10. novemberi BL-meccse, amelyiken gólt szerzett, eddigi novemberi BL-mérlege 16 mérkőzés/15 gól (na ugye, ilyen statisztika is létezik).

Egy újabb fesztivál (Sport, Barcelona)
Egy újabb fesztivál (Sport, Barcelona)

S ha már Messinél és a góloknál tartunk:
• az idei BL-csoportkörben most talált a kapuba először;
• viszont mindjárt kétszer is megtette, 22-re növelve „legalább kétgólos” BL-meccsei számát, utolérve ezzel Cristiano Ronaldót;
• egyúttal kipipálta ezt a BL-szezont is, nem szakadt meg a 2005–2006-os kiírás óta tartó gólsorozata.

SUÁREZEZZÜNK EGYET!

Neymar nagy mezőnymunkát végzett, de ezúttal nem talált a kapuba, Luis Suárez viszont Messihez hasonlóan két gólt szerzett, ami elég egy jó kis statisztikai mesterhármashoz, úgy mint
• sorozatban a hatodik tétmérkőzésén szerzett gólt (ezeken összesen tízet), azaz remek formában van;
dél-amerikai labdarúgó még nem szerzett ilyen sok (13) gólt az első húsz BL-főtáblás mérkőzésén;
• a keddi duplával megelőzte a szintén uruguayi Walter Pandianit (12) a BL-góllistán, így honfitársai közül már csak Edinson Cavani (16) áll előtte, ő éppenséggel még növelheti góljai számát a héten.

S AKKOR MÁR REALOZZUNK IS…

Ez a passzus szinte sohasem maradhat el, akkor meg különösen nem, ha a futballstatisztikusok azt kürtölik világgá: a Barcelona megelőzte a Real Madridot az európai kupák csapat-góllövőlistájának élén. Egyes források szerint 1028, mások szerint 1029-nél jár a Barca, a Real viszont egyértelműen 1026-nál – azaz az előzés feltehetően megtörtént. A királyiak szerdán a Sahtar vendégeként máris hozzátehetik ehhez a magukét.

Idekívánkozik még az is, hogy
• a Barcelona 17. alkalommal nyeri meg csoportját, ez rekord a Bajnokok Ligájában;
Gerard Piqué a negyedik védő, aki elérte a tízgólos határt a BL-ben; Roberto Carlos (16), Iván Helguera (15) és Christian Panucci (11) áll előtte a sorban.


AZ IDÉNY LEGGYORSABBJA, A NAP POTYÁJA

Maradván az E-csoportnál: a BATE Boriszov játékosa, Mihail Gordejcsuk 1 perc 8 másodperc elteltével talált a Leverkusen kapujába, ezzel az idei BL-csoportkör leggyorsabb gólját jegyezte – tegyük hozzá, Bernd Leno kapus akaratlan segítségével. A gól egy pontot hozott a fehérorosz csapatnak, amely így még versenyben van a továbbjutásért.


MICSODA SOROZAT!

Megér egy bejegyzést a boriszovi mérkőzés másik gólja is, hiszen a remek emelés elkövetője, Admir Mehmedi nem akármilyen gyűjteményt gyarapít meccsről meccsre: az albán származású svájci támadó sorozatban a negyedik – sőt, ha a Lazio elleni selejtező-visszavágót is figyelembe vesszük, akkor az ötödik – BL-mérkőzésén segíti góllal a Leverkusent.

A feljegyzések szerint korábban négy játékos volt képes arra, hogy adott klubjában lejátszott első négy BL-főtáblás meccse mindegyikén a kapuba találjon – köztük a két olasz legenda, Alessandro Del Piero és Filippo Inzaghi, valamint Diego Costa, akiről még lesz szó.


MEGINT MÜLLER, MEGINT LEWANDOWSKI

Ez a játéknap sem múlt el Bayern-gólparádé nélkül, a bajor szupercsapat már 17 gólnál jár ebben a szezonban (játéknapi bontásban: 3, 5, 0, 5, 4), és a statisztikusok utána is néztek: csak a Manchester United (1998–1999) és a Real Madrid (2013–2014) állt eddig több szerzett góllal öt csoportmérkőzés után – aztán az adott idény végén mind a ketten elhódították a trófeát.

Az idő megírja majd a történet végét, mindenesetre van itt még két adat, amely öregbíti a bajorok hírnevét. A Bayern
18. alkalommal jutott túl sikeresen a csoportkörön a BL-ben, ennél többször ez csak a Real Madridnak jött össze (20);
• 120. alkalommal szerezte meg egy BL-meccs első gólját, ebben is csak a Real (134), valamint a Barcelona (127) jár előtte.

S ha már gólok, akkor ne feledkezzünk meg a gólszerzőkről sem, különösen, hogy a két „beprogramozott gólvágó”, Robert Lewandowski és Thomas Müller ezúttal is a kapuba talált. Mellesleg mindketten Kingsley Coman, a később szintén gólt szerző – és abba majdnem belesérülő – francia légiós egy-egy elrontott lövési kísérlete után mattolták a kapust. Nézzük az idevonatkozó statisztikákat:

Lewandowski a 28. BL-gólját szerezte, ami nagyon nem kerek szám, de egy összehasonlítás miatt érdemes megjegyezni: a lengyel támadónak 45 mérkőzés kellett ennyihez, miközben Messinek 47, Raúlnak 52, Cristiano Ronaldónak 68.
Müller 26 évesen és 52 naposan a legfiatalabb játékosként lett részese 50 BL-győzelemnek (Raúl 26, 257-tel vitte eddig a prímet). A német válogatott támadó ezt góllal ünnepelte, úgyhogy a szintén ötgólos Lewandowskival, Artyom Dzjubával (Zenit), Luis Suárezzel és Cristiano Ronaldóval pillanatnyilag vezeti a góllövőlistát.

A gólpasszért járt is a köszönet Arjen Robbennek, íme:

A NAP KÉZFOGÁSA



A NAP NYAKLEVESE

Sajátos nyakleves volt, az már igaz, majdnem gólpassz lett a vége, kivitelezője megérdemli, hogy képbe helyezzük olvasóinkat.

A különleges, ösztönös, háttal-tarkóval-nyakkal bemutatott labdalevételt Alexis Sánchez, az Arsenal chilei labdarúgója adta elő, aki csapata mindhárom góljában benne volt kedd este, azaz oroszlánrésze van abban, hogy a londoniak legyőzték a Dinamo Zagrebet, és tovább reménykedhetnek a továbbjutásban. Hát még ha hozzátesszük, hogy az Arsenal kilenc idei BL-góljából hét kisebb-nagyobb részben az ő műve (3 gól, 4 gólpassz)!

No akkor nézzük:


Persze mém is lett Sánchez furcsa mozdulatából
Persze mém is lett Sánchez furcsa mozdulatából

MÉG EGY KIS ARSENAL
• nemcsak a szobortalapzatra „emelt” Sánchez, hanem Mesut Özil is serényen egyengeti az utat az ágyútalp előtt: a kedden szép gólt fejelő német támadó a legutóbbi kilenc klubmeccsén három góllal és nyolc gólpasszal segítette csapatát;
• nem számítva a selejtezőket, az Arsenal 2012 óta először nyert meg két egymást követő BL-meccset az Emirates Stadionban;
• a Bayern segítségével az Arsenal saját kezébe vette a sorsát, az utolsó körben az Olympiakosz megfelelő különbségű idegenbeli legyőzésével elcsípheti csoportja második helyét, csakhogy eddig mindig kikapott Pireuszban – és mindháromszor a csoportkör utolsó fordulójában történt meg vele ez a szerencsétlenség.

IDEJE ÁTTÉRNI A CHELSEA-RE!

A másik londoni csapat jobb helyzetből várta a kedd estét, és simán győzött a Maccabi Tel-Aviv ellen. Gary Cahill meglőtte a BL-idényenként szokásos egy gólját, Willian is meglőtte a szokásos szabadrúgásgólját – már a hatodikat a szezonban (ezekből négy született a BL-ben) –, csakhogy a folytatás mégis forrónak ígérkezik.

CASILLAS, MOURINHO: CSAK AZ EGYIK MARADHAT?

Simán előfordulhatott volna, hogy a Porto és a Chelsea kéz a kézben továbbjut kedden. A londoniak el is végezték a feladat rájuk eső részét, győztek Izraelben, csakhogy a portóiak kikaptak hazai pályán a Dinamo Kijevtől, amivel igen kellemetlen helyzetbe sodorták magukat. Ha ugyanis nem győznek a Stamford Bridge-en, nagy valószínűséggel átsodródnak az Európa-ligába.

Miért is? Ha a Dinamo Kijev érvényesíti a papírformát, azaz legyőzi a pont nélküli Maccabit, biztosan továbbjut, hiszen 11 pontja lesz. Ha eközben a Chelsea–Porto meccs döntetlenre végződik, a három klub hármas holtversenybe kerül, az egymás elleni eredmények alapján mini tabellát számítanak, amely a következőképpen fest majd:
• Dinamo Kijev 5 pont, gólkülönbség: +1
• Chelsea 5 pont, gólkülönbség: 0
• Porto 5 pont, gólkülönbség: –1

Szóval ha a Dinamo nyer, akkor a Chelsea és a Porto közül csak az egyik maradhat versenyben. Más megközelítésben: José Mourinho (Chelsea) vagy Iker Casillas (Porto) életében először elakad a BL csoportkörében. Ismervén kettejük viszonyát, ez bizony pikáns „párviadal” lesz!

CHELSEA KIEGÉSZÍTÉS 1: BOSSZÚ, KÖZKÍVÁNATRA

Tal Ben-Haim (Maccabi Tel-Aviv), a londoniak korábbi játékosa lett a 11. labdarúgó, aki piros lapot kapott Chelsea elleni BL-meccsen, de nem ezért kapta szárnyra a közösségi média. Tette attól emelkedett „jelentőssé”, hogy a sokak által megvetett Chelsea-játékost, az ezúttal is ütő-vágó Diego Costát küldte gyepre egy borzalmas alárúgással.

Robin Hood-i igazságszolgáltatásnak nem neveznénk, inkább volt ez önbíráskodás, amiért – bármennyire is teljesített egyfajta közakaratot – nem érdemel dicséretet.


CHELSEA KIEGÉSZÍTÉS 2: MOURINHO KERTÉSZKEDIK

José Mourinho két megnyilvánulásával is feltűnést keltett a haifai mérkőzésen:
• sajtójelentések szerint csúnyán összekapott Diego Costával, ezt később elismerte, egyúttal bagatellizálta;
• nekiállt rendbe tenni a pálya talaját, mégpedig így:

SZÉPEN, CSENDBEN, SZÁZSZÁZALÉKOSAN

Igen, a Zenit megint győzött, öt forduló után is százszázalékos – egyedüliként a teljes mezőnyben. Volt már orosz csapat, amelyik így állt, mégpedig a Szpartak Moszkva az 1995–1996-os kiírásban. Oleg Romancev akkori legénysége – éppenséggel Sztanyiszlav Csercseszovval, Nikolics Nemanja jelenlegi varsói edzőjével a kapuban – később a hatodik meccsét is megnyerte. Kitalálják, ki ellen? Hát persze, hogy a varsói Legia ellen…

A NAP TRÜKKJE

A Lyon szerette volna szépen búcsúztatni Európától stadionját, a Gerland-t, de ez nem sikerült, a 95. percben kapott góllal vereséget szenvedett a Genttől, és így biztosan európai meccsek nélkül marad tavasszal.

Pedig Jordan Ferri nagyon korán megszerezte 100. hazai BL-góljukat (ennyi azért járt az öreg stadionnak), és akárcsak a korábbi négy csoportmeccsen, játékosai ezúttal is többet birtokolták a labdát az ellenfélnél, és többször is célozták meg a kaput…

A győzelemmel remek pozícióba kerülő belgák győztes gólját Kalifa Coulibaly szerezte, de alighanem az egyenlítő találat, Danijel Milicevicé marad az emlékezetesebb, hiszen egy ritka szabadrúgás-kombináció előzte meg.

A TERROR ÁRNYÉKÁBAN

Nem érkezett jelentés arról, hogy a futballstadionokat is célpontnak tekintő szélsőséges iszlamista terroristák bárhol is akcióval készültek volna a keddi BL-játéknap alkalmából, de természetesen a hatóságok résen voltak. Az alábbi fotó a Camp Nou közelében készült.


BAJNOKOK LIGÁJA, 5. FORDULÓ – KEDDI EREDMÉNYEK, EMLÉKEZTETŐ

E-CSOPORT
FC Barcelona–AS Roma 6–1 (L. Suárez 15., 44., Messi 18., 60., Piqué 56., Adriano 77., ill. Dzeko 91.)
BATE Boriszov–Bayer Leverkusen 1–1
(Gordejcsuk 2., ill. Mehmedi 68.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona54114– 3+1113
2. Roma512211–16 –55
3. Bayer Leverkusen512212–11 +15
4. BATE Boriszov5113 5–12 –74

F-CSOPORT
Arsenal–Dinamo Zagreb 3–0
(Özil 29., A. Sánchez 33., 69.)
Bayern München–Olympiakosz Pireusz 4–0 (Douglas Costa 8., Lewandowski 16., Th. Müller 20., Coman 70.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München54117– 3+1412
2. Olympiakosz532 6–10 –49
3. Arsenal523 9–10 –16
4. Dinamo Zagreb514 3–12 –93

G-CSOPORT
FC Porto–Dinamo Kijev 0–2 (Jarmolenko 35. – 11-esből, D. González 64.)
Maccabi Tel-Aviv–Chelsea 0–4 (Cahill 20., Willian 73., Oscar 77., Zouma 91.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea531111– 3 +810
2. FC Porto5311 9– 6 +310
3. Dinamo Kijev5221 7– 4 +38
4. Maccabi Tel-Aviv55 1–15–140

H-CSOPORT
Olympique Lyon–Gent 1–2 (Ferri 7., ill. Milicevic 32., K. Coulibaly 95.)
Zenit–Valencia 2–0 (Satov 15., Dzjuba 74.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Zenit5512–4+815
2. Gent5212 6–6 0 7
3. Valencia523 5–7–26
4. Lyon514 3–9–61

KI JUTOTT TOVÁBB? KI REMÉNYKEDHET MÉG? KI SZÁLLT EL? – HELYZETKÉP ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik