Női BL: Marozsán kettőt vállalt magára a 12 gólból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.29. 14:09
A Marozsán Dzsenifert végig a soraiban tudó 1. FFC Frankfurt az ötgólos idegenbeli győzelem után hazai pályán 7–0-ra verte meg az angol Bristol Academyt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel 12–0-s összesítéssel bejutott a legjobb négy közé.

Az első mérkőzésen is eredményes Marozsán a visszavágón sem maradt adós a góllal – a 38. percben nyolc méterről lőtt a rövid sarokba a kapus mellett –, tehát a párharc során két góllal segítette csapatát az elődöntőbe jutáshoz. A magyar származású, de német válogatott játékos a vasárnapi meccsen kiosztott egy gólpasszt is.

A Frankfurt az elődöntőben a dán Bröndbyvel találkozik.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
1. FFC Frankfurt (német)–Bristol Academy (angol) 7–0
Továbbjutott:
a Frankfurt kettős győzelemmel, 12–0-s összesítéssel

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wolfsburg (német)–Paris Saint-Germain (francia)
1. FFC Frankfurt (német)–Bröndby (dán)
A párharcok első mérkőzéseit április 18-án és 19-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A női Bundesligában a sérült Zeller Dórát nélkülöző Hoffenheim megverte idegenben a sereghajtó Herforder SV-t, így bebiztosította a bennmaradását, miután a kieső helyen álló Duisburg egygólos vereséget szenvedett a dobogóért csatázó Turbine Potsdamtól.

NÉMETORSZÁG, NŐI BUNDESLIGA
19. FORDULÓ
Herforder SV–Hoffenheim 2–3
Essen–Freiburg 5–1
Turbine Potsdam–Duisburg 1–0
Sand–Bayern München 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München
19
14
5

46–6
47
2. Wolfsburg 18 14 3 1
48–3 45
3. 1. FFC Frankfurt18
14
1
3
63–15
43
4. Turbine Potsdam 19 14 1 4
48–22 43
5. Essen 19 8 4 7
31–27 28
6. Hoffenheim
19
6
4
9
24–33
22
7. Freiburg
197
1
11
28–53
22
8. Jena 18 4 7
7
22–30 19
9. Leverkusen 18 4 4 10
19–37 16
10. Sand 19 4
2 13 24–41 14
11. Duisburg 19 2
6
11 12–47 12
12. Herforder SV 19 1
2 16 18–69 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik