Női BL: indoklás nélkül - az UEFA elutasította az MTK óvását

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 19:18
Elutasította az MTK Hungária női labdarúgócsapatának óvását az európai szövetség (UEFA).

A magyar klub arra alapozta az osztrák Neulengbach elleni, október 15-i Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatos beadványát, hogy álláspontja szerint az ellenfél egyik játékosa jogosulatlanul szerepelt, Nina Burger szerződtetése ugyanis az osztrák átigazolási időszak lejárta, július 15. után történt. A rendelkezésre álló adatok szerint a futballista augusztus 20-án még a Houston Dash csapatánál játszott, így a Neulengbachhoz kerülése nem lehetett érvényes.A magyar klub arra alapozta az osztrák Neulengbach elleni, október 15-i Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatos beadványát, hogy álláspontja szerint az ellenfél egyik játékosa jogosulatlanul szerepelt, Nina Burger szerződtetése ugyanis az osztrák átigazolási időszak lejárta, július 15. után történt. A rendelkezésre álló adatok szerint a futballista augusztus 20-án még a Houston Dash csapatánál játszott, így a Neulengbachhoz kerülése nem lehetett érvényes.

Az adatok alapján az MTK Hungária FC kezdeményezte, hogy a lejátszott mérkőzés végeredményét az európai szövetség törölje, és az MTK-t juttassa tovább a nyolcaddöntőbe.

A párharc első, felcsúti mérkőzésén a Neulengbach 2–1-re nyert. A visszavágón viszont az MTK a 88. percben egyenlített, a 91. percben pedig kiharcolta a hosszabbítást. Annak a legvégén, a 120. percben büntetőhöz jutott az osztrák együttes, ezt értékesítette, így 4–3-as összesítéssel továbbjutott.

A budapesti klub pénteki tájékoztatása szerint az UEFA indoklás nélkül utasította el az óvást. A döntés ellen öt napon belül lehet fellebbezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik