Liverpool: Többször is nemet mondtam a Realnak - Gerrard

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 19:34
Steven Gerrard, a Liverpool labdarúgócsapatának ikonja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozó előtt elismerte, többször is nemet mondott a blancóknak pályafutása során.

„Nagyszerű érzés egy futballistának, ha a Real Madrid hívja. Pályafutásom során többször is összeboronáltak a királyiakkal, lehetőségeim is lettek volna a váltásra, de ellenálltam a kísértésnek, hiszen Liverpool az otthonom. Lehet, hogy végül megbánom, hogy itt maradtam, de azt tettem, amit helyesnek éreztem" – mondta Steven Gerrard a Real Madrid elleni BL-meccs előtti sajtótájékoztatón.Steven Gerrard a Real Madrid elleni BL-meccs előtti sajtótájékoztatón.

„Az utóbbi időben kiszorultunk az európai elitből, csak most kerültünk vissza a BL-be, kétlem, hogy a madridiak tartanának tőlünk. Jól haladunk, folyamatosan fejlődünk, ez a meccs egy bónusz, ki kell élveznünk minden pillanatát. Reméljük, szerda este sokkolni tudunk pár embert..." – tette hozzá a „vörösök" ikonja.

A Liverpool szerda 20.45 órakor lép pályára a Bajnokok Ligájában a B-csoport rangadóján a Real Madrid ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik