Ifi BL: vége – nagy pofonba szaladt bele a Puskás Akadémia

Vágólapra másolva!
2015.11.25. 21:49
Az ifjúsági Bajnokok Ligájában a rájátszásba jutásért rendezett párharc visszavágóján a Puskás Akadémia 3–0-ra kikapott a skót Celtictől, így 3–1-es összesítéssel elbúcsúzott a sorozattól.

Egygólos előnnyel utazott Skóciába Komjáti András együttese, a Puskás Akadémia U19-es gárdája, amely a felcsúti első mérkőzésen Damásdi Alex 90. percben szerzett góljával legyőzte a Celtic korosztályos gárdáját. A magyar tréner a hazai találkozón látott bátor játékra számított tanítványaitól, míg a zöld-fehérek szakvezetője, Tommy McIntyre csupán jó mérkőzést akart látni.a felcsúti első mérkőzésen Damásdi Alex 90. percben szerzett góljával legyőzte a Celtic korosztályos gárdáját. A magyar tréner a hazai találkozón látott bátor játékra számított tanítványaitól, míg a zöld-fehérek szakvezetője, Tommy McIntyre csupán jó mérkőzést akart látni.

Nos, az első félidőben a magyar csapat roppant nehéz helyzetbe került. A Celtic agresszív támadófutballja nem ízlett a felcsúti fiataloknak, akik a 29. percben hátrányba kerültek, egy bal oldali beadás után ugyanis a 17 esztendős, skót korosztályos válogatott Theo Archibald betalált. 1–0

A hazaiak lelkesedése nem lankadt, és a 38. percben növelték előnyüket. Calvin Miller jól támadta le Tóth Balázs kapust, akinek felszabadító rúgása a 17 éves skótot találta telibe, akiről a labda a vendégkapuba pattant. 2–0

A második félidőben bátrabb Puskás Akadémia érkezett a pályára, volt, hogy a magyar csapat percekig a Celtic térfelére kényszerítette a játékot. De hiába a feljavuló támadójáték, a Puskás Akadémia nem tudott gólt szerezni, sőt a hajrában Miller ismét betalált, így a felcsútiak 3–1-es összesítéssel kiestek a BL-ből.

A Celtic a legjobb 32 között folytatja, ahol a másik ág egyik csoportmásodikjával küzd meg a nyolcaddöntőbe jutásért.

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
CELTIC (skót)–PUSKÁS AKADÉMIA 3–0 (2–0)

G: Archibald (29.), Miller (38., 84.)
Továbbjutott: a Celtic, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik