Ha röhögsz a Liverpoolon, röhögj a Chelsea-n is - BL-legek

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 12:24
Már csak egy fél forduló van hátra a labdarúgó Bajnokok Ligája 2014–2015-ös csoportköréből, de akad így is néhány megválaszolatlan, egyben fontos kérdés. Késő estig tart a feszült várakozás, addig bőven jut idő a keddi események emésztgetésére. Egy rövid összefoglalót küldünk hozzá.

A NAP KIESÉSEA NAP KIESÉSE

A BEK-ben szép győzelmi gyűjteménnyel rendelkező Liverpool búcsúját tekinthetjük a legfajsúlyosabb keddi történetnek. Talán ha nem a Basel jön szembe a „vörösökkel”… A svájci csapat ugyanis „történelmileg” leküzdhetetlen ellenfél a Liverpool számára: az örökmérleg három döntetlen, egy vereség. Steven Gerrard tehát dolgavégezetlenül lépett le a BL idei színpadáról, de a drukkerek szeretethulláma így is árad felé.

Ó, SZEGÉNY ANGOLOK!

Lehet, hogy az angol válogatott simán legyőzte Svájcot nemrégiben Európa-bajnoki selejtezőn, de az angol kluboknak már korántsem megy ilyen jól a helvétek kirakatcsapata ellen: a Basel tavaly a Chelsea-t és a Tottenhamet gyűrte le (előbbit a BL-csoportkörben oda-vissza verte, míg az utóbbit az Európa-ligából ejtette ki két döntetlent követő tizenegyespárbajban), mielőtt az idén borsot tört a liverpooliak orra alá. Ez éppen elég muníciót szolgáltatott ahhoz, hogy a „liverpooliság szimbóluma” az alábbi karikatúra elemévé váljon.


(Forrás: Instagram)
(Forrás: Instagram)

Megjegyzendő: a bázeli szurkolók a szünetben nagy JFT 96 (Justice for the 96) transzparenst emeltek a magasba Liverpoolban, a Hillsborough-tragédia áldozatai előtt tisztelegve – a Pool szurkolói hatalmas tapsviharral köszönték meg a gesztust.

A NAP TWITTER-ÜZENETE

„Az ember szívverése lassan normalizálódik egy ilyen körömrágós meccs után. Köszönet a Baselnek az élményért! Teljesen kimerültem, irány az ágy!” – írta a svájci sport élő legendája, a teniszező Roger Federer a Basel diadala utáni pillanatokban.

BALOTELLINEK PÁLYÁRA SEM KELL LÉPNIE, ÚGY IS MEGKAPJA

Mario Balotelli kedden nem akadályozhatta meg, hogy saját maga és klubja, a Liverpool számára véget érjen az idei BL-szereplés, hiszen nem játszott. A drukkerek azért éreztették, hogy az egész őszi gyengélkedésben viselt felelősségétől nem tekintenek el.

JELENTÉS A CRISTIANO RONALDO–LIONEL MESSI FRONTRÓL

Cristiano Ronaldo megszerezte 75. európai kupagólját, ezzel utolérte Lionel Messit, és már őt is csak két lépés választja el a rangelső Raúltól (77). CR7 a BL-ben 72-nél tart, ezzel Raúlt maga mögött hagyván immár egyedül második az örökranglistán Messi (74) mögött. Izgatottan várjuk Messi ma esti „ellentámadását”.

ÉS AMIRE CRISTIANÓNAK NAGYON SOKAT KELLETT VÁRNIA

Cristiano Ronaldo a 109. Bajnokok Ligája-mérkőzését játszotta kedd este, és először adatott meg neki, hogy csapatkapitányként vezesse ki társait ebben a sorozatban. Nála hosszabb várakozás után csak egy másik legenda, Clarence Seedorf jutott hozzá a kapitányi karszalaghoz (117 BL-meccs). E rangsorban Víctor Valdés (101), Andrés Iniesta (98) és Zlatan Ibrahimovic (97) következik utánuk.

TÖREDÉKEK A REAL-ÁTVILÁGÍTÓK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

• A 2011–2012-es szezon után megint hat megnyert mérkőzéssel, százszázalékosan zárta a Real Madrid a csoportkört, ilyenre más csapat még nem volt képes.
• A blancók megnyert tétmérkőzésekből álló sorozata 19-nél tart, ilyesmivel spanyol klub sohasem büszkélkedhetett.
• A Real Madrid tovább növelte előnyét a BL-ben kapott tizenegyeseket összesítő ranglistán: a királyi gárda játékosai 39-szer próbálkozhattak a büntetőpontról – kedden C. Ronaldo sikerrel járt –, utánuk a Barcelona, a Bayern München, az Arsenal (27) és a Man. United (25) következik. Korábban a Milan (1992-93), a PSG (1994–95), a Szpartak Moszkva (1995–96) és a Barcelona (2002–2003) zárt százszázalékos mérleggel csoportkört.

TÖREDÉKEK AZ ATLÉTICO-ÁTVILÁGÍTÓK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

• Az Atlético Madrid „mindent vagy semmit” stílusát hűen tükrözi, hogy Diego Simeone együttese szeptember 20. óta először játszott döntetlent. A Juventus elleni – megjósolható – pontosztozkodást megelőzően 15 tétmérkőzésen 13 győzelmet és 2 vereséget számlált 2014 BL-döntőse.
• Raúl García a 67. európai kupamérkőzését játszotta az Atléticóban, ez klubrekord.
• A „matracosok” kapuját őrző Moyá 473 perce nem kapott gólt a BL-ben. A spanyol kapusok közül csak Pepe Reina (570), Iker Casillas (485) és Víctor Valdés (474) előzi meg.

NA JÓ, MÉG EGY KIS REAL-FÉNYEZÉS

Méghozzá a B-csoportban tapasztalt eredményességi szakadék láttán. A csoportelső Real Madrid 18 pontot szerzett, kettővel többet, mint a többiek együttvéve.

A NAP GÓLJA

Steven Gerrard szabadrúgásból lőtt gólja sem volt kutya, de úgy véljük, a Galatasaray ellen igencsak elemében lévő, két gólt és egy gólpasszt jegyző Aron Ramsey távoli bombája egy fokkal magasabbra kúsztatja a szépségmérő higanyszálát. Már korábban eldőlt, hogy az Arsenal továbbjut, de Arsene Wenger kedden is fontosnak tartotta megjegyezni: csapata sorozatban 15. alkalommal lépett tovább a BL csoportköréből.

A NAP ELKÉPEDÉSE

Jesssz, valószínűleg bírjuk Yaya Sanogo támogatását is az ügyben! Az „ágyúsok” fiatal francia gólvágója így reagált Ramsey találatára.

A NAP GÓLÖRÖME

A brüsszeli egyenlítő gól nem osztott, nem szorzott az Anderlecht további sorsát illetően, azonban szerzője, Alekszandar Mitrovics helyet követel összeállításunkban gólörömével. Lehet, hogy ő is tudta, a futball istenei elvárták tőle a választ? A dortmundi Ciro Immobile ugyanis a BL-történelem eddigi legördögibb góljával, a 6666.-kal szerzett vezetést a Borussiának.

A FUTBALLT GÓLRA JÁTSSZÁK. EZ BIZTOS?

A Monaco négy szerzett góllal futott be csoportelsőnek, de mielőtt lebiggyedne a szánk széle, gyorsan tegyük hozzá a logikusan következő adatpárt: a hercegségbeliek mindössze egy gólt kaptak a csoportkörben. Célfutball + hatékonyság = kiemelés a nyolcaddöntőben.

FUTBALLMECCSEN SZOKÁS CSERÉLNI. EZ BIZTOS?

Általában igen, de kedd este játszottak egy olyan mérkőzést, amelyiken a trénerek végig a pályán hagyták a kezdőket. A Juventus–Atlético Madrid (0–0) mindössze a harmadik ilyen meccs a Bajnokok Ligája 22 éves történetében.

KILENC PONTTAL JÓ ESÉLLYEL TOVÁBBJUTSZ. EZ BIZTOS?

Olympiakosz-szurkolóknak ne tegyük fel a kérdést: a pireusziakkal most fordul elő ötödször, hogy kilenc vagy több pontot gyűjtve elbuknak a nyolcaddöntő küszöbén. Más klubot még nem sújtott ilyen fokú balszerencse.

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT
Juventus (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 0
–0
Olympiakosz Pireusz (görög)–Malmö FF (svéd) 4–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Atlético Madrid641114– 3+1113
2. Juventus6312 7– 4 +310
3. Olympiakosz Pireusz
63310–13 –39
4. Malmö FF
615 4–15–113

B-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 4–0

Liverpool (angol)–FC Basel (svájci) 1–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid6616– 2+1418
2. FC Basel6213 7– 8 –17
3. Liverpool6123 5– 9 –45
4. Ludogorec Razgrad
6114 5–14 –94


C-CSOPORT

Monaco (francia)–Zenit (orosz) 2–0

Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 0–0

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Monaco63214–1+3
11
2. Bayer Leverkusen63127–4+310
3. Zenit 62134–6–2
7
4. Benfica61232–6–45

D-CSOPORT
Galatasaray (török)–Arsenal (angol) 1–4
Borussia Dortmund (német)–Anderlecht (belga) 1–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Borussia Dortmund641114– 4+1013
2. Arsenal641115– 8 +713
3. Anderlecht6132 8–10 –26
4. Galatasaray615 4–19–151
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik