BL: Videoton? Könnyű ellenfél – vélik a románok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.17. 10:07
A román sportnews.ro internetes oldal a bajnoki címvédő Steaua Bucuresti esélyeit latolgatja a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az összeállításból kiderül, a Videotontól nem tartanak a helyiek.

Mint arról beszámoltunk, a Videoton kiemelt csapatként a nem kiemeltek közül kap ellenfelet a BL második fordulójában, tehát a román bajnok Steauával legkorábban a harmadik körben találkozhat.Mint arról beszámoltunk, a Videoton kiemelt csapatként a nem kiemeltek közül kap ellenfelet a BL második fordulójában, tehát a román bajnok Steauával legkorábban a harmadik körben találkozhat.

A sportnews.ro szakírója úgy véli, a bukaresti együttes a harmadik fordulóban sem kaphat olyan ellenfelet, amely problémát jelenthet a számára, bár „ebben a selejtezőkörben az erősebb riválisok közül már a Partizan Beogradot, a Malmőt és a Moldét is a Steaua útjába sodorhatja a sors, míg a Qarabag és a Videoton könnyebb vetélytársnak minősül”.

Mindeközben a bosnyák bajnok FK Sarajevo vezetőedzője, Dzenan Uscuplic minapi sajtótájékoztatóján elmondta, nem lenne csalódott, ha csapata az első selejtezőkörben a székesfehérváriakkal kerülne össze.

„Nincs kívánságom a sorsolás kapcsán, de ha mégis választanom kellene egy csapatot, a Videotont mondanám. Hogy miért? Az utazási költségek miatt” – indokolta meg a bosnyák szakember, miért a magyar bajnok lenne az ideális ellenfél az FK Sarajevo számára.

Az első két selejtezőkör sorsolását június 22-én tartják, a mérkőzéseket július 14–15-én, illetve július 21–22-én rendezik. A harmadik forduló párosítását július 17-én készítik el. A magyar bajnoknak a főtábláig három párharcot kellene sikerrel megvívnia, és ha legalább egy kört túlél, akkor biztosan az Európa-liga playoffkörében folytathatja.

BL-SORSOLÁS, 2. SELEJTEZŐKÖR – KALAPBEOSZTÁS

KIEMELT CSAPATOK

Steaua Bucuresti (román) 40.259 koefficiens
Celtic (skót) 39.080
APOEL (ciprusi) 35.460
BATE Boriszov (fehérorosz) 35.150
Ludogorec (bolgár) 25.350
Dinamo Zagreb (horvát) 24.700
Maribor (szlovén) 22.225
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 18.200
Lech Poznan (lengyel) 17.300
Partizan Beograd (szerb) 14.775
Malmö (svéd) 12.545
Qarabag (azeri) 11.500
HJK (finn) 11.140
Molde (norvég) 10.375
Midtjylland (dán) 7.960
VIDEOTON 7.950
Skënderbeu (albán, 5.575)

A Skënderbeu és a The New Saints egyforma pontszámmal (5.575) rendelkezik, de az UEFA az albánokat sorolta előrébb.

NEM KIEMELT CSAPATOK
FK Sarajevo (bosnyák) 5.500
FK Ventspils (lett) 5.350
Dila (grúz) 4.875
AS Trencín (szlovák) 4.250
Zalgiris (litván) 3.900
FK Asztana (kazah) 3.825
Milsami Orhei (moldovai) 3.750
Rudar Pljevlja (montenegrói) 3.375
Vardar (macedón) 3.175
Stjarnan (izlandi) 3.100
Fola Esch (luxemburgi) 2.525
Dundalk (ír) 2.150
Hibernians (máltai) 1.591
Négy, az első fordulóból továbbjutó csapat
The New Saints (walesi)/selejtezős ellenfele
Levadia Tallinn (észt)/selejtezős ellenfele
Pjunik Jereván (örmény)/selejtezős ellenfele
Santa Coloma (andorrai)/selejtezős ellenfele

A selejtezős ellenfelek: Crusaders (északír), B36 Tórshavn (feröeri), Lincoln Red Imps (gibraltári) és a Folgore (San Marinó-i)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik