BL: Rodgers szerint lényegtelen a Ludogorec egyenlítő gólja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 08:09
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában a Liverpool 2–2-es döntetlent játszott idegenben a Ludogoreccel, így a továbbjutás érdekében az utolsó fordulóban feltétlenül győznie kell hazai pályán a Basel ellen. Brendan Rodgers a meccs után annak örült, hogy továbbra is csapata kezében maradt a sorsa.

„Minden tőlünk függ az utolsó mérkőzésen, ennél többet nem is kívánhatunk – mondta a 2–2-es döntetlen után Rodgers. – Örülök neki, hogy bízhatunk a közönségünkben az utolsó, döntő összecsapáson.”Rodgers. – Örülök neki, hogy bízhatunk a közönségünkben az utolsó, döntő összecsapáson.”

A Pool sorozatban ötödik meccsén maradt nyeretlen, így Rodgersnek is egyre kényelmetlenebb a pozíciója. „A Premier League-ben nem elég jó a teljesítményünk és nem vagyunk elég kiegyensúlyozottak – ez az én felelősségem. A Bajnokok Ligájában mindig erősek a csoportok, és mindegyik csapat megmutatta már, hogy mennyire jó. Szerencsére korábban remek eredményt értünk el a Ludogorec ellen, szerettünk volna győzni, nyerni kellett volna, de most nem sikerült” – magyarázta a „vörösök” menedzsere, aki azonban nem tűnt elégedetlennek az eredménnyel.

„Megmutattuk a karakterünket. Ha ebben a sorozatban hátrányba kerülsz, a csapat jó szellemére és hozzáállására van szükség. Csalódottak vagyunk a hajrában kapott gól miatt, de ez lényegtelen” – tette hozzá a szakember.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Basel–Real Madrid 0–1 (C. Ronaldo 35.)
Ludogorec–Liverpool 2–2 (Dani Abalo 3., Terziev 88., ill. Lambert 8., Henderson 37.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 5 5 12–2 +10 15
2. Basel 5 2 3 6–7 –1 6
3. Liverpool 5 1 1 3 4–8 –4 4
4. Ludogorec 5 1 1 3 5–10 –5 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik