BL: Nem gyakoroljuk a büntetőket, nincs értelme – Simeone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 10:17
null
Nyolc között az Atlético, a madridi hős elkerülné a spanyol riválisokat (Fotó: as.com)
Az Atlético Madrid tizenegyespárbajt követően búcsúztatta a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a PSV-t. A spanyol együttes szakvezetője, Diego Simeone elárulta: nem gyakorolták a tizenegyeseket, mert szerinte nincs értelme. Ehhez képest a párbajban mind a nyolcat értékesítették, igaz, ehhez segítőjének is köze van.

 

„Juanfran továbbjutást érő tizenegyese mögött sok ember kemény munkája van – emelte ki a csapatmunka fontosságát Simeone. – A tizenegyeseket nem gyakoroltuk, nincs értelme. Egy éve, a Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő tizenegyespárbajában segítőm, Germán Burgos választotta ki a játékosokat. Akkor bejött, így most is ő döntött, amiért gratulálnom kell neki. Ahogy a tavalyi, úgy a mostani párharc is kemény helyzet volt, igazi sakkjátszma. Külön öröm, hogy sok fiatalnak tudtunk lehetőséget adni. Meg kell köszönjük a szurkolóinknak ezt a remek hangulatot. Nekik is köszönhető, hogy soha nem adjuk fel, és képesek vagyunk az utolsó pillanatig hinni magunkban.”

„Vegyes érzéseim vannak – mondta a búcsúzó PSV vezetőedzője, Phillip Cocu. – Büszkék vagyunk az Atlético elleni két mérkőzésen nyújtott teljesítményünkre, különösen a madridira. Nagyot küzdöttünk, taktikailag felkészültünk, betartottuk az elképzeléseinket. Másfelől azonban csalódás, hogy kiestünk. Luuk de Jongnak mindét lába begörcsölt, Andrés Guardadónak is problémái adódtak, ezért kellett a szünet után szerkezetet változtatnunk. Emiatt már több problémánk adódott, legalábbis egy ideig. Kevés helyzet teremtettünk, nem voltunk képesek gólt szerezni, és egy kis szerencse elkelt volna. Különösen a tizenegyespárbajban…”

„Az előző szezonban szívroham közeli állapotba kerültem a nyolcaddöntőben, ez a mostani hasonló érzés volt. Viszont megmutatta, hogy milyen erőfeszítést tettünk – nyilatkozta fülig érő szájjal a tizenegyespárbajban utolsóként eredményes Juanfran. – Hiszünk az edzőnkben, ő meg hisz bennünk, ez az egyik legfőbb jellemzőnk. A negyeddöntőben nem szeretnék spanyol riválissal találkozni.”

Tavaly a negyeddöntőben végül a Real jelentett végállomást az Atléticónak, a párharc 1–0-s összesítéssel dőlt el. Az egyenes kiesés szakaszban tavaly négy, idén két mérkőzést játszott az Atlético, a 600 pályán töltött perc során mindössze egy akciógólra futotta az erejéből.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Atlético Madrid (spanyol)–PSV (holland) 0–0 – 11-esekkel 8–7
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 0–0-s összesítéssel, 11-esekkel

A MECCS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
20.45: Bayern München (német)–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n)
Az első mérkőzésen: 2–2
20.45: FC Barcelona (spanyol)–Arsenal (angol) (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n)
Az első mérkőzésen: 2–0

A MÁR NEGYEDDÖNTŐS CSAPATOK

Manchester City (angol), PSG (francia), Wolfsburg (német), Benfica (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Real Madrid (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik