BL: ezzel a trükkel készül a Malmö a Real ellen – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.29. 16:06
null
Kisebb lesz a játéktér Malmőben (Fotó: AS)
A svéd Malmőnél minden lehetőséget megragadnak a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt, hogy szerdán kizökkentsék a királyiakat.

A svéd bajnok keddi edzésén feltűnt, hogy mindegyik oldalon egy méterrel szűkebbre vették a pályát, ezzel is megpróbálva zavart okozni a Realnál. Azt nem tudjuk, hogy az akcióval mennyire érik el a céljukat, mindenesetre eléggé furcsán hat, hogy még a régi vonalazás is látszik az új mellett.

A 24 ezres Swedbank Stadionban az UEFA szigorú előírásai miatt a hatezres álló szektort háromezres ülőhelyes résszé kellett alakítani. A klub egyébként közzétette azon helyiségek listáját, ahol a szurkolók televízión vagy kivetítőn keresztül nyomon követhetik a mérkőzést.

Age Hareide, a Malmö edzője azt is elárulta, a svéd jobbhátvédre, Anton Tinnerholmra hárul az a nem éppen hálás feladat, hogy megállítsa Cristiano Ronaldót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik