BL: Ronaldo szerint észrevehetetlen volt a kihagyás, Zidane titka a munka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 23:30
null
A Real Madrid ezúttal sem kapott gólt a Bernabéuban (Fotó: Action Images)
Mint 2014-ben, ismét a Real Madrid és az Atlético Madrid jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, mert a kedden a Bayern Münchent elbúcsúztató Atlético után a szerdán a Manchester Cityt odahaza Fernando öngóljával legyőző királyi gárda is sikerrel vette az elődöntős párharcot. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Nagyon erős csapatot ütöttünk ki, megérdemelten jutottunk a döntőbe – örült a mérkőzés után Sergio Ramos. – Csapatunk egységes maradt, kiálltuk a nyomást, így egy igazán nehéz idény végén eljutottunk a BL-fináléba. A szurkolók miatt is örülünk a sikernek, ma is úgy viselkedtek, mint ha még egy játékosunk a gyepen lett volna. A döntőben a lelkünket is kitesszük, mert egy ilyen meccs hatalmas koncentrációt igényel, de 2014-ben megmutattuk már, hogy tudjuk, hogyan kell BL-döntőt nyerni. Nem lesz könnyű meccs, de a mai sikert kiélvezzük azért egy picit még…”

„Nagyszerű érzés, meg kell nyernünk a döntőt is!” – adta ki a napiparancsot a sérüléséből lábadozó Karim Benzema.

„Szenvedtünk, de tudtuk, hogy mit kell tennünk a továbbjutásért – mosolygott a találkozó után felszabadultan Zinédine Zidane, a Real Madrid mestere. – Játékosaim megérdemelték a sikert, szurkolóink az egész mérkőzés alatt hatékonyan segítettek bennünket. Cristiano Ronaldón nem látszott meg a kihagyás, besegített a védekezésbe is, de mindenki más is keményen dolgozott, és ez volt a siker kulcsa. Elégedett lehetek. A finálé is tökéletes mérkőzés lesz, de még odébb van, előbb még ezt a sikert kell ízlelgetnünk picit. Fontos napon vagyunk túl.”

„Nagyon boldogok vagyunk, mert újra a döntőbe jutottunk, és ez különleges érzés. Az egy-nulla szoros eredmény, ám egyértelműen mi voltunk a jobbak. Nagyon elfáradtam, tizenöt napja nem léptem pályára mérkőzésen, de ezt észre sem lehetett venni, mert gyorsan felépültem a sérülésemből” – mondta a kamerák előtt Cristiano Ronaldo.

„Nem az számít, hogy öngól volt-e vagy sem, a lényeg az, hogy újra esély nyílt előttünk a BL elnyerésére. Úgy érzem, közel álltunk ahhoz a City ellen, hogy hamar lezárjuk a mérkőzést, de helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. Azért jöttem a Realba, hogy BL-t nyerjek. Egyszer már megtettem ezt, itt az esély a duplázásra. Egyre tapasztaltabb vagyok, jobban beszélem a spanyol nyelvet, mint korábban, még inkább beilleszkedtem a csapatba” – nyilatkozott felszabadultan Gareth Bale.

„Csalódott vagyok a kiesés miatt, mert szoros mérkőzést vívtunk egy olyan csapattal, amelyik szintén kevés helyzetet dolgozott ki – így a City-menedzser Manuel Pellegrini. – A két csapat között semmilyen különbség nem látszott. Nem a legjobb, ha a meccs elején le kell cseréled a védődet, de ez semmilyen problémát nem okozott most a hátvédsorban, a baj a helyzetek kialakításával volt, ám a Real is ezzel birkózott. A spanyoloknak sem volt sok gólszerzési lehetőségük.”

„Egy szerencsés góllal nyert a Real, egy megpattanó lövés után. Nekünk nem sikerült betalálnunk, a kapott gól után a Real támadott tovább, távol tartott bennünket a kapujától. Nagy dicsőség eljutni a legjobb négy közé, értékes tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak” – nyilatkozta a csereként beálló City-védő, Eliaquim Mangala.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid–Manchester City 1–0
(1–0)
Madrid,
Bernabéu. Vezette: Skomina (szlovén)
REAL MADRID:
Keylor Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo – Modric (Kovacic, 88.), Isco (James Rodríguez, 67.), Kroos – Bale, Jesé (Lucas Vázquez, 56.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
MANCHESTER CITY: Hart – Sagna, Otamendi, Kompany (Mangala, 10.), Clichy – Fernando, Fernandinho – Jesús Navas (Iheanacho, 69.), Yaya Touré (Sterling, 61.), De Bruyne – Sergio Agüero. Menedzser: Manuel Pellegrini
Gólszerző: Fernando (20. – öngól)
Továbbjutott: a Real Madrid, 1–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik