BL: 237 millió eurós bevétel, de ha nincs a Real-Atlético…

Vágólapra másolva!
2015.05.05. 20:26
237 millió eurónyi turisztikai bevételt generál a labdarúgó Bajnokok Ligája 2014–15-ös idénye a résztvevő csapatok városainak – kalkulál a GoEuro utazási portál.

Az idény 215 mérkőzése (ebbe a selejtezők is beleszámítanak) kedvéért a becslések szerint 778 700 futballturista kel/kelt útra, a legtöbben vonattal (272 500), de sokan indulnak/indultak repülőgépen (264 800) vagy közúton (241 400).

A becslés szerint Barcelonának, Münchennek és Torinónak külön-külön 5 millió 637 eurónyi turisztikai bevételt hozott, hogy a város csapata eljutott az elődöntőig.

Madrid ebből a szempontból rosszul járt, hogy a negyeddöntőben összesorsolták a Realt és az Atléticót – a klasszikus vendégszurkolók elmaradása nagyjából 1.8 millió euróval rövidítette meg a spanyol fővárost.

A június 6-i finálé előreláthatólag mintegy 36 millió eurós turisztikai bevételt hoz a rendező Berlinnek.

Ez az összeg (akárcsak az elődöntős csapatok városainál) a szállásra, az odautazásra, a helyi közlekedésre, az ételre és italra, valamint ajándékok, emléktárgyak vásárlására költött pénzből kerekedik ki – a mérkőzésjegy ára nincs benne.

A becslés elkészítésekor az átlagos futballturista költéseit vették figyelembe, továbbá felhasználták a légi, vasúti, autóbuszos utazások keresésekor irányadónak számító GoEuro.com árindexeit, fogyasztási szokásokkal kapcsolatos kutatási eredményeit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik