Vilanova szerint bizonyították kvalitásaikat

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 11:53
null
Andrij Dikany mellett a Szpartak Moszkva sorsa is eldőlt: az oroszok a tavaszi szezonban nem folytathatják az európai porondon (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában az FC Barcelona a nagy hideg ellenére is könnyedén nyert Moszkvában, míg a Benfica győzelmével átvette a csoport második helyét a Celtictől. Lionel Messi, a Barcelona támadója örül, hogy sikerült megvalósítani az elképzeléseiket, míg Tito Vilanova együttese kvalitásait emelte ki. A Benficát irányító Jorge Jesus a szerencse számlájára írja a Celtic jó szereplését, a skótok menedzsere, Neil Lennon ugyanakkor bizakodó a továbbjutást illetően.

SZPARTAK MOSZKVA (orosz)–FC BARCELONA (spanyol) 0–3

A Barcelona a moszkvai hideg és a műfű ellenére is magabiztos győzelmet aratott a G-csoport ötödik fordulójában, ezzel csoportelsőként biztosította helyét a legjobb 16 között, míg a Szpartak Moszkva a kvartett utolsó helyén végez.

Unai Emery, a Szpartak vezetőedzője a mérkőzést követő nyilatkozatában elmondta, első félidei alárendelt szerepük után az volt a második félidei céljuk, hogy ne kapjanak több gólt.

„Ezzel az eredménnyel kiestünk, még az Európa-ligában sem folytathatjuk. Pedig nagy reményekkel vágtunk neki a sorozatnak – szomorkodott a hazaiak spanyol mestere. – A Celtic elleni hazai vereséggel szálltak el továbbjutási reményeink, az a három pont borzasztóan hiányzik. Voltak helyzeteink a Barcelona ellen is, főleg az első félidőben, de a végén már csak arra törekedjünk, hogy ne kapjunk több gólt. Ezt beszéltük meg a szünetben. A BL teljesen más tészta, mint a hazai bajnokság, de most már az utóbbira kell koncentrálnunk, hogy jövőre ismét itt legyünk. A Barcelona egyébként ugyanúgy működik, mint Josep Guardiola alatt, bár pár új játékos beépült.”

A vendégeket irányító Tito Vilanova méltatta csapatát, valamint kitért a találkozón két gólt szerző Lionel Messire is.

„Pontosan felmértük ennek a mérkőzésnek a fontosságát, így mindegy, hogy kikapott a Celtic, itt akartunk továbbjutni, nem majd otthon, a Benfica ellen – mondta Vilanova. – Játékosaim ma is bizonyították kvalitásaikat, megmutattuk, hogy minden körülményhez tudnak alkalmazkodni, a hideghez és a csúszós pályához is. Nagyon szorgalmas volt mindenki. Lionel Messi, mint mindig, meglepett minket is akaratával, győzelmi vágyával és remek passzaival. Mindig csak a góljairól beszélünk, de ne feledjük, mennyire éretté vált taktikailag is.”

A Bajnokok Ligájában immáron a 19. városban eredményes – ezzel a vonatkozó örökrangsorban Raúlt utolérő – Lionel Messi érthetően elégedetten nyilatkozott a lefújást követően.

ÉRDEKESSÉGEK
Xavi 125. Bajnokok Ligája-mérkőzésén lépett pályára, ezzel utolérte a vonatkozó örökranglista negyedik helyén álló Clarence Seedorfot.
Lionel Messi 56 gólnál jár a Bajnokok Ligájában, így már csak Raúl eredményesebb nála (71) a legrangosabb európai kupasorozatban. Az argentin támadó egyébiránt 15. alkalommal szerzett legalább két gólt a BL-ben – ebben a tekintetben már megelőzte az eddigi csúcstartó Raúlt.

„Nem volt könnyű mérkőzés. Szerencsénk volt, hogy helyzeteket tudtunk kialakítani, megtaláltuk az üres területeket, birtokoltuk a labdát. Ezeket nem tudtuk megvalósítani a Szpartak elleni első meccsünkön, ugyanis az oroszok akkor nagyon jól védekeztek, most azonban nyíltabban játszottak – értékelt az argentin támadó. – Mint minden más találkozóra, erre is rendesen felkészültünk. Mindegyik ellenfél ellen ugyanabban a stílusban játszunk. Nem éreztünk nyomást a Celtic elleni vereség után. Tudtuk, hogy a győzelemmel jó esélyünk lesz a csoport megnyerésére. Nyugodtak maradtunk, noha tisztában voltunk vele, hogy egy idegenbeli Bajnokok Ligája-meccs sosem könnyű. Örülök, hogy minden jól sikerült, és ismét szépen játszottunk. Elértük azt az eredményt, amiért idejöttünk.”

SZPARTAK MOSZKVA–FC BARCELONA 0–3

BENFICA (portugál)–CELTIC (skót) 2–1

Az egész mérkőzés során több helyzetet kialakító Benfica megérdemelt győzelmet aratott a Celtic ellen, ezzel nemhogy életben tartotta továbbjutási reményeit, de át is vette a csoport második helyét skót riválisától.

Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője nem rejtette véka alá a véleményét a Celtic játékával kapcsolatban.

„Nagyszerűen játszottunk. A Celticnek szerencséje van a Bajnokok Ligájában: a skótok ma ismét nem alakítottak ki helyzeteket, három vagy négy góllal is nyerhettünk volna. A rögzített játékhelyzetekre alapoztak, tudtuk, hogy ebben erősek. Véleményem szerint még továbbjuthatnak a csoportból, de a Szpartak és mi is erősebbek vagyunk náluk. Azért vannak ilyen jó helyzetben, mert megverték a Barcelonát” – szögezte le a portugál szakember.

„A célunkat elértük, mert ezzel a győzelemmel megőriztük esélyünket a továbbjutásra. A csoportkör utolsó meccsén a Barcelonához látogatunk. Nem fogjuk megváltoztatni az évek óta alkalmazott játékstílusunkat még a világ legjobb csapata ellen sem. Messi személyében van egy játékosuk, aki a különbséget jelenti a mérkőzéseken, de sok más erényük is van” – tette hozzá Jorge Jesus.

Neil Lennon, a Celtic menedzsere csalódottan, de bizakodóan nyilatkozott a mérkőzést követően.

„Csalódott vagyok, hogy két gólt is kaptunk, különösen a második bosszant. Időnként nem tudtunk nyugodtak maradni, idegesek voltunk, amikor nálunk volt a labda” – jelölte meg a vereség okát Lennon.

„A Benfica fiatal csapat, kemény feladat itt játszani. Azt hittem, az egyenlítő gólunkból erőt meríthetünk, de a második félidőben már nem tudtuk annyit birtokolni a labdát, mint amennyit szerettük volna. Nem éreztem a győztes gólt a Benfica játékában, de ha folyamatosan eladjuk a labdákat a veszélyes területeken, akkor nyomás helyeződik ránk. Végül nem sikerült kiharcolnunk a döntetlent, de holnaptól folytatjuk a küzdelmet a továbbjutásért” – fejtette ki a menedzser.

Lennon már a Szpartak Moszkva elleni utolsó csoportmeccsre is előre tekintett, amelyen nem számíthat az eltiltását töltő alapemberére, Victor Wanyamára.

„Tudjuk, mit kell tennünk: le kell győznünk a Szpartakot, és akkor jó esélyünk lesz a továbbjutásra. Wanyama hiánya óriási veszteség lesz, mert nagyon fontos láncszemünk. Remélem, addigra pár játékosunk visszatér, és erősebbek leszünk” – mondta a Celtic menedzsere.

BENFICA–CELTIC 2–1

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 5. FORDULÓ
SZPARTAK MOSZKVA (orosz)–FC BARCELONA (spanyol) 0–3
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 67 325 néző. Vezette: Bebek (horvát)
Szpartak Moszkva: Dikany – Makejev, Suchy, Insaurralde, K. Kombarov (Welliton, 63.) – Rafael Carioca (Brizgalov, 75.), Källström – Jurado, Ari, D. Kombarov – Emenike (Ananidze, 64.). Vezetőedző: Unai Emery
Kispad: Csernyisuk (kapus), Mahmudov, De Zeeuw, Jakovlev
Barcelona: Víctor Valdés – D. Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba (Montoya, 87.) – Xavi (A. Song, 81.), Busquets, Fabregas – Pedro (Deulofeu, 85.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Tito Vilanova
Kispad: Pinto (kapus), Puyol, J. dos Santos, David Villa
Gólszerző: D. Alves (16.), Messi (27., 39.)
Benfica (portugál)–Celtic (skót) 2–1
Gólszerző: John (7.), Garay (71.), ill. Szamarasz (32.)
G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 5 4 1 11– 5 12
2. Benfica 5 2 1 2 5– 5 7
3. Celtic 5 2 1 2 7– 7 7
4. Szpartak Moszkva 5 1 4 6–12 3

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, az UEFA hivatalos tabelláján ezért áll a Benfica a Celtic előtt. A Szpartak Moszkva bár biztosan utolsó helyezett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik