Vihar a BL előtt: Magath állítólag megy, de ő nem tud róla…

Vágólapra másolva!
2011.03.09. 12:23
null
Raúl és Ricardo Costa párbaja az első mérkőzésen – a Schalke spanyol klasszisa kiejtheti a Valenciát (Fotó: Reuters)
Normális esetben minden a Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésről szólna a Schalke 04 háza táján: a német csapat a Mestallában kedvező eredményt (1–1) ért el, negyeddöntőbe jutásával eurómilliókat kasszírozhat (erre a klubnak szüksége is lenne) – ehhez képest a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) reggel „bombát robbantott". A lap úgy tudja, a Schalke vezetősége megvonta a bizalmat Felix Magath vezetőedzőtől, akinek az idény végén távoznia kell – a tréner azonban erről nem tud.

A gelsenkircheni klubvezetők úgy látják, nincs esély arra, hogy a Schalke Magath szerződésének lejártáig (2013 nyara) bajnoki címet nyerjen, pedig ez volt a hosszú távú célkitűzés – így a WAZ szerint elköszönnek az edzőtől, és egy „Jürgen Klopp-típusú", fiatalabb szakembert keresnek.

Magath a Schalke szurkolóinak bizalmát már eljátszotta, a „királykékek" drukkerei jó ideje tüntetnek a lelátón a tréner távozását követelve. Maga Felix Magath azonban nem tud arról, hogy fel kellene állnia a kispadról...

„Velem senki nem beszélt a vezetőségből. Nem tudok arról, hogy mennem kellene, abból indulok ki, hogy kitölthetem a kétezer-tizenháromig szóló szerződésem" – reagált a Kickernek. A Schalke vezetősége nem kommentál, Magath is inkább a mérkőzésre koncentrálna.

„Egy újjáépítési folyamat közepén vagyunk, így különösen jó érzés, hogy idáig eljutottunk, és a BL-ben jól is futballozunk. Nem játszunk nulla nullára, ez egyszerűen túl rizikós lenne. A tapasztalat az, hogy ha egy csapat ezt megteszi, a végén hatalmas nyomás alá kerül, és kérdéses, megbirkóznak-e ezzel a játékosok, ráadásul egy késői gól mindent eldönthet. Nem állunk vissza és várunk a valenciai rohamokra. A spanyoloknak jönniük kell előre, gólt kell szerezniük, és a védelmük sebezhető, így minden bizonnyal a támadásokra helyezik a hangsúlyt" – mondta Magath, aki nem számíthat a holland Klaas-Jan Huntelaarra. Huntelaar térdsérülése már gyógyul, de a tréner az orvosi stábbal folytatott konzultáció után kijelentette: a center még nem kész a játékra. Lukas Schmitz eltiltását tölti.

A Valenciába visszatérhet az első mérkőzésen sárga lapok miatt pihenő David Albelda, és Aritz Aduriz rendbe jött bokasérülését követően.

„Nem lovalhatjuk bele magunkat az őrült rohanásba, okosan és szervezetten kell támadnunk, különben teljesen kiszolgáltatottak leszünk a kontráknak" – mondta Aduriz.

Unai Emery, a Valencia vezetőedzője reméli, csapata teljesítménye jelentősen javul az első meccsen látottakhoz képest.

„Sokkal jobb játékra vagyunk képesek, mint az első mérkőzésen, de az a találkozó már úgyis történelem... Kidolgoztuk a tervünket, már csak meg kell valósítanunk. A Schalke nagyon erős csapat, amely a saját stílusát játssza, ráadásul egy kis előnye is van az idegenben szerzett gól miatt. Minden hibánkat megbüntetheti" – vélekedett.

A két együttes eddig kétszer találkozott Gelsenkirchenben, a 2007–2008-as BL-ben a Valencia David Villa góljával győzött, míg az 1996–1997-es UEFA-kupában a végső diadalig menetelő Schalke Thomas Linke és Marc Wilmots találatával nyert a negyeddöntőben.

A Valenciának az említett 2007-es siker az egyetlen németországi győzelme az európai kupákban (tíz mérkőzésen) – egy újabb diadal a nyolc közé jutást jelentené.

kerdes=Melyik csapat jut be a negyeddöntőbe?|opcio1=A Schalke|opcio2=A Valencia|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Melyik csapat jut be a negyeddöntőbe?
mceBlockPasteEnd

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SCHALKE 04 (német)–VALENCIA (spanyol)
Gelsenkirchen, Veltins Arena, 20.45. Vezeti: Eriksson (svéd) Tv: Sat1. ÉLŐ, szöveges tudósítás az NSO-n!
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
SCHALKE: Neuer – Ucsida, Höwedes, Metzelder, Sarpei – Farfán, Kluge, Matip, Jurado – Raúl, Gavranovic. Edző: Felix Magath
VALENCIA: Guaita – Bruno, Ricardo Costa, David Navarro, Mathieu – Tino Costa, Ever Banega – Joaquín, Mata, P. Hernández – Soldado. Edző: Unai Emery
Sérült: Moritz, Pander, Huntelaar, ill. –
Eltiltva: Schmitz, ill. –
Az első mérkőzésen: 1–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik