Vidi: Elég, ha megnézzük a gólörömeinket – Huszti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 13:21
Huszti Szabolcs bízik abban, hogy a Mol Vidi FC-nek kedd este sikerül olyan eredményt elérnie a luxemburgi bajnok Dudelange ellen (az első meccsen: 1–1), ami továbbjutást ér a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőköréből.

„A pályán kiderül, mit tud a csapat a selejtezőkben, hiába ígérgetnék bármit, nem az számít – idézi a molvidi.hu Huszti Szabolcsot. – Az biztos, hogy mindent megteszünk a sikerért. Az első mérkőzés Luxemburgban nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de mindenképpen túl kell jutnunk az első pár körön. A csapat legnagyobb erőssége az egységesség, elég, ha megnézzük a gólörömeinket. Bárkivel is játszunk, nem az számít, hogy ki talál be a hálóba, hanem az, hogy megnyerjük az adott meccset.”molvidi.hu Huszti Szabolcsot. – Az biztos, hogy mindent megteszünk a sikerért. Az első mérkőzés Luxemburgban nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de mindenképpen túl kell jutnunk az első pár körön. A csapat legnagyobb erőssége az egységesség, elég, ha megnézzük a gólörömeinket. Bárkivel is játszunk, nem az számít, hogy ki talál be a hálóba, hanem az, hogy megnyerjük az adott meccset.”

Huszti a hazai labdarúgó-létesítményekről is beszélt a Mol csapat videójában.

„A tíz évvel ezelőtti és a mostani magyarországi állapotok között hatalmas különbségek vannak. Elég csak az épülő stadionunkra gondolni, bárcsak ott játszanánk már! – állapította meg a futballista, aki mögött a felvételen ott magasodik a Vidi új arénájának épülete. – Az edzőpályák és minden más körülmény is adva van, hogy sikeresek legyünk, reméljük, ez az eredményekben is megmutatkozik majd.”

A fehérváriak hivatalos honlapja idézi Dino Toppmöllert, a Dudelange vezetőedzőjét is, aki szerint az első mérkőzés eredménye számukra nem kedvező, a játék alapján talán megérdemelték volna a győzelmet.

„Nem hiszem, hogy nagy változás lesz a játék képében ahhoz képest, amit Luxemburgban játszottunk. Arra számítok, hogy a Vidi hasonló stílusban futballozik majd, mint nálunk. Az első félidőben jó lenne gólt szereznünk, ha ez nem sikerül, akkor a második félidőben nagyobb nyomást kell majd helyeznünk a hazaiakra. Az odavágón a Vidi kapusa remekül védett – persze a gólt leszámítva –, valamint talán a szerencse is hiányzott a befejezéseknél. Azonban természetesen hiszek a támadóink képességében és abban, hogy be tudnak majd idegenben is találni. Azzal azért tisztában vagyunk, hogy itt jobb képességű labdarúgók vannak, mint a luxemburgi bajnokságban, ezért hatékonyabbaknak kell lennünk a kapu előtt.”

Marko Nikolics Vidi-edző mondandóját ide kattintva olvashatja el.

BAJNOKOK LIGÁJA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
20.15:
MOL VIDI FC–F91 Dudelange (luxemburgi) (Tv:M4 Sport)
Az első mérkőzésen:1–1

18.00:HJK (finn)–Víkingur Göta (feröeri)
Az első mérkőzésen:2–1
18.00:Valletta FC (máltai)–Kukësi (albán)
Az első mérkőzésen:0–0
19.00:APOEL (ciprusi)–FK Suduva (litván)
Az első mérkőzésen:1–3
19.00:Malmö FF (svéd)–FC Drita (koszovói)
Az első mérkőzésen:3–0
19.00:Hapoel Beer-Seva (izraeli)–FC Flora Tallinn (észt)
Az első mérkőzésen:4–1
20.00:The New Saints (walesi)–Shkëndija (macedón)
Az első mérkőzésen:0–5
20.30:Crvena zvezda (szerb)–Spartaks Jurmala (lett)
Az első mérkőzésen:0–0
21.00:Crusaders FC (északír)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
Az első mérkőzésen:0–7
21.00:Legia Warszawa (lengyel)–Cork City (ír)
Az első mérkőzésen:1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik