Videó: Tuchel a saját meccsük után így reagált a Barca csodájára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.09. 14:27
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Benficát 4–0-ra legyőző Borussia Dortmund vezetőedzője, Thomas Tuchel azt hitte, hogy csapata fölényes sikerétől lesz majd hangos a nemzetközi sportsajtó – aztán elkezdte nézni a Barcelona–PSG (6–1) találkozó utolsó perceit…

A Borussia Dortmund meccse néhány perccel hamarabb ért véget, mint a Camp Nouban rendezett összecsapás, így Thomas Tuchel és játékosai az öltözőben élőben izgulhatták végig a barcelonai mérkőzés hajráját.

A német szakember elismerte, ahhoz az összecsapáshoz képest a Dortmund–Benfica találkozó semmi izgalmat sem tartogatott.

„A négy nullás győzelmünk után a boldogságban úszva tértünk vissza az öltözőbe. Úgy tudtam, hogy a Barca négy egyre vezet, de ekkor már öt egyre állt a mérkőzés, és két perc még hátravolt. Az utolsó perceket már átszellemülve követtük a televízióban” – emlékezett vissza Tuchel.

„Aki arra járt, csatlakozott hozzánk és együtt figyeltük az eseményeket. Mindenki megérezte, hogy a Barca szerez még egy gólt. Őrületes volt, amikor ez bekövetkezett. Azt megelőzően azt hittük, hogy izgalmas meccset játszottunk, de ezek a srácok…” – hagyta befejezetlenül a mondatát a Borussia Dortmund vezetőedzője, aki gratulált a Barcelona rendkívüli teljesítményéhez.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik