Videó: ilyen tényleg nincs! Hihetetlen kettős kiállítás a BL-ben

Vágólapra másolva!
2019.11.26. 21:06
Mint arról beszámoltunk, az FC Bruges 1–1-es döntetlent játszott a Galatasaray ellen a Bajnokok Ligája keddi játéknapján. A mérkőzés utolsó perceiben két játékosát is kiállította a játékvezető a belga csapatnak, ráadásul mindkettő piros lap elképesztő butaságból született.

Az FC Bruges egyenlítő gólját Krepin Diatta szerezte a 92. percben, és annyira elragadták az érzelmei, hogy levette magáról a mezét, úgy ünnepelt. Ám egy dologról elfeledkezett: volt már egy sárga lapja. A mezlevételért természetesen járt a második sárga is, így a játékvezető kiállította a 20 éves szenegáli labdarúgót.Krepin Diatta szerezte a 92. percben, és annyira elragadták az érzelmei, hogy levette magáról a mezét, úgy ünnepelt. Ám egy dologról elfeledkezett: volt már egy sárga lapja. A mezlevételért természetesen járt a második sárga is, így a játékvezető kiállította a 20 éves szenegáli labdarúgót.

Ha ez nem lett volna elég a bruges-i gárdának, a korábban szintén sárga lapot kapó Clinton Mata nagy örömében szétrúgta, és kettétörte a szögletzászlót, aminek eredményeképp őt is kiállította a játékvezető.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Galatasaray (török)–FC Bruges (belga) 1–1
(Büyük 11., ill. Diatta 92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik