Videó: amikor Kaká bolondot csinált az MU védelméből

Vágólapra másolva!
2020.03.27. 13:58
null
A csúcsformában lévő Kaká az MU-nak is sok fejtörést okozott (Fotó: AFP)
A koronavírus megbénította a sportvilágot, és lassan már nem marad olyan ország, ahol még rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most 2007-ig megyünk vissza az időben, a helyszín a legendás Old Trafford Manchesterben, a főszereplő Kaká.

Az MU valamelyik kiemelkedő pillanata helyett ezúttal a Milan szurkolóinak kedves pillanatokat idézünk fel. 2007-ben a milánói piros-feketék a Manchester Uniteddel találkoztak a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Azzal a csapattal, amely az előző körben 7–1-es kiütéssel sokkolta az AS Romát.

Az első mérkőzésen az MU megszerezte a vezetést, ám nem sokkal később jött Kaká első találata. Az sem volt semmi, de amit a másodiknál művelt… A brazil először Darren Fletchert hagyta le, majd jött Gabriel Heinze, akit gyönyörű mozdulattal emelt át, míg végül fejjel elpöckölte a labdát az argentin és a társa segítségére siető Patrice Evra között. A két védő összefutott, míg Kaká senkitől sem zavartatva, higgadt befejezéssel tette fel az i-re a pontot.

Nem véletlenül lett ő 2007 aranylabdása.

Habár végül ezt a meccset 3–2-re megnyerték az angolok, Olaszországban 3–0-ra nyert a Milan (Kaká szerezte az első gólt), így továbbjutott – sőt, később a Liverpool elleni döntőben is diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik