UEFA-díjátadó: Még nem fogom fel – Modric

Vágólapra másolva!
2018.08.30. 21:46
null
Luka Modric még nem teljesen fogta fel, mi történik körülötte (Fotó: uefa.com)
Mint ismert, a Real Madridot erősítő középpályás, Luka Modric kapta meg az UEFA Év játékosa-díjat. A kitüntetés odaítélésében a horvát sztár vb-szereplése is szerepet játszott.

Percekkel azután, hogy Rainer Holzschuh, a Kicker korábbi főszerkesztője, a legrangosabb európai sportlapokat tömörítő ESM vezetője átadta a győztes nevét tartalmazó borítékot Aleksander Ceferinnek, majd elkészültek a kötelező fotók a Real Madrid különféle kategóriákban nyertes sztárjaival és Florentino Pérez elnökkel a színpadon, Luka Modric megérkezett a húsz, zsűritagnak felkért újságíró részvételével tartott zártkörű sajtótájékoztatóra, amelyre lapunk is meghívást kapott.

Elsőként bejelentették a BL- és az El-főtábla vezetőedzőinek és 55 ország sportújságíróinak a részvételével tartott szavazás végeredményét: 1. Luka Modric (315 pont), 2. Cristiano Ronaldo (223), 3. Mohamed Szalah (135). A nagy különbség azt jelzi, hogy Modric különösen megérdemelte a díjat, mondta Holzschuh köszöntésképpen a némileg megilletődött horvát világklasszisnak, aki az UEFA Év Játékosa-díj jókora trófeájával érkezett és angolul válaszolt a kérdésekre a monacói Grimaldi Forum különtermében.

– Az elmúlt idény Luka Modric éve volt, hiszen sorrendben harmadszor nyert BL-t kulcsjátékosként a Real Madriddal, a horvát válogatottal vb-ezüstérmes lett, most pedig Európa legjobbjának választották. Miként éli meg mindezt? – hangzott az első kérdés.
– Gyorsan történt velem minden az elmúlt hónapokban – válaszolt Modric. – Nagyszerű érzés, ez volt a legjobb évem karrierem során a csapat- és egyéni sikereket tekintve is. Erről álmodtam, amióta csak elkezdtem játszani. Sajnos nem nyertük meg a vébét, de így is történelmet írtunk. Élvezem ezeket a pillanatokat, ám őszintén szólva még nem teljesen fogom fel, hogy mi történik körülöttem, valószínűleg eljön az idő, amikor majd jobban átérzem mindezt.

Elment Cristiano Ronaldo Madridból, ezután nagyobb lesz az ön felelőssége, esetleg több gólt kell lőnie?
Mindig nagy a felelősségünk a Real Madrid játékosaként, de igen, talán most, hogy Cristiano elment, kicsit még több teher lesz rajtam, én azonban éppen ezt szeretem, sohasem futok el a felelősség elől. A Madridban töltött hat évem alatt mindig a legjobb teljesítményre törekedtem, keményen dolgoztam a többiekkel együtt az újabb és újabb közös sikerekért, ez pedig most sem változik.

Most Európa legjobbja, de a kezdet egykor igen nehéz volt. Hogyan lehetséges ekkora utat bejárni?
Nem szeretek magamról beszélni, jobb, ha mások teszik ezt, beszéljenek, elemezzék a pályafutásomat, és ha érdemes, vonják le a megfelelő következtetéseket. Az én pályám példa lehet másoknak, amit tettem, arra büszke vagyok, és boldoggá tesz, ha rágondolok, de inkább ne én dicsérjem a saját teljesítményemet, hogy honnan hova jutottam el.

A pénteki átigazolási határidőig elmegy a Real Madridból, vagy most már inkább marad?
Mindig is maradni akartam, boldog vagyok, hogy a világ legjobb csapatában játszhatok, folytatni akarom Real-játékosként, és újabb címeket nyerni.

Melyik volt a nehezebb? Hat év alatt négy BL-t nyerni vagy Horvátországgal döntőbe jutni a világbajnokságon?
Mindkettő nagyon nehéz volt. Senki sem hitte volna, hogy négyszer megnyerjük a Bajnokok Ligáját, ilyesmi csak a Real Madridnál lehetséges, amit hat év alatt tettünk. De a világbajnokság döntőjébe jutni talán egy hajszállal még ennél is nagyobb szó. 1998-ban a horvát nagy generáció bronzérmes lett a vébén, ők voltak a példaképeink, meg a 2006-os csapat tagjai. Mindig azt kérdezték tőlünk, meg tudjuk-e ismételni, túl tudjuk-e szárnyalni az elődöket. Mindig ezt hallgattuk, hogy vajon meg tudjuk-e csinálni. Nos, álomszerű volt a döntőbe jutni. Melyik volt nehezebb? Talán Horvátországgal a döntő, ám négyszer BL-t nyerni, az is fantasztikus.

Szlovén UEFA-elnök adta át a díjat egy horvát játékosnak...
Jó érzés volt Aleksander Ceferintől átvenni az UEFA kitüntetését, de azt hiszem, ő is örült, hogy nekem adhatta át. Nagy siker, hogy sokan játszanak fontos szerepet a futballvilágban azok közül, akik ebből a régióból származnak. (Luka Modric és a kérdező is alighanem a volt Jugoszláviára gondolt, amikor a „régiónkról” beszéltek, de ezt a szót egyikük sem mondta ki – Sz. Gy.)

A Real Madrid uralta a díjátadót

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik