Terimet nem érdekli, milyen Manchester United érkezik

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 13:46
Bár a csoportelsőség már eldőlt, a többi kérdés nyitva maradt a labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjában. A Manchester United több kulcsjátékosa nélkül látogat Isztambulba, miközben portugál edzők csapnak össze Kolozsváron.

GALATASARAY–MANCHESTER UNITEDGALATASARAY–MANCHESTER UNITED

300
300

Ha van csapat, amely igazán páholyból várhatja a csoportkör ötödik fordulóját, az a Manchester United. Sir Alex Ferguson legénysége négy győzelmet aratott eddig, és nemhogy a továbbjutását de a csoportelsőségét sem fenyegeti veszély, hiszen minden vetélytárs legalább nyolcpontos távolságra van tőle.

A skót szakvezető ki is hagyta több rutinos játékosát, így Wayne Rooney, Robin van Persie, Rio Ferdinand, Ryan Giggs és Paul Scholes sem ment el Isztambulba, valamint kimaradt a keretből David de Gea és a sérült Kagava Sindzsi is. Az utazók között hét olyan játékos is akad, aki még soha nem lépett pályára a Bajnokok Ligájában.

„Nem hinném, hogy a fiatal játékosokkal hazardíroznánk. Ezt eleve nem tenné lehetővé sem a hírnevünk, sem a csoport többi tagja iránt érzett tiszteletünk. Mindig nagyon gondosan állítjuk össze a csapatot, és mindent figyelembe véve úgy véljük, ez a meccs remek alkalom lesz fiataljainknak, hogy megmutassák magukat. Célunk természetesem a győzelem" – fogalmazott Ferguson.

A manchesteri játékosokat közel ezer ember várta a repülőtéren, akik meg akarták rohanni őket, de a rendőrség végül könnygázt is bevetve rendet teremtett. A Galata elnöke, Abdurrahim Albayrak a megfelelő viselkedésre hívta fel a szurkolók figyelmét.

„Klubunk minden tekintetben a világ élvonalához tartozik. Szívélyes fogadtatásban kell részesíteni az ellenfeleinket, nem pedig így. Remélem, a szurkolók megértik ezt. A Manchester tisztelettel fogadott minket, és mi ezt viszonozni szeretnénk.”

A Galata számára még igenis nagy tétje van a mérkőzésnek, hiszen a kolozsváriakhoz hasonlóan négy pontot gyűjtött, és eggyel előzi meg a Bragát. Fatih Terim vezetőedző nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy az angolok milyen küldöttséggel érkeznek.

„Nem értem, hogy a média miért a Manchester utazó keretére figyel. Mi nem foglalkozunk ezzel, hiszen így is, úgy is a Manchester United lesz az ellenfél. Nagyon szoros a csoport, már az elején megmondtam, hogy minden egyes szerzett és kapott gól sokat számít. Sajnos nagyon hiányoznak a Braga ellen elveszített pontok. Ha döntetlent játszottunk volna ellenük, akkor a United legyőzésével már biztosítanánk a helyünket a következő körben. A legfontosabb, hogy a Kolozsvár és mi is nyerjünk, akkor egy kis előnnyel várnánk a bragai meccset.”

A manchesteriek egyébként nem akármilyen sorozattal büszkélkedhetnek, hiszen a legutóbbi 20 nemzetközi meccsükön betaláltak a kapuba – ilyen szériára a BL történetében senki más nem volt képes.

LESZ ITT HANGULAT!



CFR CLUJ–BRAGA

A LIGAELNÖKNEK NEM TETSZIK AZ EDZŐKERINGŐ
A Román Labdarúgóliga (LPF) elnöke, Dumitru Dragomir a Vass Ádámot is foglalkoztató CFR Clujt kritizálta, amiért a klub a Bajnokok Ligája-szezon közepén cserélt ismét edzőt. Mint ismert, Ioan Andonét októberben a portugál Paulo Sérgio váltotta.

„Nem vagyok elégedett azzal, ami Kolozsváron történik – mondta Dumitru Dragomir, az LPF elnöke. – Azt hiszem, bután viselkedtek, hogy kitették az edzőt. Ez egy újabb rossz döntés volt, amilyenből az utóbbi években többet is hoztak. Véleményem szerint jobb lenne a csapat, ha megtartották volna Andonét."

Paulo Sérgio 2001 óta a tizenhatodik trénere a CFR-nek. A portugál szakember elődje, a Dragomir által emlegetett Andone három bajnoki címet szerzett a vasutasgárdával. Az együttes jelenleg hatodik a tabellán, hátránya 16 pont az éllovas Steaua Bucuresti-tel szemben.

A Manchester Uniteddel ellentétben még nem lehet nyugodt a Kolozsvár és a Braga sem: mindkét együttesnek van esélye arra, hogy továbbjusson, de arra is, hogy már az ősszel befejezze a nemzetközi kupaküzdelmeket.

A vasutascsapat a nyitányon meglepetésre legyőzte a Bragát, ám azóta edzőváltás történt a csapat élén. Az új portugál szakvezető, Paulo Sergio azonban nagyon jól ismerheti a mai ellenfelet.

„Nagyon jól tudom, hogy mire képes a Braga, ismerem az edzőjét és a játékosokat. Nagyon jó csapat, így végig oda kell figyelnünk. A futballistáim tudják, mit kell csinálniuk, és így egy jó eredményt is elérhetünk” – nyilatkozta a szakember, aki nem tulajdonít különösebb jelentőséget az Astra elleni 2–0-s hétvégi vereségnek, mondván, az csak egy kisiklás volt.

Paulo Sérgio a Bragát a Sahtarhoz hasonlította, kiemelve, hogy ott is rengeteg technikás brazil játékos van, de a Kolozsvár így is támadni próbál majd, mert ha védekezne, az az ellenfél malmára hajtja a vizet.

„Az első meccsen fölényben voltunk, de az nem a mi esténk volt. Ki kell javítanunk azokat a hibákat, amelyeket az előző mérkőzéseken elkövettünk, gondolok itt a Manchester United ellenire” – nyilatkozta José Peseiro, a Braga mestere.

Peseiro – aki korábban dolgozott egy rövid ideig Romániában is, a Rapid Bucuresti-nél – úgy véli, Paulo Sérgio nem valószínű, hogy ilyen rövid idő alatt tudott volna változtatni a CFR játékán.

„Hogy a Kolozsvár itt van a BL-ben, az azt jelzi, hogy erős, de mi a győzelemért utazunk hozzájuk. Dolgoztam Romániában, de nem azért jöttem ide, hogy a régi ismerősökkel találkozzak, hanem hogy nyerjek.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
H-CSOPORT
GALATASARAY–MANCHESTER UNITED 20.45 (tv: Digi Sport 2)
Isztambul, játékvezető: Velasco Carballo (spanyol)
A várható kezdőcsapatok:
Galatasaray: Muslera – Eboué, Cris, Nounkeu, Hakan Balta – Hamit Altintop, Selcuk Inan, Felipe Melo – Umut Bulut, Burak Yilmaz, Amrabat. Vezetőedző: Fatih Terim
MU: Lindegaard – Rafael, P. Jones, Wootton, Büttner – Anderson, Carrick, Fletcher, A. Young – Welbeck, J. Hernández. Menedzser: Sir Alex Ferguson
CFR CLUJ–BRAGA 20.45
Kolozsvár, játékvezető: Karaszov (orosz)
A várható kezdőcsapatok:
CFR: Felgueiras – Ivo Pinto, Cadú, Piccolo, Rada – Sougou, Godemeche, Muresan, Bastos – Camora, Kapetanosz. Vezetőedző: Paulo Sérgio
Braga: Beto – Leandro Salino, Douglao, Coelho, Elderson – Alan, Custódio, Hugo Viana, Rúben Amorim – Rúben Micael – Éder. Vezetőedző: José Peseiro
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 4 0 0 9–4 +5 12
2. CFR Cluj 4 1 1 2 5–6 –1 4
3. Galatasaray 4 1 1 2 4–5 –1 4
4. Braga 4 1 0 3 5–8 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik