Rebrov talált egy „új” gólvágót – vele lepheti meg a bolgárokat?

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 16:10
null
Priskin Tamás (balra) szombathelyi kölcsönből nyáron tért vissza a Fradihoz, Olekszandr Zubkov pedig a Sahtartól érkezett kölcsönbe (Fotó:<a href="http://www.fradi.hu" target="_blank"> fradi.hu</a>)
A Ferencváros szerdán 20 órakor kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében a bolgár bajnok Ludogorec ellen. A párharc nyitánya előtt érdemes összegezni a magyar bajnoknál történt nyári változásokat és áttekinteni a felkészülési meccsek eredménysorát.

 

A Ferencvárosnál az utóbbi időben többször hangsúlyozták a vezetők, hogy idén már a télen szeretnének felkészülni a nemzetközi kupaszereplésre, ezért már januárban kialakítják a keret magját, amellyel majd a nyáron felveszik a küzdelmet Európában. Nos, a nyáron hat új játékos jött a Fradihoz, öt távozott, öten pedig kölcsönből tértek vissza, míg tavaly nyáron hét új futballistát igazolt a klub és nyolcan távoztak az első keretből. Egyelőre tehát valamivel kisebb volt a mozgás, mint egy évvel ezelőtt, de az ugyanúgy problémát jelenthet, hogy alapembereket, illetve korábbi alapembereket kell viszonylag gyorsan pótolniuk az újaknak, azaz kulcskérdés lesz, hogy ezt hogyan sikerül megoldaniuk.

A középpályán a Fehérvárra szerződő szélsőt, Ivan Petrjakot, belül pedig a Mexikóba igazoló uruguayi Fernando Gorriaránt kell pótolni. Előbbire az első számú megoldás a Petrjakhoz hasonlóan a Sahtartól kölcsönvett ukrán Olekszandr Zubkov lehet, ám ha az ő kezdőbe állítását még korainak vélné Rebrov vezetőedző, akkor Varga Roland és a felkészülési időszakban három gólt szerző Tokmac Nguen játszhat a két szélen a Ludogorec ellen; utóbbi a télen érkezett, és az új idényben akár meghatározó játékossá válhat.

A támadósorban problémát jelenthet, hogy Isaelre és Mikalaj Szihnyevicsre korábbi eltiltásuk miatt most még nem számíthat Rebrov, míg Davide Lanzafame a hírek szerint kisebb sérüléssel bajlódik. Viszont a tavasszal a Haladásban kölcsönben szereplő Priskin Tamás, Rui Pedro kettős a Fradival csinálta végig a felkészülést, mind a ketten szerepelnek a BL-re nevezett keretben, nem mellékesen a portugál két, míg Priskin öt gólt szerzett az edzőmeccseken, ezzel ő volt a Ferencváros legeredményesebb gólszerzője a nyári időszakban, Szihnyeviccsel holtversenyben. Így pedig, a fehérorosz hiányában, no meg azok után, hogy az elmúlt évek legeredményesebb FTC-játékosa, Böde Dániel Paksra igazolt, Priskin akár a Fradi meglepetésembere is lehet a Ludogorec ellen, kíváncsian várjuk, milyen szerepet szán majd neki az ukrán vezetőedző.

Ami pedig Fernando Gorriarán posztját illeti a középpályán, az új, szlovák szerzemény, Michal Skvarka jöhet szóba hosszú távon, aki védekezésben és dinamikában talán elmarad az uruguayitól, viszont több gólpassz és gól várható tőle (a Mouscron elleni felkészülési mérkőzésen már meg is szerezte első ferencvárosi találatát). A Ludogorec ellen vagy ő vagy Rui Pedro kezdhet a csatár mögött. A középpályán még az a kérdés, hogy Haratin mellé bekerül-e a Zubkovhoz hasonlóan a nyáron a Sahtartól kölcsönvett Danilo Ihnatenko, vagy a sérülése után a nyári felkészülés során már visszatérő, gólt is szerző Sigér Dávid kerül vissza a csapatba (a Mouscron ellen ő kezdett, Ihnatenko váltotta). Aztán kérdés persze még az is, ki kezd a kapuban – az edzőmérkőzéseken felváltva kapott lehetőséget Dibusz Dénes és a Honvédtól érkezett Gróf Dávid.

A Fradi a nyolc nyári meccséből hetet megnyert, csak a brazil másodosztályú Red Bull Bragantinótól kapott ki 2–1-re. Jól mutat a mérlegben, hogy a nyolcból hat találkozón nem kapott gólt, de összesen is csak hármat, miközben 26-ot szerzett. Aztán hogy a nyári ellenfelek mennyire szolgálták a felkészülést a BL-selejtezőre, az persze csak a Ludogorec ellen derül ki. Mindenesetre az előjelek összességében pozitívak, és ha Rebrov megfelelő válaszokat tud adni a fent felvetett kérdésekre, akkor a Fradi eséllyel veheti fel a versenyt a nyáron nagyobb változásokon áteső Ludogoreccel, amelytől két brazil alapember, Natanael és Lucas Sasha távozott, viszont nyolc új játékos is érkezett.

Tegyük hozzá, az elmúlt nyolc szezon bolgár bajnoka így is 2–0-ra győzött a Lokomotiv Plovdiv elleni Szuperkupa-meccsen, és a négy nyári felkészülési mérkőzéséből hármat is megnyert, a román Botosani-t 2–1-re, az azeri Qarabagot 2–0-ra, a szlovén NK Triglavot 4–0-ra verte meg, igaz, az ukrán Sahtartól 3–0-ra kikapott. Ezzel együtt megállapíthatjuk, nagyon kemény párharc vár a Fradira.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 10., SZERDA
20.00: Ferencváros–Ludogorec (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 17., SZERDA
19.30: Ludogorec–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Razgrad, Ludogorec Aréna

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Eldar Civic
(bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Pócsik Botond, Szabó Richárd
Kiszemeltek: Daniel Mancini (argentin, Girondins Bordeaux – Franciaország), Valentín Vada (argentin, Girondins Bordeaux – Franciaország)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, játékos-pályafutását befejezte, a német VfL Bochum U17-es csapatának edzője lett)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROSI TC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSE
A felkészülés kezdete: június 5.
Első edzőtábor: június 7.–június 19., Regede (Bad Radkersburg, Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 11.: FTC–Sampion Celje (szlovén III.) 9–0 (Nguen 2, Kundrák, Szihnyevics, Priskin – 11-esből, Sigér, Leandro, Lanzafame, Csernik)
Június 15.: NK Celje (szlovén I.)–FTC 0–2 (Isael, Szihnyevics – 11-esből)
Június 19.: NS Mura (Muraszombat, szlovén I.)–FTC 1–4 (Rui Pedro, Lanzafame – 11-esből, Priskin, Szihnyevics)
Második edzőtábor: június 23.–július 4., Bad Häring (Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.:Ferencváros–Red Bull Bragantino (brazil II.) 1–2 (Szihnyevics)
Június 27.: Ferencváros–CSZKA Szófia (bolgár I.) 1–0 (Nguen)
Június 30.: Ferencváros–1. FK Príbram (cseh I.) 3–0 (Heister, Priskin, Szerető)
Július 1.: Ferencváros–Universitatea Craiova (román I.) 4–0 (Rui Pedro, Isael, Szihnyevics, Priskin)
Július 4.: Ferencváros–Royal Excel Mouscron (belga I.) 2–0 (Priskin, Skvarka)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik