Real Madrid: Nem őrülhetünk meg a Juventus ellen - Carvajal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.11. 20:01
A Real Madrid labdarúgócsapata szerdán fogadja a Juventust a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az első mérkőzésen torinóiak győztek 2–1-re hazai pályán. Daniel Carvajal, a királyiak védője szerint, ha nem játszanak őrülten, akkor döntőbe jutnak.

„Meg kell őriznünk a hidegvérünket, türelmesnek kell lennünk, nem őrülhetünk meg. Tudjuk, hogy egy futballmeccs kilencven percig tart. Fontos, hogy mi birtokoljuk többet a labdát. Tanulnunk kell a torinói mérkőzésből, amelyen veszélyesen játszottak ellenünk. Ha nyugodtak és türelmesek maradunk, mi örülhetünk a végén. Nem ronthatunk passzokat egyszerű helyzetekben, ők ebből élnek” – mondta a Marcának a védő.

Álvaro Morata a Real Madridban játszott, mielőtt a Juventusba igazolt tavaly nyáron, és gólt is szerzett az első mérkőzésen volt munkaadója ellen. Carvajal boldog, hogy láthatja korábbi csapattársát, mégsem felhőtlen az öröme.

„Jó találkozni egy baráttal a Bajnokok Ligája elődöntőjében, ugyanakkor megvan a rossz oldala is, mivel kiváló játékos, és nagy veszélyt jelent számunkra.”

Karim Benzema visszatérésével lendületesebb és hatékonyabb lehet a Real Madrid.

„Karim hatalmas erőssége a csapatnak. Remélem, szerdán visszatér, és hozzáteszi a szokásos részét a játékhoz, ami mindig nagyon fontos.

Carvajal elmondta még, hogy nagyon bízik a híveik biztatásában: „Érezni fogjuk a szurkolóink leheletét. Ők lesznek a csapat tizenkettedik játékosa.”

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ

Szerda, 20.45: Real Madrid–Juventus (Tv: DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik