NS: mi a titka a Vidi eddigi BL-sikereinek? – kedd

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 23:29
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk!

Kulcsfontosságú mérkőzésre készül a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Mol Vidi. A fehérváriak szerda este a Groupama Arénában fogadják a párharc első mérkőzésén a görög AEK Athént. Anel Hadzic, a magyar bajnok bosnyák válogatott középpályása lapunk kérésére vállalkozott rá, hogy felidézze a kupamenetelés eddigi állomásait, s elemezze, melyik ellenféllel szemben mi vezetett sikerre. Az is kiderül, hogy a Honvéd elleni bajnokit követően kivel is töltötte a szabadnapját.
Kulcsfontosságú mérkőzésre készül a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Mol Vidi.
A fehérváriak szerda este a Groupama Arénában fogadják a párharc első mérkőzésén a görög AEK Athént. Anel Hadzic, a magyar bajnok bosnyák válogatott középpályása lapunk kérésére vállalkozott rá, hogy felidézze a kupamenetelés eddigi állomásait, s elemezze, melyik ellenféllel szemben mi vezetett sikerre. Az is kiderül, hogy a Honvéd elleni bajnokit követően kivel is töltötte a szabadnapját.

Békéscsabán folytatja a Lengyelországból hazatérő röplabdázó, Tálas Zsuzsanna. A válogatott feladó még csak 25 éves, de így is szükség van arra, hogy a keret fiatalabb játékosai felett olykor „anyáskodjon”. Lapunknak nyilatkozva elmesélte, miért nem érezte magát jól krakkói csapatánál, s arról is beszélt, vajon elment-e a kedve attól, hogy újra kipróbálja magát idegenlégiósként.

Az olimpiai kvótaszerzés reményében készül a dél-koreai világbajnokságra a sportlövő Péni István, aki összesen hét számban versenyez majd. A vb-re tizenhét napos szerbiai edzőtáborozással hangolt, és szenzációs eredményt produkált a 10 méteres számban, bár Győrik Csaba szövetségi kapitány szerint ilyen kiugró eredményre aligha lesz szüksége a vb-fináléba kerüléshez. A 21 éves versenyző a Nemzeti Sportnak nyilatkozva azt is elmesélte, miért fűzik kellemes emlékek a koreai versenyhelyszínhez.

Teniszmellékletünkben interjút olvashatnak a magyar szövetség főtitkárával, az európai szövetség alelnökével, Richter Attilával, aki csalódottan számolt be az ITF Orlandóben rendezett kongresszusáról. Hiába harcoltak ugyanis a meghatározó tenisznemzetek, végül mégis jelentős fölénnyel megszavazták a Davis-kupa radikális reformját, ami sokak szerint akár a sorozat halálát is jelentheti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik