Női BL: kiütéses MTK-győzelem a selejtező nyitányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 20:10
null
Pinczi Anitáék nem legyűrték, hanem kiütötték a koszovóiakat (Fotó: Facebook/MTK Hungária FC Női Labdarúgó Csapat)
Az MTK női labdarúgócsapata 6–1-re kiütötte a koszovói Mitrovicát a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

 

A magyar bajnok Nagy Lilla találatával már a hetedik percben megszerezte a vezetést, majd az első félidő végén Demeter Réka megduplázta az előnyt. A szünet után négy perc leforgása alatt Oláh Adrienn és Csányi Diána is betalált, az ötödik gólt a csapatkapitány Pinczi Anita lőtte tizenegyesből, majd a nyáron szerződtetett (egyik) amerikai légiós, Nicole Molen is feliratkozott a gólszerzők közé. A koszovói csapat erejéből a hajrában csak a szépítésre futotta.

Az MTK ilyen különbséggel is megérdemelten győzött, az UEFA hivatalos honlapjának meccstudósítása szerint a kapura lövési mutatóban 24–2-re múlta felül a Mitrovicát.

Cseh András együttese a második fordulóban a török Atasehir Belediyesporral találkozik – ennek a mérkőzésnek a megnyerése a papírforma alapján szintén nem okozhat különösebb gondot –, aztán jövő hétfőn (augusztus 13-án) következik a Slavia Praha elleni csoportrangadó, amely vélhetően a továbbjutásról dönt majd.

A tíz selejtezőcsoport győztese mellett a két legjobb második jut fel a 32-es főtáblára.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 1. FORDULÓ
MTK HUNGÁRIA–KFF MITROVICA (koszovói) 6–1 (2–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion. Vezette:
Pirriatore (olasz)
MTK: Szőcs – Tóth B., Turányi, Demeter, Pinczi – Papp D., Csányi D. (Palkovics, 76.), Molen – Nagy L., Oláh A. (Mátyás, 66.), Cappuzzo (Szabó Zs., 66.). Vezetőedző: Cseh András
Gólszerző: Nagy L. (7.), Demeter (44.), Oláh A. (48.), Csányi D. (51.), Pinczi (76. – 11-esből), Molen (79.), ill. Gjegji (82.)

A csoport másik mérkőzésén
Slavia Praha (cseh)–Atasehir Belediyespor (török) 7–2

A TOVÁBBI PROGRAM
2. FORDULÓ
Augusztus 10. (péntek)
18.00:
MTK HUNGÁRIA–Atasehir Belediyespor (török)
18.00: Slavia Praha (cseh)–KFF Mitrovica (koszovói)

3. FORDULÓ
Augusztus 13. (hétfő)
17.00:
MTK HUNGÁRIA–Slavia Praha (cseh)
17.00: KFF Mitrovica (koszovói)–Atasehir Belediyespor (török)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik