Női BL: a Barca kétgólos hátrányból verte a Wolfsburgot a döntőben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.03. 18:10
null
Alexandra Popp arca mindent elárul, a Wolfsburg második félidei összeomlása döntötte el a trófea sorsát (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona története során másodszor nyerte meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a szombati döntőben 3–2-re legyőzte a Wolfsburgot.

„A Barcelona másodszor vagy a Wolfsburg harmadszor?” – ez volt a kérdés a női BL eindhoveni fináléját megelőzően. Címvédésről ezúttal nem lehetett beszélni, a legutóbbi kiírást megnyerő – s 14 elsőségével csúcstartó – Lyon a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól.

A döntő esélyesének előzetesen a katalán együttest tartották, ezzel együtt a németek kezdték erősebben a mérkőzést: a 3. percben Ewa Pajor szerezte meg a Wolfsburg vezető gólját. A lengyel csatár a félidő hajrájában az előkészítő szerepében jeleskedett, remekbe szabott beadásából Alexandra Popp volt eredményes fejjel.

A Barca válasza a második félidőben érkezett: Patricia Guijarro két perc alatt lenullázta a német előnyt, majd a 70. percben a wolfsburgiak bohózatba illő védelmi hibával hozták kihagyhatatlan helyzetbe Fridolina Rolfőt, aki köszönte szépen, és a hálóba küldte csapata győztes találatát (VIDEÓ ITT).

A hátralevő időt sikeresen kibekkelő katalán csapat 2021 után ismét megnyerte a legrangosabb európai klubtrófeát, míg a Wolfsburg 2014 óta nem képes megszerezni a harmadik BL-elsőségét.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Barcelona–Wolfsburg 3–2
(Guijarro 48., 50., Rolfö 70., ill. Pajor 3., Popp 37.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik