„Mourinho megérezte a gyengeséget, mint cápa a vérszagot”

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 12:20
null
A Sun szerint balszerencsés volt Ferguson és az MU
Döntőnek is beillett volna a Manchester United és a Real Madrid párharca a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a két együttes azonban már a nyolcaddöntőben összecsapott, és a spanyol csapat az Old Traffordon aratott 2–1-es győzelmével kiejtette Sir Alex Ferguson gárdáját. A másik keddi visszavágón a Borussia Dortmund könnyedén búcsúztatta a Sahtar Donecket (3–0). A nemzetközi sajtó reakcióiból szemezgettünk.

 

 

MANCHESTER UNITED–REAL MADRID 1–2

Kezdjük a brit sajtóval, azon belül is a Daily Maillel, amely nem kímélte a Manchester Unitedet, míg José Mourinhót, a Real Madrid szakvezetőjét nem mindennapi módon dicsérte. „Balszerencse Fergusonnak, de a lényeg: ha az egyik szélsődet kiállítják, az nem azt jelenti, hogy utána tizenkét perc alatt két gólt kell kapnod”. A meccsről további értékelést adott rövid beszámolójában a napilap: „José Mourinho a piros lap pillanatában megérezte a gyengeséget, mint cápa a vér szagát, és megragadta a lehetőséget. Álvaro Arbeloa helyére betette Luka Modricot, míg Gonzalo Higuaínt a szélre tette, ezek mind nyerő húzásnak bizonyultak”.

A The Sun nevű bulvárlap Sir Alex Fergusont összetört menedzserként aposztrofálta, a skót szakvezető nem jelent meg a visszavágó utáni sajtótájékoztatón. A Guardian szerint „Nani kiállítása utat nyitott a Real Madridnak, amely ki is ejtette a Manchester Unitedet”. A meghatározó brit médium szerint a blancók elleni összecsapás előkelő helyre kerül Sir Alex legrosszabb estéinek listáján.

A The Telegraph és a The Times is hasonló véleményen van: mindkét lap arról ír, hogy Wayne Rooney ideje lejárt a Manchester Unitednél. Az angol válogatott támadó csak csere volt a Real Madrid ellen, s a 73. percben lépett pályára.

A spanyol sajtó természetesen diadalittas főcímekkel tálalta a Real Madrid továbbjutását. „A tizedik sem álom már” – írta a Marca című napilap online kiadása, utalva arra, hogy a fővárosi csapat eddig 9 BEK- és BL-győzelme után idén tizedszer ülhet fel Európa trónjára. Persze hosszú az út még a május 25-i fináléig, amelyet a londoni Wembleyben rendeznek.

Az as.com is a tizedik BL-sikert állította középpontba. A portál szerint Luka Modric és Cristiano Ronaldo is kiválóan teljesített, a Manchester United emberhátrányba került, ám Nani kiállítása nem volt jogos. Ezt a véleményt a Marca is osztotta, sőt az olasz La Gazzetta dello Sport szerint is ajándékba kapta az emberelőnyt a Real Madrid.

BORUSSIA DORTMUND–SAHTAR DONECK 3–0

A Borussia Dortmund a Sahtar elleni első meccsen 2–2-es döntetlenre végzett idegenben, így a második mérkőzés előtt volt még miért izgulni, ám a németországi visszavágón minden kérdőjel helyére pont került, a BVB simán legyőzte és ezzel kiejtette ukrán ellenfelét. A kyivpost.com ukrán portál is hasonlóan írta le a párharcot, mondván: „A fickándozó Dortmund átgázolt a Sahtaron, ezzel bejutott a legjobb nyolcba”.

A Kicker szerint a BVB ismét ott van Európa futballtérképén
A Kicker szerint a BVB ismét ott van Európa futballtérképén

A német sajtó emelkedett hangnemben írt a Borussia Dortmund továbbjutásáról. A Kicker napilap online felületén „A BVB ismét valaki Európában” címmel jelent meg a Sahtar elleni 3–0-ról a tudósítás. A kicker.de az 1-es osztályzatot begyűjtő Mario Götzét emelte ki, aki góllal és gólpasszal járult hozzá a dortmundi sikerhez.

A sport1.de szerint „A Dortmund gálával jutott a negyeddöntőbe”, a portál a betegség miatt hiányzó Mats Hummelst helyettesítő Felipe Santanát emelte ki, aki gólt szerzett, a BVB pedig 15 év után először jutott a legjobb nyolc közé. Az osztályzatok alapján természetesen Götze volt a legjobb, akit Klopp „mintadiákjának” tituláltak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik