Mourinho: Fölényesen kell nyernünk a csoportot

Vágólapra másolva!
2011.10.19. 10:13
null
A Lyon fejet hajtott a Real előtt Madridban (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája D-csoportjának harmadik körében a francia Olympique Lyont hazai pályán 4–0-ra kiütő Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho az első perctől kezdve tudta, hogy csapata megnyeri a találkozót. A sikerből tevékeny részt vállaló madridi játékosok elégedetten és önbizalomtól telve nyilatkoztak, a franciák pedig sportszerűen elismerték: nemcsak esélyük, momentumuk sem volt kedden este.

„Nagyon jól játszottunk, az első perctől kezdve tudtam, hogy győzni fogunk. Roppant fontos siker volt ez, mert így kilenc pontunk van összesen, öttel megyünk a Lyon és az Ajax előtt. A továbbjutás szinte már biztos, most már csak az a fontos, hogy a csoport első helyén végezzünk" – idézte az AS José Mourinhót.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik nemzet csapata nyeri meg a 2011–2012-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A rajtunk lévő nyomás most már teljesen más, jó pozícióban vagyunk. A meccsel összességében elégedett vagyok, leszámítva az utolsó tizenöt-húsz percet, de ez normális, mert ilyenkor már nem pörögnek annyira a játékosok. Ezt a csoportot fölényesen, négy-öt ponttal kell megnyernünk. A Lyon védelme ma nagyon gyenge volt. Gonzalo Higuaín stílusa nem passzolt a mai taktikánkhoz, Karim Benzema egyébként is jobban felveszi a harcot az ilyen védelmekkel, mint amilyennel ma találkoztunk. Azért cseréltem le őt ma a hetvenkettedik percben, hogy pihentessem a hétvégi bajnokira″ – tette hozzá a portugál.

Az amúgy gólerős, ügyeletes spanyol gólkirály és európai Aranycipős Cristiano Ronaldo immár zsinórban három meccsen (az Espanyol és a Betis elleni bajnokin, valamint a Lyon elleni BL-találkozón) nem talált be az ellenfél kapujába, ezzel kapcsolatban már Mourinhónak is véleményt kellett formálnia.

„Az elmúlt három meccsünkön Cristiano nem szerzett gólt, de a csapat igen – kezdte a legfontosabbal a portugál tréner. – Jó látni azt az intelligens játékát, amellyel a csapatot segíti. Az előző idényben ő lett a spanyol gólkirály és az Aranycipős. Az idén minden bizonnyal fontosabb címekre pályázik."

„Nagyon örülök a győzelemnek, hogy gólt szereztem és gólpasszt adhattam – mondta az edzői bizalmat jó teljesítménnyel megháláló Karim Benzema. – Ez mindnyájunknak önbizalmat adhat, amire nagy szükség van még házon belül is, hiszen ebben a klubban a támadók között komoly konkurencia van, de ez teljesen normális. Nemcsak jól, hanem eredményesen is játszottunk.”

„Fontos volt a siker, hiszen azt tudtuk előre, hogy a most megszerzett három pont nagy segítség a nyolcaddöntőbe jutáshoz – értékelt Xabi Alonso. – Jól játszottunk, remélem, a folytatásban is így alakulnak majd a dolgaink. A Lyon nagyon szervezett volt hátul, de mi türelmesen kivártuk, amíg hibázik.”

„Sokat mozogtunk ezen az estén. Ellenfelünk mélyen visszahúzódott a térfelére, hogy a kontrákhoz teret adjon a támadóinak, de a labda nálunk volt, a játékot is mi irányítottuk, helyzeteinket pedig jól használtuk ki. Az egész csapat kiválóan játszott, így nem is venni észre, kik léphettek pályára kezdőként. A folytatást illetően ez is nagyon fontos dolog” – tekintett egy kicsit távolabb a keddi győzelemnél Ángel di María.

„Erős csapat volt az ellenfelünk, amely jobb, mint a miénk – vallotta be dicséretesen önkritikusan Aly Cissokho, a franciák védője. – Csak próbáltunk futballozni, de kevés lehetőségünk volt az előre játékra. Ezen az estén Karim volt a különbség a két csapat között, aki technikás játékos, és könnyen talált magának szabad területet. Ráadásul azokba gyorsan tört be. Mellette a két szélen ott volt az egyaránt sokat foglalkoztatott Cristiano Ronaldo és Ángel di María, akiknek semlegesítése soha nem bizonyult könnyű feladatnak számunkra. De nincs nagy vész, megyünk tovább, van még mérkőzés, hogy biztosítsuk továbbjutásunkat a csoportból.”

„Ezen a meccsen nem mutatkozott meg a valódi énünk, nem csináltunk semmit – kesergett Michel Bastos, a Lyon támadója. – Igazából semmi sem jött össze. Amikor labdához jutottunk, két-három madridi játékos azonnal ott termett. Megérdemelten nyert ilyen különbséggel is a Real, ezért gratuláció jár neki. Az övék a világ egyik legjobb csapata. Mi pedig a szezon legrosszabb játékát mutattuk ellenük.”

BAJNOKOK LIGÁJA – EMLÉKEZTETŐ, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT
REAL MADRID (spanyol)–OLYMPIQUE LYON (francia) 4–0
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 102 néző. Vezette: Cakir (török)
Gólszerző: Benzema (19.), Khedira (47.), Lloris (55. – öngól), Sergio Ramos (81.)
DINAMO ZAGREB (horvát)–AJAX AMSTERDAM (holland) 0–2
Zágráb, Maksimir Stadion, 25 714 néző. Vezette: Gräfe (német)
Gólszerző: Boerrigter (49.), Eriksen (90.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 3 8–0 +8 9
2. Ajax 3 1 1 1 2–3 –1 4
3. Lyon 3 1 1 1 2–4 –2 4
4. Dinamo Zagreb 3 3 0–5 –5 0
REAL MADRID–OLYMPIQUE LYON 4–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik