Megbukott a Bayern „barcásítása”: fuccsot hozott a tiki-taka 2.0

Mert az edző személyén kívül más lényeges aligha változott. A Bayern kezdőcsapata egy, illetve két játékost leszámítva ugyanaz maradt, mint egy éve az elődöntő, illetve a döntő meccsein: Mario Gomez elszerződött, Toni Kroos akkor sérült volt, ám a müncheniek variációs lehetőségei Mario Götze (illetve a jelenleg sérült Thiago Alcántara) révén csak bővültek. A felelősséget tehát Pep Guardiolának kell viselni – ahogy viseli is azt –, még akkor is, ha a feladat, mint azt a győztesek listája bizonyítja, egyáltalán nem könnyű. Úgy meg pláne, hogy a Bayern München stílusa alapjaiban változott meg az egy évvel ezelőttihez képest – de erről legfőképp Guardiola tehet.

A bajorok egy éve egy folyamatosan fejlődő csapat élére hozták a világ „legizgalmasabb”, parlagon heverő edzőjét, és ne feledjük: Jupp Heynckes akkor még nem egy BL-győztes együttes irányítója volt, hanem egy olyané, amely hazai pályán veszített el egy BL-döntőt és amely az azt megelőző szezonban alulmaradt a Borussia Dortmunddal szemben a Bundesligában. Hogy a szezon végén is a váltás mellett döntöttek volna a müncheni vezetők, feltételes kérdés, de mai fejjel bizonyosan nehezebb lenne emellett érvelni.

Egy éve, a Barcelona elleni elődöntőben a Bayern mindössze 37, illetve 40 százalékban birtokolta a labdát, mégsem fanyalgott egyik müncheni sem, kedden ellenben Schweinsteigeréknél kétszer annyit volt a labda, mint a Real Madridnál, ám a labdatartó passzokat ugyanúgy kidobhatják az ablakon, mint egy éve Iniestáék. A Bayern most ugyanúgy labdatartásra rendezkedett be, mint tavaly a Barca, és bízott az ostromolt ellenfél megtörésében, de ugyanúgy kudarcot vallott, amikor reagálni kellett a hatékonyságra, mint egy éve legyőzött ellenfele.

Heynckes csapatához képest a legfeltűnőbb változás a Bayern játékában, hogy Guardiola mennyire másként viszonyul a szélsőhátvédekhez. Mivel nem a támadásépítés gyors befejezése a prioritás, hanem a labda elvesztése esetén a visszaszerzés és visszatámadás, David Alaba pozíciója egyre inkább a pálya közepe felé orientált. Az osztrák remek technikája és – fiatal kora ellenére – kiemelkedő játéktudása alkalmassá is teszi erre a feladatra, ám eközben a Bayern a szélen veszít a rá jellemző kombinatív, kreatív játékból. Alaba pálya középre tartására viszont amiatt is szükség van, mert mindennél fontosabb stabillá tenni a középpályát, a „labdatartó helyszínt”.

Ugyanez indokolhatta egyébként a túloldalon Philipp Lahm gyakori átvezénylését a középpályára, ám a szezon során rengetegszer alkalmazott megoldás helyett a csapatkapitány ezúttal ismét védőként szerepelt, amit egyrészt indokolhatott az, hogy Rafinha más minőséget képvisel, másrészt hogy a középpályán helyet kapjon a „barcelonai” passzjáték-kívánalmaknak talán leginkább megfelelő Toni Kroos. Mindkét Real elleni meccsen kimaradt viszont a kezdőből Javi Martínez, aki pedig a Heynckes-féle csapat egyik legfontosabb láncszeme volt, sőt, a tavalyi BL-döntő után müncheni szájakból hangzott el, hogy ő kellett az együttesbe a csúcsra éréshez.

A keddi meccs után maga Guardiola is utalt rá, hogy hibás volt a középpálya összetétele – mindenesetre összehasonlítva Kroos keddi és Martínez tavalyi, Barcelonában nyújtott teljesítményét, egészen döbbenetes a különbség, amihez elég csak az alábbi statisztikai lapra pillantani. A két játékos összevetése egyébként azért is érdekes, mert a tavalyi BL-döntő kezdőcsapatához képest ez volt az egyetlen változás!

A fenti, dőlt betűvel szedett mondatok a tavalyi Barcelona–Bayern München mérkőzés után írt összefoglalónkból valók, mindössze annyit változtattunk, hogy a csapatneveket kicseréltük: a Barcelonáét a Bayernre, a Bayernét a Real Madrida. A Real sorozatban negyedik elődöntőjén átlépte az árnyékát, Carlo Ancelotti a blancók ellentámadási készségét – elsősorban a Cristiano Ronaldo, Gareth Bale páros révén – dortmundi szintre fejlesztette, kiválóan használta ki rögzített helyzetből adódó lehetőségeit, ám meggyőződésünk: a tavalyi Bayern ellen teljesen más lett volna a párharc alakulása, mert az a müncheni csapat – amely közben erősödött, ám gyilkos eszközkészletét filozófiára cserélte – magasabb szintet képviselt.

Egyértelmű, hogy a Barcelonát a röviden tika-takaként aposztrofált játékfelfogással világsikerre vezető Guardiola a Bayernt is a saját képére, de legalábbis taktikai elképzeléseire próbálta formálni. Egyértelmű azonban a kudarc is, amelyet ráadásul két okból is rendkívül látványos: egyrészt, mert olyan csapattal tette, amelyet egy éve azért ünnepelt a világ, mert „eltemetett egy felfogást”; másrészt, mert olyan felfogással tette, amelyet épp a csapata „temetett el”.

Matthias Sammer elmondta korábban, hogy a Bayern azért is különleges, mert a klubon belül a klub mindenekfeletti, sosem lesz diktatúra, a vezetőség minden kérdésben együtt határoz – ami ilyen szakmai háttérrel aligha csoda. Ehhez képest Guardiola totálisan szabad kezet kapott egy merész vállalkozáshoz, így a következő szezonban még az eddiginél is nagyobb lesz rajta a nyomás. Arra a kérdésre azonban, hogy mennyire volt jó ötlet egy működő rendszerhez ilyen látványosan hozzányúlni, most leginkább neki kell felelnie, mert az alighanem kiderült az elmúlt hónapok kísérletéből, hogy a Bayern Münchent nem lehet „barcásítani”.

A katalán szakember a következő szezonban megmutathatja, ki tud-e lépni szakmai bűvköréből és mennyire képes a megújulásra – máskülönben villámgyorsan lerombolhatja a Barcelonában felépített mítoszát.