Mázli - mondják a Románál és a Bayernnél is

Vágólapra másolva!
2010.09.29. 09:31
A szerencse döntő szerepet játszott: ismerte el Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent üzemeltető gazdasági társaság első embere és Claudio Ranieri, az AS Roma trénere a keddi BL-mérkőzések után. Az előző idényben BL-döntős Bayern mindenesetre jól halad a továbbjutás felé, a „farkasok” pedig létfontosságú pontokkal gazdagodtak. Igaz, a kapufa az olaszokkal volt a kolozsvári vasutasok ellen…

AS Roma–CFR Cluj 2–1
AS Roma–CFR Cluj 2–1

Nem adta könnyen magát a CFR: Totti (bordóban) 
és Kivuvu küzdelme (Fotó: Reuters)
Nem adta könnyen magát a CFR: Totti (bordóban) és Kivuvu küzdelme (Fotó: Reuters)

„A kapufa jó volt hozzánk, kellett egy kis szerencse is a győzelemhez. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, fontos volt, hogy begyűjtsük a három pontot” – kezdte értékelését Ranieri a CFR Cluj elleni 2–1 után.

„Rada góljánál elaludt a védelmünk egy rögzített szituációt követően, pedig tudtuk, hogy a srác remekül fejel, az első mérkőzésükön is betalált. Nem lett volna szabad ennyi jó kontralehetőséget engednünk a Clujnak, mert a CFR kiváló ellentámadásokat vezet. A vége nagyon feszült volt” – mondta az olasz tréner, aki a csatárok rotációjáról is beszélt.

„A csapat az utóbbi években hozzászokott a center nélküli játékhoz, amelynél a középpályások rendszeresen fellépnek a támadásokkal. Ha több csatárt vetek be, túlzottan elrohanhat a gárda, egyszerűen nem tarthatok fent sok támadót. Adriano nagy bajnok, de nem volt játékban és lelassult, ezen csak az segíthet, ha sokat játszhat, de nem mindig tudok neki elég időt adni. A társainak is többet kellene passzolni neki, de elégedett vagyok a munkájával, no meg azzal is, hogy ismét egy kicsit jobban összekovácsolódott a gárda.”

Sorin Cartu, a kolozsváriak edzője a rossz helyzetkihasználás miatt elégedetlenkedett.

„Már a meccs előtt is azt mondtam, hogy ilyen játékerejű csapat ellen nem lesz sok lehetőségünk, így ha helyzetbe kerülünk, azt ki kell használni. A helyzeteket ki tudtuk alakítani, veszélyesen kontráztunk, de sajnos nem tudtuk elég pontosan befejezni az akciókat, amikor igazán kellett volna” – vélekedett.

FC Basel–Bayern München 1–2

Egy kis mázli az Olimpicóban, egy kis mázli a St. Jakob-Parkban – a Bayern München a 89. percben lőtt góllal jutott három ponthoz. Persze az, hogy Bastian Schweinsteiger helyzetbe került a döntő pillanatban, és nem remegett meg a lába, már egyáltalán nem a szerencsén múlik…

„Tipikus, mikor és hogyan talált be Schweinsteiger, hiszen mentálisan félelmetesen erős. Nagy kár az utolsó percben kapott gólért, nagyon csalódottak vagyunk" – mondta a bázeli edző, Torsten Fink, aki játékosként a müncheniekkel nyert Bajnokok Ligáját, kedd este viszont egyáltalán nem örült a bajor góloknak…

„Felemelt fejjel hagyhattuk el a pályát, jó csapatunk van, kiválóan játszottunk, és sokszor zavarba hoztuk a Bayernt. Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket, de remek meccs volt, és még mindig van esélyünk a második hely megszerzésére. Igaz, a realitás az El-szereplés biztosítása” – tekintett vissza a meccsre.

„Természetesen a szerencse is velünk volt, hiszen ez mindig kell egy utolsó percben elért gólhoz. A második félidőben jól játszottunk, hat pontunk van két meccsből, egy nagy lépéssel közelebb vagyunk a továbbjutáshoz” – nyilatkozta Karl-Heinz Rummenigge.

A Bayern-tréner Louis van Gaal nem szívesen emlékezett vissza az első félidőben történtekre.

„Jól kezdtünk, de a bázeliek egyből gólt lőttek, ahogy átlépték a félvonalat. Látszott, hogy nincs elég önbizalma a csapatnak, a találat után végig nagyon rosszul játszottunk az első félidőben. A második félidőben bejöttek a változtatások, nyomás alá helyeztük a Baselt, és meg tudtuk fordítani a meccset. Nagyon örülök, hogy már hat pontunk van, csütörtökön – először a szezonban – pihenőnapot adok a játékosaimnak. Kell egy kis kikapcsolódás nekik, s remélem, aztán meglepünk mindenkit, és vasárnap nyerünk Dortmundban.

„Szinte mindig jobban játszunk, mint az ellenfelünk, csak az eredményeket nem tudjuk hozni, mert sokszor hiányoztak a gólok. Ma is ez történt 0–1-ig, megvoltak a helyzeteink, kihagytuk őket, az ellenfelünk pedig kihasználta az első ziccert. Ez már csak egy ilyen idény… Bízom a csapatban és játékában, biztosra veszem, hogy az eredmények is jönnek majd” – nyilatkozta a meccs hőse, a kétgólos Schweinsteiger.

Schweinsteiger lába nem remegett meg a döntő pillanatokban (Fotó: Reuters)
Schweinsteiger lába nem remegett meg a döntő pillanatokban (Fotó: Reuters)
AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 4–1 +3  6
2. AS Roma 2 1 1 2–3 –1  3
3. CFR Cluj 2 1 1 3–3 0 3
4. Basel 2 2 2–4 –2  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik