Man. City: „Ha megnyerem a BL-t, visszavonulok!”

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 11:56
null
David Silva (balra) jól érzi magát a Manchester Citynél (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Manchester City középpályása, David Silva elárulta: a Bajnokok Ligája-serleg elhódítása esetén azonnal befejezné pályafutását.

 

A manchesteri együttes a mögöttünk hagyott szezonban a legjobb tizenhatig jutott a sorozatban, ott azonban a későbbi elődöntős Monaco állta az útját Pep Guardioláéknak. Bár a BL-győzelem a jelenlegi erőviszonyokat nézve egyelőre távolinak tűnik a Citynél, David Silva emiatt is hatalmas fegyverténynek, mondhatni szép karriert lezáró sikernek tekintené a sorozat megnyerését.

„Ha megnyerném a Bajnokok Ligáját, rögtön befejezném a pályafutásomat. Igazán különleges élmény lenne számomra” – mondta David Silva a Daily Mailnek, hozzátéve, bár jól érzi magát a Citynél, nem biztos, hogy az angol csapatnál marad karrierje végéig.

„Boldog vagyok a klubnál, szeretnék addig maradni, ameddig csak lehetséges. Ez több dolgon múlik, az egészségi állapotomon, a pályán nyújtott teljesítményemen, valamint azon, hogy a klub szeretne-e megtartani engem. Fontos megjegyezni, hogy a Premier League iszonyúan kemény bajnokság, sokkal több a fizikai párharc, mint a La Ligában, így meglátjuk hogyan alakulnak az események.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik