Man. City: a korábbi alapember kimaradt Guardiola BL-keretéből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.02. 17:37
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola kihagyta a csapat Bajnokok Ligájára nevezett keretéből a kegyvesztetté váló Yaya Tourét. 

A Manchester Cityhez nyáron érkező új menedzser, Pep Guardiola átformálta az angol csapatot, hiszen több új igazolás mellett olyan játékosok is kegyvesztetté váltak – akik nélkül korábban elképzelhetetlen lett volna a City kezdőcsapata –, mint Joe Hart vagy Yaya Touré. Míg a kapus talált magának új csapatot, addig az elefántcsontparti játékos maradt a klubnál, ám úgy néz ki, hogy a jövőben nem számít rá a spanyol mester.

A Bajnokok Ligája szabályrendszere szerint amennyiben egy csapat 25 játékost akar nevezni, úgy a keretben nyolc hazai játékos mellett 17 légiós szerepelhet. Mivel a City nem tudja teljesíteni a nyolc hazai játékosra vonatkozó szabályt, ezért csak 21 játékossal vághat neki a sorozatnak, minek eredményeként Guardiola úgy döntött, hogy kihagyja Yaya Tourét.Manchester Cityhez nyáron érkező új menedzser, Pep Guardiola átformálta az angol csapatot, hiszen több új igazolás mellett olyan játékosok is kegyvesztetté váltak – akik nélkül korábban elképzelhetetlen lett volna a City kezdőcsapata –, mint Joe Hart vagy Yaya Touré. Míg a kapus talált magának új csapatot, addig az elefántcsontparti játékos maradt a klubnál, ám úgy néz ki, hogy a jövőben nem számít rá a spanyol mester.

A Bajnokok Ligája szabályrendszere szerint amennyiben egy csapat 25 játékost akar nevezni, úgy a keretben nyolc hazai játékos mellett 17 légiós szerepelhet. Mivel a City nem tudja teljesíteni a nyolc hazai játékosra vonatkozó szabályt, ezért csak 21 játékossal vághat neki a sorozatnak, minek eredményeként Guardiola úgy döntött, hogy kihagyja Yaya Tourét.

A keretbe ugyanakkor bekerültek a nyáron érkezők: a friss igazolás Claudio Bravo, illetve a sérüléssel bajlódó Ilkay Gündogan, Leroy Sané páros. Az új arcok mellett a nagy visszatérő Vincent Kompany, aki az előző szezon végén elszenvedett súlyos sérüléséből lábadozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik