Gulácsi, Leipzig: történelmet írhatnak; Sepsi: „Összességében a helyünkön vagyunk”

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.08.12. 23:33
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Interjút adott lapunknak Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke. A háromszéki klub a román bajnokságban a nyolcadik helyet célozta meg, mert noha a megelőző idényben hatodikként végzett, a múlt nyáron szinte a teljes csapatot le kellett cserélni, mert a keret a teljesítőképessége határához érkezett. Végül kilencedikek lettek, a Román Kupában pedig döntőt vívtak. Hogy miért volt elkerülhetetlen az erdélyi gyökerekkel rendelkező László Csaba vezetőedző lecserélése idény közben, és mennyit buknak anyagilag a létszámemeléssel, ez is kiderül cikkünkből.Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke. A háromszéki klub a román bajnokságban a nyolcadik helyet célozta meg, mert noha a megelőző idényben hatodikként végzett, a múlt nyáron szinte a teljes csapatot le kellett cserélni, mert a keret a teljesítőképessége határához érkezett. Végül kilencedikek lettek, a Román Kupában pedig döntőt vívtak. Hogy miért volt elkerülhetetlen az erdélyi gyökerekkel rendelkező László Csaba vezetőedző lecserélése idény közben, és mennyit buknak anyagilag a létszámemeléssel, ez is kiderül cikkünkből.

Gulácsi Péter és Jan Oblak akár főszereplő is lehet a labdarúgó Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján. A negyeddöntőben ugyanis egymással küzd meg a Leipzig és az Atlético Madrid. A magyar válogatott kapust már a nyolcaddöntő előtt is faggatták arról, mire számít nagy nevű ellenfelével szemben, csak akkor a Tottenham kapuját védő Hugo Llorisszal hasonlították össze. Gulácsi szerint az Atlético Európa egyik leghatékonyabban játszó együttese, a célfutball megtestesítője, de emellett elképesztő minőség is van a keretében. Hogy mi döntheti el a csatát, arról is nyilatkozott.

Szombaton, az Újpest elleni bajnoki nyitányon avatják hivatalosan a Paks vadonatúj futballstadionját. A 4500 néző befogadására alkalmas létesítményt lapunk munkatársai bejárhatták, kalauzuk a csapat hátvédje, Szabó János volt. A balbekk játszotta a jelenlegi keretből a legtöbb meccset paksi színekben: 263 mérkőzés szerepel a neve mellett, amivel az örökranglistán is a második helyen áll. Hogy milyen szempontok szerint választottak helyet maguknak a labdarúgók az öltözőben, s miként fest a vendégcsapat öltözője – sok más mellett ez is kiderül riportunkból.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik