Lecsúszott dobogónkról a Barcelona, a Real uralma tovább tart

Vágólapra másolva!
2014.11.03. 21:39
null
Robbenék tönkreverték a Romát Rómában – két helyet ugrottak az erősorrendünkben (Fotó: Action Images)
A Nemzeti Sport Online a labdarúgó Bajnokok Ligája 2014–2015-ös idényében folytatja sorozatát, amelyben a BL szereplőit rangsorolja fordulóról fordulóra egy szerkesztőségen belüli szavazás után. Egyetért velünk? Szavazzon, vitatkozzon, érveljen fórumunkon!

1. Real Madrid (az előző fordulóban: 1.)

Nem meglepő a madridiak első helyezése, hiszen az utóbbi hetekben könnyedén gázoltak át az ellenfeleken (tisztelet a kivételnek). Carlo Ancelotti együttese a hétvégén sorozatban tizenegyedik tétmérkőzését nyerte meg, ezeken a találkozókon negyvenhat gólt szerzett, és még a Barcelonát is megverte. Bár a címlapokon természetesen Cristiano Ronaldóé a főszerep, a csapat többi tagja is remekel, elég csak a Granada ellen gólig és két gólpasszig jutó Karim Benzemát vagy a rendkívüli csapatmunkát végző Iscót és Luka Modricot említeni.

2. Bayern München (4.)

Josep Guardiola együttese továbbra is veretlen a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is, a múlt hétvégén épp a nagy rivális Dortmund ellenállását sikerült felőrölnie (2–1). A Bayern szerdán bejuthat a nyolcaddöntőbe, ehhez hazai pályán pontot kell szereznie a Roma ellen – amelyet a legutóbbi játéknapon 7–1-re megvert…

3. Chelsea (2.)

A Chelsea a hétvégén nem parádézott, de 2–1-re legyőzte az újonc Queens Park Rangerst. Ugyan José Mourinho a vérszegény szurkolásra panaszkodott, inkább a helyzetkihasználás miatt kell bosszankodnia. Persze nem kell túlzásba vinnie, hiszen a Chelsea még mindig nem kapott ki ebben az idényben, egy csapatnál fontos tényező, hogy ha szenvedve is, de képes behúzni a kötelezőket. Ez a tulajdonság később is sokat érhet.

4. Barcelona (3.)

Az Ajaxhoz látogató Barcelona valószínűleg a valóságban nagyobbat lépett hátra, mint listánkon, hiszen az előző BL-játéknap óta elveszítette az el Clásicót, majd hazai pályán kikapott a Celta Vigótól, így az élről a negyedik helyre csúszott a bajnokságban. A katalánoknál valami nincs rendben, az ingatag védelem megerősítése nem sikerült éppen jól, a nyáron szerződtetett Thomas Vermaelen még mindig nem lépett pályára, a nem éppen villámléptű Jérémy Mathieu pedig megsérült a Celta ellen. Ha biztató jeleket akarunk keresni, akkor Luis Suárez visszatérése ezek közé tartozik, ráadásul az uruguayi minden bizonnyal kettős erőbedobással akar majd bizonyítani volt klubja ellen a BL-ben.

5. Atlético Madrid (6.)

Nem sokon múlt, hogy az Atlético Madrid megelőzze listákon a Barcelonát, de a klub számára fontosabb, hogy a spanyol bajnoki tabellán ez sikerült. Mindenki kíváncsian várta, hogyan teljesít a most futó idényben bajnoki címvédő, BL-döntős csapat: nos, felemás kezdés után (és az alapemberek távozása ellenére) lendületbe jött az Atleti. Mario Mandzukic az elmúlt öt meccsből négyen gólt szerzett, és Antoine Griezmann is egyre jobb formába lendül. A Malmőt otthon 5–0-ra sikerült elkalapálni, ha nem is ilyen különbséggel, de idegenben is kötelező a győzelem.

6. Manchester City (7.)

Az korántsem igaz, hogy a manchesteriek a hazai fronton (bajnoki címvédőként) és a Bajnokok Ligájában is megállíthatatlanok lennének. Listánkon az aprócska előrelépést a manchesteri derbi megnyerése indokolja, hiszen a rivális United legyőzése nagy lökést adhat a csapatnak. Az sem mellékes, hogy a rangadó egyetlen gólját szerző Sergio Agüero parádés formában van, legutóbbi nyolc tétmérkőzésén kilencszer volt eredményes.

7. Paris Saint-Germain (5.)

A párizsiaknak ezzel a kerettel toronymagasan kellene vezetniük a bajnokságot, ehhez képest négy pont a lemaradásuk a Marseille-jel szemben. Persze azt tegyük hozzá, bár a csapat még veretlen a most futó szezonban, azért így is nagy szükség lenne a sérülése után újra edzésbe álló Zlatan Ibrahimovicra. A BL-ben rózsásabb a helyzet: a PSG biztos nyolcaddöntős, ha legyőzi az APOEL-t és az Ajax nem nyer a Barcelona ellen.

8. Arsenal (9.)

Sorozatban harmadik tétmérkőzését nyerte meg az Arsenal szombaton, a Burnley ellen, a szezonban ilyen hosszú győzelmi sorozatra még nem volt példa. Ezt egészítsük ki azzal, hogy Alexis Sánchez legutóbbi két mérkőzésén négy gólt szerzett, nincsenek újabb sérültek, Theo Walcott visszatért. Mi kell még?

9. Juventus (8.)

Az Empoli elleni győzelem során biztató jelként értékeltük, hogy a remek szabadrúgásgólt szerző Andrea Pirlo kezd formába lendülni. Talán nem is kell hangsúlyoznunk, hogy milyen fontos a veterán középpályás teljesítménye csapatának. Az elmúlt években olaszországi egyeduralmat teremtő Juventusszal kapcsolatban persze továbbra is kérdés, mire képes a csapat az európai kupaporondon. A BL-ben sorozatban elszenvedett két vereség után nincs könnyű helyzetben a torinói gárda, ezért nagyon fontos lenne az Olympiakosz legyőzése.

10. Dortmund (10.)

A Dortmund legutóbb szeptember végén szerzett pontot a bajnokságban, sőt a bajnokságban tíz forduló után kevesebb pontja (hét) van, mint három játéknapot követően a Bajnokok Ligájában (kilenc). Jürgen Kloppékat az is vigasztalhatja, hogy a Galatasaray ellen a döntetlen is elég nekik a továbbjutáshoz, ha az Anderlecht nem veri meg idegenben az Arsenalt.

11. Roma (12.)

Az biztos, hogy az esélyesség terhe nem nyomasztja majd a Romát Münchenben, a Bayern az előző körben 7–1-re megverte a „farkasokat”. Rudi Garcia együttese az utóbbi időben nem teljesít valami fényesen a rangadókon, a müncheni fiaskó mellett október elején kikapott a Juventustól, a hétvégén pedig a Napolitól. Ettől függetlenül a bajnokságban jó pozícióban van, második, a BL-ben pedig továbbjutásra áll az együttes.

POWER RANKING
Az amerikai csapatsportokat rendszeresen követők számára nem ismeretlen a power ranking fogalma: mivel a tengerentúli ligákban nem játszik mindenki mindenkivel, nincs összesített tabella, ezért a szaklapok vállalják magukra, hogy erősorrendbe állítsák a csapatokat. Ezek a listák szubjektív rangsorok, amelyek igyekeznek valós képet mutatni az erőviszonyokról, de azért megőrzik játékosságukat is.

12. Liverpool (11.)

Nagy csalódás lehet a liverpooli drukkereknek csapatuk szereplése, hiszen a „vörösök” a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is gyengélkednek. Az első számú európai kupasorozatba öt év után visszatérő angol klub az első körben nyögvenyelősen legyőzte a Ludogorecet, a Baseltől és a Real Madridtól viszont kikapott. Papíron ebből a csoportból könnyedén tovább kellett volna jutnia (másodikként), ehelyett élet-halál harcot vív a nyolcaddöntős szereplésért. Bár valóban rászolgált a kritikákra, nem lehet csak Mario Balotellire kenni a gyengélkedést, az újak közül Adam Lallana és Lazar Markovics sem váltotta meg a világot. A védelemről ne is beszéljünk, a Pool tizenöt idénybeli tétmérkőzésén mindössze kétszer nem kapott gólt.

13. Porto (13.)

Az edzőváltás és a keret átalakítása ellenére is stabilan jól teljesít a Porto, amely egy kupamérkőzést leszámítva egyszer sem szenvedett vereséget az idényben. Szerdán jó esetben a Bilbao idegenbeli legyőzése BL-nyolcaddöntős szereplést érhet.

14. Schalke (15.)

Talán korainak tűnik, de megkockáztatjuk, jót tett a Schalkénak az edzőváltás. Roberto Di Matteo irányításával négy meccsből hármat nyertek a gelsenkircheniek, Julian Draxler sérülése viszont nagy érvágás.

15. Zenit (14.)

Augusztustól szeptember végéig nem talált legyőzőre a Zenit, ám azóta felemás a mérleg, igaz, legutóbb sikerült megnyernie a CSZKA Moszkva elleni rangadót, így magabiztosan, hét ponttal vezeti az orosz bajnokságot. A Leverkusen azért keményebb dió lesz.

16. Leverkusen (visszatérő)

A Zenit hazai legyőzését a Schalke elleni rangadó behúzásával sikerült megfejelni, a Magdeburg elleni kupameccset viszont csak tizenegyesekkel nyerte meg a Bayer, szombaton pedig kikapott a bűn rossz Hamburgtól. A BL-ben ráadásul eltiltás miatt hiányzik a balhátvéd Wendell.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

KEDD

A-CSOPORT
20.45:
Malmö (svéd)–Atlético Madrid (spanyol)
20.45: Juventus (olasz)–Olympiakosz (görög) (tv: Digi Sport 1)

B-CSOPORT
20.45:
Basel (svájci)–Ludogorec (bolgár)
20.45: Real Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) (tv: Sport 1)

C-CSOPORT
18.00: Zenit (orosz)–Bayer Leverkusen (német) (tv: Digi Sport 1)
20.45: Benfica (portugál)–Monaco (francia)

D-CSOPORT
20.45:
Arsenal (angol)–Anderlecht (belga) (tv: Digi Sport 2)
20.45: Borussia Dortmund (német)–Galatasaray (török)

SZERDA

E-CSOPORT
20.45:
Manchester City (angol)–CSZKA Moszkva (orosz)
20.45: Bayern München (német)–Roma (olasz) (tv: Digi Sport 2)

F-CSOPORT
20.45:
PSG (francia)–APOEL (ciprusi)
20.45: Ajax (holland)–Barcelona (spanyol) (tv: Digi Sport 1)

G-CSOPORT
20.45:
Sporting (portugál)–Schalke (német)
20.45: Maribor (szlovén)–Chelsea (angol)

H-CSOPORT
20.45:
Sahtar Doneck (ukrán)–BATE (fehérorosz)
20.45: Athletic Bilbao (spanyol)–Porto (portugál)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik