Kigolyózva – Szeli Mátyás jegyzete

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2021.12.14. 23:27

Kezdjük kicsit messzebbről: a változó szabályok, átalakuló lebonyolítási formák, sokasodó rájátszások, új kupasorozatok, a technológiai újítások tengerében csak kapkodják a fejüket a futballszurkolók, akik közül alapból sokan gyanakodva tekintenek a változásokra, főképp, ha jelentősen átalakítják a sportágat, amelyet évtizedek óta szeretnek és követnek. Vannak az életnek olyan aspektusai, amelyeknél nem szeretjük, ha belenyúlnak „a nagyokosok,” az állandóság, kiszámíthatóság komfortérzetet ad.

A labdarúgással kapcsolatos változásokkal persze nem mindig lehet (vagy kell) szembeszállni, néhány tényezőre az egészséges evolúció részeként is tekinthetünk. Ahogy az ősi mondás szól(hatna): változnak az idők, vele változik a futball is.

A média, illetve a sportág különféle szereplőinek az a feladata, hogy ezekről a változásokról világosan és közérthetően tájékoztassa a drukkereket, nem árt, ha az olvasó, néző tudja, mi miért történik vagy legalábbis könnyen elérhetővé kell tenni számára az információkat. Ez azért is fontos, mert a futballban ugyanúgy jelen vannak a jobb-rosszabb összeesküvés-elméletek, mint az élet más területein. Az interneten lánglelkű próféták prédikálnak megvett Aranylabdáról, elcsalt meccsekről, kamu sorsolásokról mindenféle bizonyíték nélkül, de annál nagyobb hangerővel (s mily ironikus, néha még igazuk is van).

S éppen ezért is káros az UEFA-nak a hétfői fiaskó, amely a BL-sorsolás megismétlését vonta maga után, hiszen más ernyőszervezetekhez hasonlóan az Európai Labdarúgó-szövetségbe vetett bizalom sem éppen sziklaszilárd, az ilyen kolosszális mellényú­lások pedig kiváló táptalajt jelentenek azoknak a találgatásoknak, amelyek szerint valami van a háttérben. Az már más kérdés, ha Nyonban trükközni akartak volna bármivel is, nem gondolhatjuk, hogy ilyen átlátszó, amatőr, mindenki számára nyilvánvaló módon csinálták volna.

„De hát ennyire csak nem lehetnek hülyék?” – tehetik fel sokan a kérdést joggal, hiszen amint írtuk, alapvető elvárás, hogy legalább a sorsolást lebonyolító szervezet tagjai tisztában legyenek a szabályokkal. Tudják, kit kivel nem szabad összesorsolni a szabályok szerint, terelgessék jó irányba az aktuális öltönyös díszvendéget, hogy ne a szemetesből húzzon, hanem a golyókkal feltöltött jénai tálból, aztán pedig a következő sorsolásig ne is lássuk őket.

Ezt a „magas” lécet most nem sikerült átugrani. Hibák persze előfordulnak velem is, mással is.

Jó-jó, tudjuk, ez most szoftverhiba volt...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik